Az előző posztban említett szombati hosszú után még feltornásztam a hetet 140km-esre, gondoltam, az még nem üthet vissza a későbbiekben. Bár a hét elején aztán mintha ismét kerülgetett volna valami getha, de aztán jóra fordult minden és hasonló hetet produkáltam újra, annyi különbséggel, hogy 24km-nél többet egyben már nem futottam, és azt sem nagyon eröltetve. No és az összkilométer is kevesebb lett (mások szerint még kevesebb ideálisabb lett volna).
A két minőségi edzés most egy 2*6 és 14km-es tempófutásból állt, emellett örültem, hogy lehetett szokni a meleget is, mert most már nagyon úgy tűnik, hogy az lesz a versenyen is. Nem örülök, de inkább így, minthogy az legyen az első meleg nap a tavasz folyamán...
A fenti futásaim 4 perc/km körüli tempóval és 155-ös pulzussal mentek, ami nem gáz, viszont amint kicsit jobban nekiengedtem a gyeplőt, már 160 felett kalapált a szívem, amit nagyvonalúan a 20 fok feletti hőmérsékletnek tudok be.
A futóhoz képest erős testalkatom (72 kg reggel, az estit jobb ha nem mondom) miatt egy fok melegedés sokkal jobban megvisel, mint egy pehelysúlyú versenyzőt, hisz a nagyobb izomzat csak úgy termeli a hőt amúgy is. De ezzel már eddig is meg kellett barátkoznom, különben csak télen lenne értelme futnom.
A fent emlegetett 24km-es futás a szeles időben már nem rejtett különösebb fejlődési lehetőségeket magában, de hogy ne felejtsem el, milyen másfél órán túl futni, kellett ez is. Most úgy számolom, a maraton is majd kissé tovább fog tartani :)
Aztán ma nem futottam egy kanyi métert sem, mégis majdnem dugába dőlt minden: a MOL-Páterdomb átkötő út végénél, már majdnem a síneknél egy jó 90-es (éves, igen) nénike autóval (ők kaphatnak még jogsit???) kihajtott a bicikliző mivoltom elé oldalról. Csak azért, mert a látómezejébe esett a szélvédőjének az oszlopa és nem volt már kedve elnézni mellette. Szerencsére jó előre figyeltem az életveszélyes manőver kibontakozását, időben befékeztem és megúsztam. Mégis, meglepett az a pofátlanság, aminek keretében még integetett is nekem miután észlelte, hogy ott hajt el fél méterre keresztbe előttem a testi épségemet veszélyeztetve. Elképzelem, ha elüt, lehet, hogy észre sem vette volna és áthajt rajtam...
Ez a hét már nem tempófutásokról és remélhetőleg nem is hasonlóan idegborzoló szituációkról fog szólni, hanem az aktív rápihenésről.
2012. március 26., hétfő
2012. március 17., szombat
A Göcseji Galopp óta, avagy a maratoni felkészülés célegyenese
Az 55km-es terepverseny utózöngéjeként meghüléssel küszködtem egy hétig, torokfájás és takony ’szinesítette’ a napjaimat, de mivel lázam nem volt, 90km-es hét lett így is belőle, viszont minőségi edzés nem akadt köztük. A térdfájástól tartottam a legjobban, ehelyett a derekam érezte meg leginkább a számomra újszerű terhelést, de az is elmúlt hamar. A pénteket teljesen ki kellett hagynom, mert kifejezetten gyengének éreztem magam, ami még a hétvégén is makacsul kitartott, így még az 5 perces tempóért is kapaszkodnom kellett.
Aztán ez a hét már a normális kerékvágásban telt, egy lendületes, egy tempó és egy hosszú futással. No meg a töltelék, ami szintén fontos az aktív regenerálódás és azon prózai ok szempontjából, hogy másképpen nem jutottam el volna a munkahelyemre, mint futva (a bringám már hétfő reggel a cég tárolójába került).
A tempófutás most csak 2*7km-t jelentett óvatosságból 1 km lassúval közte, 3’59” és 3’56”os sebességgel, bemelegítéssel együtt 4’04”/153átlagpulzus lett, amit nem tartok tragikusnak, mégha alapból már 18 km-t szoktam tempóként egyben futni újabban. Nem esett valami jól, de napközben még köhögtem hébe-hóba.
A hosszú hétvége normál futásai alacsony pulzussal, de fáradt lábakkal zajlottak, tartottam is a szombati tempóváltogatós hosszú futástól, ja meg a melegtől. Ez lényegében be is jött, így legyen lottóötösöm, mégha nem is lottózom (bár így is kábé annyi az esélyem az ötösre, mint annak, aki lottózik).
Azt terveztem, hogy 3km-enként fartlekszerűen váltogatom a sebességet, épp ahogy gondolom, de már az elején látszott, hogy ez a szél, a meleg és a fáradt lábaim miatt felejtős lesz. Onnantól próbáltam egy-tempót futni, de ez sem bizonyult egyszerű feladatnak, mert szembeszélben és/vagy dehidratáltan 4’30” körül, hátszélben és jó állapotban 4’20” alatt futottam. Sajnos a ságodi temető közkútja még nem szuperál, de még a rekortán közelében elhelyezett Isostaromat is ellopták az edzés közben, így értek kellemetlen meglepetések a frissítést illetően, ami a meleg miatt kis híján betette a kaput.
Végül 2h39m50s/36km/4’26”/150átlagpulzus mellett tudtam le a napot, hazudnék, ha életem futásaként értékelném, és nagyon nem örülnék, ha a maratonon is hasonlóan nyárias körülmények között kellene teljesítenem, mert akkor hamar végem lesz...
Aztán ez a hét már a normális kerékvágásban telt, egy lendületes, egy tempó és egy hosszú futással. No meg a töltelék, ami szintén fontos az aktív regenerálódás és azon prózai ok szempontjából, hogy másképpen nem jutottam el volna a munkahelyemre, mint futva (a bringám már hétfő reggel a cég tárolójába került).
A tempófutás most csak 2*7km-t jelentett óvatosságból 1 km lassúval közte, 3’59” és 3’56”os sebességgel, bemelegítéssel együtt 4’04”/153átlagpulzus lett, amit nem tartok tragikusnak, mégha alapból már 18 km-t szoktam tempóként egyben futni újabban. Nem esett valami jól, de napközben még köhögtem hébe-hóba.
A hosszú hétvége normál futásai alacsony pulzussal, de fáradt lábakkal zajlottak, tartottam is a szombati tempóváltogatós hosszú futástól, ja meg a melegtől. Ez lényegében be is jött, így legyen lottóötösöm, mégha nem is lottózom (bár így is kábé annyi az esélyem az ötösre, mint annak, aki lottózik).
Azt terveztem, hogy 3km-enként fartlekszerűen váltogatom a sebességet, épp ahogy gondolom, de már az elején látszott, hogy ez a szél, a meleg és a fáradt lábaim miatt felejtős lesz. Onnantól próbáltam egy-tempót futni, de ez sem bizonyult egyszerű feladatnak, mert szembeszélben és/vagy dehidratáltan 4’30” körül, hátszélben és jó állapotban 4’20” alatt futottam. Sajnos a ságodi temető közkútja még nem szuperál, de még a rekortán közelében elhelyezett Isostaromat is ellopták az edzés közben, így értek kellemetlen meglepetések a frissítést illetően, ami a meleg miatt kis híján betette a kaput.
Végül 2h39m50s/36km/4’26”/150átlagpulzus mellett tudtam le a napot, hazudnék, ha életem futásaként értékelném, és nagyon nem örülnék, ha a maratonon is hasonlóan nyárias körülmények között kellene teljesítenem, mert akkor hamar végem lesz...
2012. március 4., vasárnap
2012 Göcsej Galopp 55km, ez még engem is váratlanul ért
Itt hagytam abba a legutóbb:
„Még nem tudom, a Göcsej Galopp melyik távjára menjek (33/55), futás közben döntöm majd el valószínűleg csak: ha nagyon nem esik jól, vagy megfájdul valamim, akkor lelkiismeret-furdalás nélkül lerövidítem a távot, ha pedig nem lesz gond, érzem olyan erőben magam, hogy teljesítsem a hosszabb verziót is„
Ma lezajlott maga a verseny. Életem első ultrája, terepen, nagyon szép környezetben. Ebből már ki is derült, hogy 55km-ig is eljutottam. Nagyrészt napos idő, 0-8 fok közötti tökéletes hőmérséklet és ha nem is csontszáraz, de a pálya adottságaihoz képest kifejezetten futható talaj jellemezte a versenyt. (ezen azt kell érteni, hogy bokáig egyszer sem süppedtünk bele a mocsárba, már ahol mégis találtunk sarat). Sacc per kábé 25%-ban lehetett nehézkesen haladni a talaj minőségéből adódóan, ez kimagaslóan kedvező arány.
Az elején még olyan tízen haladtunk együtt, majd az első frissítő után már csak négyen, aztán hamarosan hárman: Hajduska Balázzsal és Rolival. Mindketten voltak már, és éppen ultrában, magyar válogatottak is, szóval nagyon nem nekem állt a zászló, főleg hogy még rengeteg
mászással kellett megbirkóznunk.
A frissítőknél Balázs éppenhogy csak megállt (volt nála háti, vízzel teli camelbak), mi pedig Rolival (nála semmi, nálam 2.5dl kulacsban) folyton üldözhettük. Főleg Rolinak jutott ki egyszer a ‘jóból’, amikor igencsak fel kellett szaladnia ránk 4 perc körüli tempóval, féltáv magasságában, ami elmondása szerint túl sokat kivett belőle.
Balázs vitte a tempót, mi pedig általában követtük. Nem esett rosszul, na de egy idő után annyira jól sem:) Mi ketten legelöl figyelmetlenségből kihagytunk egy frissítőpontot (Roli viszont nem, csak nem hallottuk a kiabálását) és ez majdnem megbosszulta magát. 35 km-nél történt, kifogyasztottam a kulacsom, majd utólag kiderült, hogy egy presszóba helyezték előbbre a korábbi években egy későbbi elágazásnál felállított pontot. Roli elmaradt a megállása miatt, én meg mondtam a srácnak, hogy menjen csak, majd elvergődök Kustánszegig (42.5km) étlen, de főleg szomjan.
…és itt el is dőlt a verseny. Csakhogy a javamra... Valamiért egyre nőtt a távolság közöttünk és bár kicsit később szinte teljesen visszazárkózott (ott, ahol nagy-nagy szerencsémre elcsíptem egy működő közkutat útközben!), onnan már csak nőtt az előnyöm és az utolsó 16 kilométeren végül 15 percet kapott tőlem.
Roliról nem tudtam semmit, sőt arra gondoltam, hogy a hiányzó frissítőállomás miatt biztosan majdnem kiszáradhatott és meg kellett állnia (közben meg a presszóban dőzsölt:) ).
Végül 4:38-as idővel értem be (amiben benne van két és fél perc állásidő is), ami 5’06”os (5’03”as nettó) tempó 54.63km-en, 805m szinttel, 146-os átlagpulzussal(4,255Kcal is leégett valahonnan rólam). Balázs ideje kb. 4:53, Rolié 5:00 lett, a többiekről sajnos nem tudok (Andi és ’Howling Samba Pa Ti Wolf’ Rudy volt kint közülünk még).
Tíz kilométeres részidők pulzussal, szinttel.
Akkor a sok szám után, érzésre milyen is volt belülről az egész.
Az elején (24km-ig), amíg beszélgettünk, mindenki szeretett mindenkit. A Keszeiéket irigyeltük részben, hogy bezzeg ők milyen szép hely alatt laknak :)
24-35km kissé megzuhantam, egy jól kitalált ürüggyel (egyébként tényleg végig szurkálta a lábujjamat egy odatévedt tüske) meg is álltam volna pihenni, ha mégis ott van az az ominózus frissítőasztal. De az aszfaltos lefelé menet szépen helyretett addigra (no és frissítő sem ott volt).
35-40km mivel átvettem a vezetést, kezdtem nem aggódni a tüske miatt és a közkút is életet mentett:)
40-55 között pedig már annak örültem, hogy mindenki látótávolságon kívülre került (hogy annyira, amennyire, azt nem gondoltam volna) és éreztem, ha nem borulok meg biológiai értelemben (hányás, fosás, fejreállás), fizikailag végig tudom csinálni, annyira éreztem magam még jó állapotban.
Ha azt veszem, hogy se ekkora távot, se igazán terepet, se komolyabb szintet nem szoktam futni, azaz ezek alapján még reményeim sem lehettek valójában, azt kell mondjam, hogy a sík aszfaltos edzéseimből csináltam meg a mai versenyt. 2 gél, egy aszaltgyümölcsszelet, egy fél banán és persze víz segített még ebben, no és a versenytársak, akikkel öröm volt futni, és nagy dicsőség gyorsabbnak bizonyulni náluk, főleg egy ilyen pályán.
Gratulálok mindenkinek és a szervezőknek is, hisz még én magam sem voltam képes eltévedni:)
„Még nem tudom, a Göcsej Galopp melyik távjára menjek (33/55), futás közben döntöm majd el valószínűleg csak: ha nagyon nem esik jól, vagy megfájdul valamim, akkor lelkiismeret-furdalás nélkül lerövidítem a távot, ha pedig nem lesz gond, érzem olyan erőben magam, hogy teljesítsem a hosszabb verziót is„
Ma lezajlott maga a verseny. Életem első ultrája, terepen, nagyon szép környezetben. Ebből már ki is derült, hogy 55km-ig is eljutottam. Nagyrészt napos idő, 0-8 fok közötti tökéletes hőmérséklet és ha nem is csontszáraz, de a pálya adottságaihoz képest kifejezetten futható talaj jellemezte a versenyt. (ezen azt kell érteni, hogy bokáig egyszer sem süppedtünk bele a mocsárba, már ahol mégis találtunk sarat). Sacc per kábé 25%-ban lehetett nehézkesen haladni a talaj minőségéből adódóan, ez kimagaslóan kedvező arány.
Az elején még olyan tízen haladtunk együtt, majd az első frissítő után már csak négyen, aztán hamarosan hárman: Hajduska Balázzsal és Rolival. Mindketten voltak már, és éppen ultrában, magyar válogatottak is, szóval nagyon nem nekem állt a zászló, főleg hogy még rengeteg
mászással kellett megbirkóznunk.
A frissítőknél Balázs éppenhogy csak megállt (volt nála háti, vízzel teli camelbak), mi pedig Rolival (nála semmi, nálam 2.5dl kulacsban) folyton üldözhettük. Főleg Rolinak jutott ki egyszer a ‘jóból’, amikor igencsak fel kellett szaladnia ránk 4 perc körüli tempóval, féltáv magasságában, ami elmondása szerint túl sokat kivett belőle.
Balázs vitte a tempót, mi pedig általában követtük. Nem esett rosszul, na de egy idő után annyira jól sem:) Mi ketten legelöl figyelmetlenségből kihagytunk egy frissítőpontot (Roli viszont nem, csak nem hallottuk a kiabálását) és ez majdnem megbosszulta magát. 35 km-nél történt, kifogyasztottam a kulacsom, majd utólag kiderült, hogy egy presszóba helyezték előbbre a korábbi években egy későbbi elágazásnál felállított pontot. Roli elmaradt a megállása miatt, én meg mondtam a srácnak, hogy menjen csak, majd elvergődök Kustánszegig (42.5km) étlen, de főleg szomjan.
…és itt el is dőlt a verseny. Csakhogy a javamra... Valamiért egyre nőtt a távolság közöttünk és bár kicsit később szinte teljesen visszazárkózott (ott, ahol nagy-nagy szerencsémre elcsíptem egy működő közkutat útközben!), onnan már csak nőtt az előnyöm és az utolsó 16 kilométeren végül 15 percet kapott tőlem.
Roliról nem tudtam semmit, sőt arra gondoltam, hogy a hiányzó frissítőállomás miatt biztosan majdnem kiszáradhatott és meg kellett állnia (közben meg a presszóban dőzsölt:) ).
Végül 4:38-as idővel értem be (amiben benne van két és fél perc állásidő is), ami 5’06”os (5’03”as nettó) tempó 54.63km-en, 805m szinttel, 146-os átlagpulzussal(4,255Kcal is leégett valahonnan rólam). Balázs ideje kb. 4:53, Rolié 5:00 lett, a többiekről sajnos nem tudok (Andi és ’Howling Samba Pa Ti Wolf’ Rudy volt kint közülünk még).
Tíz kilométeres részidők pulzussal, szinttel.
Akkor a sok szám után, érzésre milyen is volt belülről az egész.
Az elején (24km-ig), amíg beszélgettünk, mindenki szeretett mindenkit. A Keszeiéket irigyeltük részben, hogy bezzeg ők milyen szép hely alatt laknak :)
24-35km kissé megzuhantam, egy jól kitalált ürüggyel (egyébként tényleg végig szurkálta a lábujjamat egy odatévedt tüske) meg is álltam volna pihenni, ha mégis ott van az az ominózus frissítőasztal. De az aszfaltos lefelé menet szépen helyretett addigra (no és frissítő sem ott volt).
35-40km mivel átvettem a vezetést, kezdtem nem aggódni a tüske miatt és a közkút is életet mentett:)
40-55 között pedig már annak örültem, hogy mindenki látótávolságon kívülre került (hogy annyira, amennyire, azt nem gondoltam volna) és éreztem, ha nem borulok meg biológiai értelemben (hányás, fosás, fejreállás), fizikailag végig tudom csinálni, annyira éreztem magam még jó állapotban.
Ha azt veszem, hogy se ekkora távot, se igazán terepet, se komolyabb szintet nem szoktam futni, azaz ezek alapján még reményeim sem lehettek valójában, azt kell mondjam, hogy a sík aszfaltos edzéseimből csináltam meg a mai versenyt. 2 gél, egy aszaltgyümölcsszelet, egy fél banán és persze víz segített még ebben, no és a versenytársak, akikkel öröm volt futni, és nagy dicsőség gyorsabbnak bizonyulni náluk, főleg egy ilyen pályán.
Gratulálok mindenkinek és a szervezőknek is, hisz még én magam sem voltam képes eltévedni:)
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)