2010. augusztus 17., kedd

Busi, a Vasember

Mivel versenysportban nem veszek már részt, szezon elején, február végén arra ébredtem hogy a sportoláshoz kell egy cél. Pár nap eltelt és megtaláltam: legyen egy Ironman. Így kezdődött.  Elkezdtem mozogni, de még egyáltalán nem volt biztos a benevezés. Május elsejével indult a komolyabb felkészülés: lassan lassan a Balcsi is felmelegedett. Úszás imitálást hajtottam végre szerencsére csak tavakban ill. hévízi csatornában medencét kerültem, meg is lett az eredménye. Kerékpározásra nem kellett nagy ügyet fordítanom, futáshoz kilométergyűjtés volt a fő cél, zalai dombok erre jók voltak.

Versenyen:
Nagy nap előtt, 2 nappal előtte érkeztünk meg Kovács Krisztiánnal Atádra. Gyékényesen volt a szállásunk. Csütörtökön Atádon elintéztük a nevezést, majd rögtön a strandra vettük utunk, fő cél a pihenés és a helyszín megismerése volt már. Csütörtökön este volt egy tészta party, ahol összegyűlt mindenki, többek között Vojnovits Csaba. Elégedetlenek voltunk, mert repetát nem kaptunk így cukrászdába vettük az irányt. Majd alvás, ami nagyon nem ment: pár órát sikerült, Csabával egyetemben. Pénteken korán keltünk (6kor)  megbeszéltük hogy elmegyünk edzeni 40 perc bringa 2x6 perc sprinttel ill. 20 perc futás 4x1 perc irammal. Azt mondta a mester (Szöllösy)  hogy így jó lesz.
Így mi már 9-től regenerálódtunk. Aznap még találkoztunk  a többi kispajtással. Majd strandoltunk és kajáltunk: el is ment a nap. Előkészítettük a felszerelést másnapra, futó cucc leadás, matricázás, koktél készítés, keréknyomás állítás. Lefekvés előtt egy pizza és 2 sör ital foglalt helyet bennünk. Alvás csak ugyan nem volt kiváló, 4-5 órát sikeredhetett, nem többet. Éjjel 3tól már ébren voltunk. Reggeli müzli, pakolás, depózás: minden gördülékenyül ment. Háromnegyed 7kor lementem a tó partra. Pap derékig a vízben: feltette az utolsó kenetet - gondoltam magamban. Pár másodperc szól a Vangelis és ágyú szó: 500 ember fut a vízbe pancsizni. Óriási élmény, sose volt ilyenben részem, vízpára volt 10 méterre se lehetett ellátni, kerestük a bólyákat, mentem a tömeggel, nagyon szép volt mesebeli, de kis manók nem voltak sehol. Meglepetésemre 45 perc volt az első köröm, így tudtam szintidő meg lesz ill. belül leszek tartottam tőle mert úszni nem tudok de 10 perc se kellett a lábvizezés elsajátításához. 1.34. vége is lett. 
Kezdődött a bringa 75km + 3x 35km közben előjött a napocska is sajnos. Kissé unalmas volt, nem lehetett beszélgetni se nagyon. 4 perc büntetést is kaptam, de örültem is neki mert tudtam egy kicsit nyújtani. Kb. 32 átlagot mentem örültem hogy visszafogottan megyek. 5.45 volt. 
Beértem a depóba, pár perc és futottam is, nem is volt gond 30km-ig jól éreztem magam szórakoztattam társaimat. 32 fok az nem volt kellemes: utolsó 10 kilométer az már nehezebb volt, lemászott a vigyor az arcomra és vicsorgás jött rá. Szervezésben voltak hiányosságok, nem szeretem monoton futásnál a köröket számlálni, így most se foglalkoztam vele, de már a vége felé szerettem volna tudni. Még szerencse, hogy voltak segítőkész szurkolók, akik eligazítottak. Majd végül már megkönnyebbülve, az utolsó párszáz métert már sörözve tettem meg, így lett 11.55.13 az időm.
Nagyon sokat jelentettek a szurkolók, bár sajnos keszthelyi sporttársakból többen képviselték magukat hangszerekkel, ékes ordibálással.
Köszönet illeti meg, akik a nevezésemet kifizették: súlyos ezresek voltak.
Kovács László, Kovács Attila, dr. Süle Zsolt, Kaszás Jenő, Kámán Zoltán, Palkovits Attilának, valamint keszthelyi barátoknak verseny előtti és utáni óriási segítség Kovács Krisztián (Kikka) Keszthelyi Kilométerek és Juhász Péternek.
Segítséget jelentettek még Bérces Edit, Németh János és Lakatos Roland tapasztalatai.

Koday Lőrinc (Busi)

A verseny oldala: IronMan Nagyatád

Vojnovits Csabi IronMan beszámolója

Hali,
Ahogy ígértem, elmesélem, belülről hogyan is nézett ki a szombati napom, illetve az előzmények, bár a Rolandnak már a célbaérés után nagyjából elmondtam a lényegesebb pontokat. Év elején döntöttem el véglegesen a szilveszteri maraton után, hogy 2010-ben felkészülök a Nagyatádi Ironman-re. Sok utánaolvasás (edzésekkel, étkezéssel, technikai dolgokkal kapcsolatban, korábbi Ironmanek beszámolói stb.),korábbi saját tapasztalatok és mások által adott tanácsok segítettek abban, hogy lépésről lépésre felépítsem a magam kis edzéstervét. Mindig csak kb. 2-4 hétre terveztem előre (mikrociklus, makrociklus), ha közbejött vmi, akkor annak megfelelően alakítottam a dolgokat. Na mindegy, ezzel nem untatlak Benneteket, gondolom ez nálatok is hasonlóképpen zajlik. Két héttel a verseny előtt elkezdtem csökkenteni az edzésadagot, utolsó előtti héten kb. 60-65%-ra vettem vissza az edzésekből, utolsó héten pedig még kevesebb volt, hogy ki tudjam pihenni magam teljesen szombatra.
Múlt hét csütörtökön a kora délutáni órákban indultunk le Katival ketten a szállásra, ami Berzencén volt, kb. félúton Nagyatád (versenyközpont) és Gyékényes között (úszás helyszíne). Lecuccoltunk, aztán bementünk Nagyatádra (kb. 15-20km), felvenni a rajtszámot, depózáshoz szükséges csomagokat, valamint elmentünk a tésztapartira. Mindenhova pont jókor érkeztünk, sem a nevezéskor nem kellett sorba állnunk, se a tésztaparti helyszínén, sőt foglaltunk helyet a Businak és Kikkának is (Kovács Krisztián Keszthelyről). Megvolt ez is, bár az adag lehetett volna nagyobb is, szóval még egy cukrászdát útba ejtettünk mielőtt hazaindultunk volna. Szerda és csütörtök éjjel úgy terveztem, hogy próbálom amennyire csak lehet kialudni magam, mert a verseny előtti éjjel már úgyis ideges leszek, és csak forgolódás lesz. Hát, már szerda éjjel sem sikerült jól aludnom, csütörtök éjjel meg pláne nem, és ez meglehetősen aggasztó volt. Csütörtökön már nem volt semmi edzés, de pénteken még egy laza 45 perc bringát terveztem, néhány felpörgetős résszel. Olyan pulzusadatokat láttam, ami végképp kétségbeejtő volt. Megfordult a fejemben, hogy hazamegyünk, így nem állok rajthoz. Persze akkor is tudtam, hogy két okra vezethető vissza ez a gyatra állapot, az egyik, hogy ideges voltam a verseny miatt, másrészt, hogy már két napja nem aludtam normálisan. Pénteken még bementünk Nagyatádra leadni a futáshoz szükséges cuccokat a városi strandon (ott volt a futó depó), lassan eltelt a péntek is, összepakoltunk a másnapi versenyre (bringa meg egy rakás cucc). Amúgy az Ironman egy logisztikai feladatnak sem rossz, hogy mit, mikor hova rakjon az ember, hogyan építse fel a frissítést stb. Péntek este már negyed kilenckor lefeküdtem, hogy megpróbáljam valahogy kipihenni magam. Kb. 9-től éjfélig sikerült is aludni valamennyit, aztán felébredtem, majd valahogy aludtam még kb. 2-3 órát megszakításokkal. 5 előtt kelés, reggeli, pakolás, lakótársaink Gyöngyösről (ugyancsak 1 indulóval) szintén, aztán indulás Gyékényesre. Ködös vagy inkább párás reggel volt, sokan már gyülekeztek a rajt helyszínén. Bringát kipakoltuk, összeraktam, beállítások ellenőrzése, irány a depó, berakni a bringát, bringafelszerelést, még egy utolsó könnyítés a WC-n. Bemondják, hogy nem neoprénes úszás lesz, mert majdnem 26 fokos a víz (tényleg nagyon kellemes volt). A gond csak az volt, hogy az iszonyú pára vagy köd miatt kb. 15-20 méter volt a látótávolság. Még egy búcsupuszi páromtól, mielőtt eldördül a „startágyú”. A rajt előtti utolsó pillanatokban csekkoltam be az úszásra (chip ellenőrzés), már ment a Final Countdown.

Ágyúdörrenés és rajt. Igencsak a végén mentem be a vízbe, ezért a két körös úszás első körének feléig szinte csak mellben tudtam úszni, mert nem nagyon haladtunk. Előzni reménytelen volt, mert hihetetlen tömeg volt előttem, a húsdarálóba meg nem akartam bemenni, mert jól megvoltam pofonok nélkül is. Hova siessen az ember, sok van még a végéig. Aztán a kör második felében sikerült találni egy pár fős bolyt, akikkel aztán a második kört is abszolváltuk, ott már úgy éreztem, hogy jobban haladunk, bár az időeredményen ez nem látszott. Szerintem az úszás során főleg a második körben nagyon sokat mentünk pluszban, mert tájékozódni nagyon nehéz volt, nem lehetett látni a következő bólyát, csak ment az ember az előtte lévők után. Sokszor fordultunk olyankor is, amikor nem volt fordító, csak korrigálni kellett az irányon. Na mindegy, az úszás jó bemelegítés volt, 158. helyen jöttem ki a 427-ből, ami elég közepes teljesítmény, kicsit túl laza is lett talán, bár lehet, hogy nem is baj.

Mindegy, arra jó volt az úszás, hogy megnyugodtam a reggeli drukk után, irány a bringás depó. Ott sikerült majdnem 8 percet eltökölnöm (165. helyen jöttem el a depóból), ezt teszi a tapaszatalat hiánya (amatőrök közül is sokan abszolválják ezt kb. 3-5 perc alatt, Major Joe-nak kb. 1,5 perc volt). Na, azért nagy nehezen sikerült elindulni, Kati biztatása közepette. A bringán volt egy nagyobb kör (Gyékényes-Csurgó-Csurgónagymarton-Ágneslak-61-es főút-Iharosberény-Böhönye-Nagyatád) kb. 75km, majd 3 kis kör (Nagyatád-Ötvöskónyi-Beleg-Ötvöskónyi-Segesd-Ötvöskónyi-Nagyatád), 1 kör kb. 35km. Bringán a tervezett pulzustartományt 70-80% közöttire lőttem be, az elején még könnyű lesz tartani a tartomány felső részén a pulzust, később a bringa vége felé (olvasmányélményeim szerint) ez egyre nehezebb. Nekem sikerült a 180km-en végig egyenletes tempóban menni 75-80% között, egyáltalán nem volt megerőltető, semmi lihegés, ami az anaerob tartományt jelezte volna, ami ugye tilos ilyenkor. A bringa első 15 percében csak ittam, nem ettem semmit (ezt ajánlották, mert a szervezetnek át kell állnia a vizszintes mozgásból, bár ez nekem szerintem már a depóban sikerült…). Aztán lassan elkezdtem táplálkozni, és folyamatosan előzgettem. Ironman-en nem szabad bolyozni, ha valakit bolyozni látnak a versenybírók, akkor időbüntetést kap, de több alkalom után ki is zárhatják. Tehát mindenki saját zsírján teljesíti a távot. Az első 75km-es körön volt egy szakasz, ami szűk, de aszfaltozott erdei úton vezetett, oda autók nem nagyon mennek be. Itt az előző esti viharnak köszönhetően volt néhány helyen kavicsfelhordás, de összességében nem volt veszélyes. Egy helyen kb. 10-15 méter hosszúságban volt sártenger, azon szép lassan mentem át, volt aki már türelmetlenkedett mögöttem, vesztettünk kb. kemény 5 másodpercet… Előszőr több mint 1 óra után néztem meg az átlagot és az abszolvált szintkülönbséget. Azt tudtam, hogy a pályán kb. 650m lesz az összes szint, és ebből 350m a 75-ös körön, a majd 3x100m a kiskörökön lesz. Szóval emelkedő nincs sok. 1 óra után 225m szintnél jártam, és 33,8 volt az átlag, és könnyen ment, pulzustartomány rendben. Folyamatosan előzgettem, néha megdícsértem egy-egy bringát, mert voltak olyan időfutam bringák, amilyeneket eddig csak a Tour-on láttam, telekerék, időfutam sisak, karbonfelni stb. Voltak bőven olyan kerékszettek, amelyek többe kerülnek mint az én komplett bringám, pedig az se egy olcsó cucc. 75km-nél Nagyatádon 2 kulacsot vettem fel, Kati ügyesen a megbeszéltek szerint adta, ami kellett, leste minden kívánságomJ. Kaját nem vettem fel, mert volt még a zsebemben is, illetve volt egy kajás táskám a bringa kormánya mögött, onnan falatozgattam. A 3 kis kör is gyorsan eltelt, folyamatos frissítéssel (Nagyatádon és a kiskör két fordítójánál is vettem fel néha egy kis kaját – ez utóbbi azért volt jó, mert menet közben adták fel a banánt vagy powerbar szeletet, ha kértem), a bringát végül 5:09-en belül sikerült teljesíteni, ennek örültem, legalább a bringán nem vallottam szégyent. Mint utólag kiderült ez a 22. bringás idő volt a 427-ből, és a 165. helyről sikerült az 50.-re feljönni.

Bringa után irány a futódepó, az már kicsit gyorsabb volt, kb. 5 perc, csak futócipőt húztam, fejemre meg a baseball sapkára vizet engedtem (kezdett jó idő lenni, és kb. ¾ 2-kor kezdtem a maratont), meg volt egy pisi is, előszőr és utoljára a verseny alatt. Pulzust hasonlóan a bringához 70-80% közötti tartományban képzeltem el, bár a 2. felére valószínűleg tényleg csak a 70-75% lett volna belőle. A futás 12 körös volt, 1 kör 3,55 km, árnyék kb. a pálya 10-15%-án volt ekkor még. Az első két kör a tervezett tempóban ment 75-78% között, nem volt gond, jól bírtam, nem volt gond az izomzatomnak az átállással sem. Aztán a 3. körben éreztem, hogy vmi nem stimmel a gyomrommal. Valószínűleg az lehetett a gond, hogy a frissítéseknél nem lett elég híg az oldat a gyomromban. Olvasmányaim alapján bringán kb. 8%-os, futásnál 6%-os szénhidrátoldat a javasolt (tehát a bevitt folyadék és a kaja szénhidrát tartalma a folyadékhoz képest ennél ne legyen magasabb), mert különben nem tud felszívódni, és hányás vagy hasmenés lesz a vége. Minél melegebb van, annál jobban kell higítani az optimális felszívódás érdekében. Egy hányás a maraton 10. km-e előtt (ironman-en meg pláne) pedig nagy fejreállást eredményezhet, mert távozik a szervezetből egy csomó nyomelem, vitamin, ásványi anyag is a folyadékon kívül, és azt már nem lehet visszapótolni a futás alatt. Éreztem, ha továbbra is ebben a tempóban futok, akkor 1-2 km és róka koma meglátogatja az egyik bokrot. Nem maradt más lehetőségem (mert ezt az opciót el akartam kerülni), mint visszavenni a tempóból, és csak vízzel frissítettem, semmi mást nem vettem magamhoz, Kati aggódott is, hogy miért nem kérek semmit. Kb. a 3. körtől a 7. kör végéig (5 körön keresztül) 60-62%-on futottam emiatt, pedig a keringésem, az izomzatom jóval többet is elbírt volna. A 7. kör vége felé egy kis dinnyét már megengedtem magamnak, akkor kezdte jól érezni magát a gyomrom. Ezután kb. 3 körben megint sikerült viszonylag normális tempóban és pulzussal futnom (73-75%-on), viszont továbbra is kevés szénhidrátot vittem be. Ezt kezdtem érezni, és szőlőcukrot akartam felvenni a parkban lévő frissítőállomásnál, persze pont akkor nem volt. Ebből aztán lett egy kb. 1,5 körös eléhezés, későn kezdtem el a kajálást. Az utolsó előtti körben sokat sétáltam (itt buktam el, hogy 11 órán belül érjek célba), Kati már szétaggódta magát a célban, hogy hol lehetek, benn fekszem vhol az árokban vagy ilyesmi. Ennyire azért nem volt rossz a helyzet, bár ekkor már elég sok zombi futott a pályán, ami lelkileg nem acélozza az embert, de próbáltam másra koncentrálni. A versenyközpontban magamhoz vett szőlőcukor felszívódása után az utolsó 3-4 km-en már nem volt gond, persze akkor már az ember lélektanilag is más állapotba kerül. Befutottam utoljára a versenyközpontba, és innen már csak pár méter volt a cél. Célkaput ilyenkor kinyitják, és minden célba érkezőt bemondanak, mindenki „átszakíthatja” a célszalagot, kap egy érmet és egy Finisher-es pólót. Ironman lettem! Jól megérdemelt puszi a Katitól, meg könnyes ölelés (ő könnyezett, én nem). Ügyesen segített a frissítésnél, pedig neki sem volt egyszerű. A gyékényesi úszás után kocsiba ült, átment Nagyatádra, ahova akkor már megérkeztek az első bringások. Utána hűtőtáska cipelés, hogy minden a helyén legyen, mire odaérek. Aztán a nap nagy részében ő is a tűző napon volt, szóval érthető módon elfáradt rendesen. Nem sokkal beérkezésem után befutott Kikka is (kb. 4 perccel később), Busi is még 12 órán belül ért célba, ügyesen ment nagyon.

Kicsúsztam 11 órán túlra, köszönhetően a nagyon gyenge 4:20-as maratonnak, és bizony úgy éreztem, hogy a szilveszteri maratonon jobban elfáradtam, mint az Ironman után. Nyilván ott jóval kevesebb futás volt még a lábamban, és edzettségem sem volt olyan. Most két nap pihenés után, már szinte semmi izomlázam nincs, akkor szilveszterkor azért jó pár napig éreztem a lábaimat. Szóval összességében úgy érzem a futásban benne maradt kb. 30-40 perc (meg a depóban is kb. 5) annak köszönhetően, hogy a frissítést nem találtam el, amit sajnálok, de legalább van miért visszatérni. Összességében elsőre nem rossz, bár van hiányérzetem. Ami érdekes, hogy nagyon féltem a melegtől, meg hogy napon kell futni nagyrészt, mert előtte voltak már rossz tapasztalataim ezzel kapcsolatban. És a meleg egyáltalán nem zavart verseny közben (bringán ez érthető), de futásnál sem, mert körönként volt 2 frissítő állomás, és azonkívül is voltak helyek, ahol locsoltak bennünket, így ezzel nem volt gondom. Állítólag elég párás volt az idő, bár nekem nem tűnt annak. Ami leginkább megviselt az az, hogy miután nem kentem be magam, a vállaim rommá égtek, bár mostanra már ez is normalizálódott.

Az eredményhirdetésen már pedzegettem, hogy jövőre vissza kéne jönni, Kikka nem volt ennyire lelkes, Busi ezirányú elképzeléseit nem ismerem.
Szóval lehet, hogy jövőre ismét elindulok, de most még a pihenésé a főszerep. Azért, ha indulnátok jövőre szóljatok, mert az biztos megerősítene és erőt adna, hogy nekivágjak újra.

Üdv.
Cs.


A verseny oldala: IronMan Nagyatád

2010. augusztus 16., hétfő

Egy sportos szombat


Múlt szombatra két rendezvény is jutott, melyekre készültem, hogy mindenképpen ott akarok lenni (igaz, az egyiken csak szurkolóként). Mivel azonban időpontilag ütköztek, így komoly dilemmába kerültem, amit végül azzal a döntéssel oldottam meg, hogy előbb futok egy jót a Cross Félmaratonon, aztán autóba pattanok, és irány Nagyatád, a legnagyobb magyar triatlon verseny, az IronMan helyszíne.

Délelött 10-kor az Alsóerdőn már kezdett kirajzolódni a szűk létszámú, de annál elszántabb futókból álló indulók mezőnye. Keszi és segítői kiválóan előkészítettek mindent, így jó hangulatú versenynek néztünk elébe. Az előző esti felhőszakadás után sártengerre számítottunk, de ehhez képest a kicsivel több mint 5 km-es pálya egészen futható volt a legtöbb részén.

Nyolcan vágtunk neki a távnak, ebből hatan Aszfaltszaggatók. Kényelmes tempóban kezdtük az első emelkedőt, én sem akartam gyorsan kezdeni, mert még mindig éreztem kicsit a focis sérülésemet, és különösen a gyors lépéseknél élesedett a fájdalom, úgyhogy egy egyenletes tempót terveztem az egész távra. Az első körben nagyrészt azzal voltam elfoglalva, hogy figyeljem a pálya vonalvezetését, és a lábam elé nézzek, hogy el ne essek. Ugyanis a terep meglehetősen nehéz volt: enyhébb és durvább emelkedők és lejtők, erdei árnyékos részek és nyílt napsütéses szakaszok, keresztbe dőlt fák, akadályok, stabil talaj és csúszós sáros részek színezték az amúgy sem unalmas kört. Egy darabig Bandi jött közvetlenül mögöttem, de aztán egyedül maradtam a kör felére.


A következő körben tartottam a tempót, de valahogy nem esett túl jól a mozgás, fáradtnak éreztem magam. Aztán a harmadik körre magamhoz tértem: jóval lazábban futottam, és mégsem lassultam, persze ez betudható annak is, hogy közben száradt a pálya, és kevesebbet csúszkáltam. Az utolsó kör még lazábbra sikerült, így végül nagyjából négy egyforma körrel fejeztem be a versenyt. Nem tudom megmondani, hogy teljesen egészségesen mennyivel ment volna gyorsabban, de nem hiszem, hogy sokkal.

Bár én a végén örültem, hogy bentmaradtam a maratoni világcsúcson belül, de Korpa lehet hogy kitér a hitéből, ha meglátja az 1:58-as győztes időt. Végül aztán a finom tészta után megvolt az eredményhirdetés is, jobbról és balról is Aszfaltszaggató állt mellettem a dobogón, Hegyi Peti 2:13, Keszei Bandi pedig 2:18-as idővel teljesítette az előírt 4 kört.


További képek Vincze Szabolcstól: katt ide!

Délután aztán Timivel ellátogattunk Nagyatádra, ahol megleshettük, hogy az úszás és a bicikli teljesítése után hogyan küzdenek a vasemberek a futópályán. Sok-sok ismerős arcot láttam, a versenyzők közül leginkább a két egerszeginek, Vojnovits Csabinak és Koday Lőrincnek (alias Busi) szurkoltam. És jó volt viszontlátni a tavalyi IronMan váltófutásom helyszínét.

Derekasan állták a sarat, bár mindkettejükön látszott, hogy alaposan kihajtották magukat, ahogy kell. De még az utolsó kilométereken is teljesen maguknál voltak, érződött, hogy jól felkészültek a nagy megmérettetésre. Busi elég bosszús lett a végére, mert elszámolta a saját körét, de mentálisan szerintem még mindig jobb egy ilyen felpaprikázott hangulat, mint a végletes csüggedés, apátia. Tehát lehet, hogy még jót is tett neki az eset, így a maraton vége felé.

Végül Csabi 11:05-ös idővel kereken 50. míg Busi 11:55-ös idővel kereken 100. helyen végzett, így Zalaegerszeg két új, friss Vasemberrel büszkélkedhet. Gratulálok nekik!

Minden infó a versenyről: Ironman Nagyatád

2010. augusztus 10., kedd

Roki 130 - Endrétől

Elsőnek hadd gratuláljak mindenkinek aki futott a Megyefutáson és Rolinak a kitartásért a folyamatos szervezéshez. Részemről a hétvégét azért hagytam ki, mert az év elején 4 célt tűztem ki magam elé és ezek közül az utolsó a Rockenbauer túra 130 km-es távja. Tavaly Bázakerettyén 85 km-nél kiszálltam, mert a sötétben bóklászásban felhúztam saját magam és már nem érdekelt, hogy tovább menjek. Az előző évi tapasztalatokat hasznosítva, és Rudi (8 x teljesítette!!!) tanácsai alapján állítottam fel egy tervet, mi módon kellene csinálnom. A konkrét tervet még az is befolyásolta, hogy túratársaim Rádiházán (69 km) készültek csatlakozni hozzám. Így alakult ki végül, hogy a reggel 6.00 órai indulás után Hahótra (40 km) érjek 11.00 órára majd 15.30-ra Rádiházára. Hahótig futást terveztem, utána ahogy jól esik futás-gyaloglás. A végét Rádiházától túra felszerelésben fejezem be. Ennyi volt a terv és most következzen a megvalósítás:

Szombat reggel 4.00

Esik - ,,no ez jó". Gizke szerint feküdjek vissza ilyenkor csak a marhák legelnek kint, de lehet még azok se. Mondtam neki el áll ez, meg ilyen olyan kis eső nem lehet akadály - így gyors reggeli, majd az előző este előkészített dolgokat magamhoz véve indulás. Közben az eső is el állt. 3/4 6-ra oda is értünk gyors bejelentkezés. Sok idő nem volt gondolkodásra, mert mire felszerelkeztem, már pecsételték az indulók lapjait, így én is beálltam a sorba. Az indulást sétával kezdtem, kellemes meglepetés volt egy idős pécsi bácsi akivel a Mátrai túrán találkoztunk (Parádsasváron kaptam tőle egy fél üveg sört :) ). Rövid beszélgetés után lassú kocogásba kezdtem és elhagytam túratársaimat, hogy magányos utamat elkezdjem. Palin városrészen haladtam kifelé mikor már lekívánkozott rólam a futódzsekim. Derekamra kötöttem egy buszmegállóban és tovább futottam az első ellenőrző ponthoz Zsigárdpusztára. Ez a rész viszonylag könnyen ment, első része aszfalt többi kavicsos földút. Kértem egy pecsétet a lapomra, majd meg tudtam, hogy ketten vannak előttem 5 perc előnnyel. Gondoltam megpróbálom utolérni őket, még is jobb mint egyedül. Kicsit gyorsabbra vettem a tempót, nem kellett volna, mert a kapkodás megint csak problémákat hozott, pocsolya kerülgetés közben (itt még érdekelt a toalettem épsége) az ellenőrzőponttól 25 méterre elnéztem egy fordulót és szépen elfutottam más irányba. Ez durván 1 km volt oda felé és természetesen 1 km vissza. Hiába szorgalmas gyerek vagyok akkor ez plussz 2 km! Dicsértem magam - nagyon. Ezután következő szakasz még viszonylag rendben volt, kezdtem megnyugodni jó döntés volt elindulni. Nem kellett volna, mert Homokkomárom után jöttek az erdei szakaszok - felfelé kellene futni csak hiába rakom a lábamat mert mire előre tenném a talajon lévő hátra csúszik. Tiszta futópad kint a természetben és még áram sem kell hozzá - hiába környezet tudatosan kell élni. Igen ám, de még vissza van 120 km, így egy kis kézi rásegítéssel tovább haladok. A haladásban ez segített, viszont a fákon lévő összes víz a nyakamba zúdult. Sikerült megfelelő állapotba hoznom magam - sáros mint egy vaddisznó és vizes mint egy ázott ürge, mennyivel közelebb kerültem a természethez :) . Közben kiderült, hogy az övemen lévő tépőzáras kis italtartóimból 2-őt elvesztettem a derekamra rakott kabát lenyomkodta őket. No hagytam valamit, az utánam jövőknek is. Itt ismét lanyhult a figyelmem és elkavartam a sárga sávról, de csak 50 métert (gondoltam naivan) aztán a gps segítségével vissza is navigáltam magam. Lefelé kellett futni, jól is esett egészen addig, amig erős hiányát éreztem egy ellenőrzőpontnak. Térkép elő, mosolyom lassan legörbült negatívba, mert abban az 50 méterben volt - futhatok vissza ráadásul felfelé - plussz kb 2-3 km hiába szorgalmas vagyok. Még szerencse, hogy a gps-ben bent van a pontos útvonal, és milyen hasznos lenne ha nézném is - ez már a második kis tréfám volt így most komolyan elkezdtem ellenőrizni a haladásom irányát. A terep változatos volt, vagy sáros kicsit, vagy nagyon sáros emelkedőnek és lejtőnek viszont egyforma volt csúszott. Felfelé egy kis kézi munkával haladtam, lefelé a kezdő síelők által kialakított karkörzéseket alkalmaztam. Hahót előtti Dombtető elnevezésű pontnál vissza volt 9 km-em és egy órám. Na gondoltam az ütemterv tartva van. Ember tervez a dolgok meg teszik a dolgukat. Közben utolértem a két előttem haladót majd el is hagytam őket. Rövidke haladás után gyanús lett nem igen jönnek, pedig most nagyon néztem a gps track-jét. Mindegy biztos ami biztos elő vettem a térképet - mit mondhatnék a tavalyi útvonalhoz képest most más felé kell menni ismét minimum 2 km pluszban, hiába szorgalmas gyerek vagyok. Természetesen erre is mehetnék, de inkább vissza fordulok. Közben a srácok már tova haladtak, viszont a zöld jelzés be mutat az erdőbe csak éppen út nincs. Topogtam a mező szélén mint a tojó galamb, több út is volt csak a jelzés alapján egyik se jó, és a gps is azt mutatja akkor merre? A mezőben viszont van egy halovány csapa - Ó ez a jó, futás tovább. Igaz kicsit eltököltem az időt de még behozható - lenne ha nem egy szántóföld következne ahol sárban caplatva lehet csak haladni. Hahótra fél óra késéssel érkeztem be. A pecsételés a kocsmában volt, így alkalmam volt egy jó sört is bedobni. Itt a csúszás ellenére engedélyeztem magamnak 15 percet, majd tovább indultam Söjtörre. Itt már nagyon figyeltem több tréfa nem igen fért volna bele az időmbe. Ezt a szakaszt könnyedén futást és gyaloglást váltogatva tettem meg. Még egy kis előnyre is szert tettem. Söjtör után Rádiházára kellett át érnem, így lassú kocogást váltogattam sétával. Közben Rudi hívott - pénteken még gondolkodott, hogy eljön velem, de reggel az eső miatt vissza aludt a kis lusta - jól vagyok-e. Beszélgetés közben épp az utat dicsértem, hogy itt már nem is olyan sáros, mikor egy kanyar után elnézést kellett kérnem letettem a telefont, mert a szavam is el állt a homok-sár folyam látványára. Nos olyan volt mint a filmekben, ahol süllyedni látszott ott egész haladható volt, ahol megnyugodtam ott bokáig merültem. Pedig már éppen kopóban volt a sár a cipőmről. Ezután már csak egy kisebb pocsolya tengert kellet meghódítanom amit 3 próbálkozásra egy kis kerülővel sikerült, 15 perc előnnyel sikerült beérnem a köztes célba. Ezt azonnal megünnepeltem kértem egy Borsodit és hozzá egy citromos Borsodit a kocsmában (itt volt az ellenőrzőpont). Ezután már a túra része következett, de ehhez meg kellett várnom a barátomat és húgomat. Közben be érkezett két srác utánam hozták elveszett italos flakonjaimat igaz megitták ami bent volt, mert már kevés volt a vizük. Izgultak is hátha hashajtó van bent :) . Közben megjöttek társaim is így cipőt és zoknit cserélve, hátizsák a háton folytattam az utam. 

Túra része:

A tájékozódás könnyebb volt mert hárman figyeltünk, így minden féle tréfálkozás nélkül haladhattunk. Bázakerettyére még világosban oda akartunk érni, így elég erős 6 km/h sebességgel haladtunk. A terep elég nehéz, de szerencsére a sáros részek is minimumra csökkentek. Közben két ellenőrzőpontot is érintettünk. A 85 km-t még világosban értük el. Tavaly itt szálltam ki. Furcsa érzés volt, így világosban a hátunk mögött lévő szakasz szinte szép volt, sötétben borzalom, hiába minden csak agyban dől el. Itt Bázakerettyén aztán felvettem a túra nadrágot és hosszú ujjú inget, hiszen jött az éjjel. Mondjuk a lábamnak sem ártott, mert már tiszta karcolás és csalán csípés volt. Éjszakáról sok mindent nem lehet írni, túl kellett élni. A terep viszonylag járható volt, de a sár és pocsolyák sötétben nem láthatóak így folyamatosan sikerült megtalálnunk. Kistolmácson teát kaptunk ami nagyon jól eset, Valkonyán zsíros kenyér várt minket. Ezután Eszteregnye jött itt a szőlőhegyen volt a pont, itt egy kis tévedésünk volt, de csöppnyi gaztenger és pár pocsolya árán sikerült korrigálnunk. Az éjjel folyamán két srác csatlakozott hozzánk - biztos látták magabiztos járásunkat - már egy ideig csak körbe jártak. Közülük az egyik már ki volt egy kicsit, pedig csak a negyvenes éjszakait csinálták. Teszem hozzá én is csak zombinak éreztem magam. Valkonya után a terep kiváló aki szeret szenvedni, mert több meredek emelkedő és lejtő követi egymást próbára téve az embert. Ezt is sikerült legyűrni. Eszteregnye után már kezdtem érezni a cipőm nagyon nyomja a lábam, a víz és sár ismét kezdett áthatolni ezen is. Közben be értünk ismét Homokkomáromba és innen a már szombat reggel megtett utat kellet követni csak vissza felé. Meg kellet állapítanom, 23 óra öregedés mennyit jelent, oda felé szökkenő szarvasként gyorsan fogytak a km-ek, most meg a méterek is csak vánszorognak. Zsigárdpusztára érve már nem bírtam megállni, pecsételés után toporogtam kicsit és társaimat hátra hagyva, úgy is utolérnek majd, tovább indultam. Innen már csak a lélek vitt, különböző szakaszokban gondolkodtam csak. Első Palin volt, aztán jött a gyilkos palini egyenes (itt értek utol társaim, de csak egy magában motyogó zombit láthattak), itt az M7 hid volt a cél, aztán a körforgalom, majd ahol el kell fordulni, majd ennek az utcának a teteje és onnan 150 méter a cél. BEÉRTEM! Reggel 7.10!

Megkaptam utolsó pecsétemet, levettem a cipőmet elfeküdtem az első padon és már aludtam is. Most már hétfő van, de egyfolytában aludhatnék. Jó túra volt, pár körmöm a lábamon hiányozni fog de majd vissza nő. Futás részét úgy érzem jól bírtam, túra részével sem volt gondom. Elfáradtam becsülettel, most egy hét pihi minimum. Bátran ajánlom ezt a túrát, elvetemült vállalkozóknak egyben vagy részleteiben.

Összefoglalva 136 km-t nyomtam le ebből kb. 70 km futás-kocogás, 66 km gyalogtúra, a teljes mozgás átlagom 6,2 km/h-ra jött ki állásidőm: 3 óra 17 perc volt, 25 óra 10 perc alatt tudtam le a túrát.


Endre

2010. augusztus 9., hétfő

MegyeFutás 2010 - szervezői szemmel


Az egy hetes rendezvénysorozat lezárultával szeretnék mérleget vonni, és értékelni az esemény megrendezését.

Először kezdjük a tényszerű adatokkal, számokkal, statisztikával! A hét során a napi résztvevők számát összeadva 52-t kapunk, ez ténylegesen 28 különböző futót jelent. Ők 28-an összesen 942 km-t futottak a hét nap során. Hozzájuk csatlakozott még mintegy 25-30 segítő, autós kísérő, biciklis kísérő, szurkoló.


A legfontosabb célt, hogy a nyári holtszezonban a mozogni vágyók Zala megye körbefutása apropóján összefogjanak és együtt sportolhassanak, úgy gondolom, sikerült elérnünk. A további célok, úgy mint a megye területének tényleges körbefutása, zavartalan sportolás és új sportbarátok szerzése már csak részben teljesültek. Nézzük sorban:

- A megye területének tényleges körbefutása. Az első négy napon sikerült mindig szerencsésen megérkezni az adott napra kijelölt célállomásra. Pénteken aztán a csekély számú (de annál elszántabb) futó és a korai sötétedés okán a résztvevők derekas küzdelme ellenére ez a sorozat megszakadt, igaz, később egy egyéni akció nyomán ezt a hiányt sikerült bepótolni. Ahol viszont igencsak hiányosra sikerült a teljesítés, az a két hétvégi nap. Sajnos nagyon kevés jelentkező gyűlt össze, akik a teljes napos bulit bevállalták volna, így mindkét nap kénytelenek voltunk jelentősen rövidíteni az előre eltervezett útvonalon.

- Zavartalan futás. Az igencsak szerény költségvetéssel, lényegében önköltségen szervezett eseménytől nyilván nem is várta senki a profi, minden részletre kiterjedő szervezettséget. Ezzel együtt azért azt gondolom, ha döcögősen is, de haladtak a dolgok, óriási fennakadás nem történt soha a hét nap folyamán. A kisebb fennakadásokat, nehezebb helyzeteket általában (sok ember segítségével, összefogásával) sikerült áthidalni. Említhetném a szeszélyes időjárást, mely a napok során, elsősorban kedden igencsak áthúzta az előzetes kalkulációkat. A szervező rutintalanságából adódóan az egyes szakaszokra szánt idők is jócskán alul lettek becsülve: nem is a futás tempójával volt a gond, hanem a találkozók, szünetek kalkulálásával. Mindenhol számoltam 5-10 percet holtidőre, amíg mindenki megérkezik, üdvözöljük egymást, stb, de valójában inkább a duplájával vagy a triplájával kellett volna számolni. Emiatt lényegében folyamatosan késésben voltunk, s többször megesett, hogy idő előtt ránk sötétedett. A jelentkezések fegyelmezettségével is akadtak gondok: tisztelet a kivételnek, de sokan a legeslegutolsó pillanatban szóltak nekem, vagy éppen változtattak, és ez igencsak megnehezítette az autók előkészítését.

- Új sportbarátok szerzése. Talán a legfontosabbat hagytam a végére, saját megítélésem szerint ez (lehetne) a Megyefutás legnagyobb értéke. Hogy Zala megyéből a futók, atléták, tájfutók, triatlonisták, biciklisek minél nagyobb számban találkozzunk, sikerüljön új barátságokat kötni és minél jobban megismerni egymást. Ebből a szempontból örömteli, hogy mutatkozott érdeklődés több városból, több sportágból és új sportolókat is sikerült megismerni és talán bevonzani a futók közösségébe. Ugyanakkor talán nem vagyok egyedül a véleményemmel, hogy ebben még óriási tartalékok lehetnének. A lehetségesnél valamivel mérsékeltebb részvétel okát én magam a nyári időpontban (rengeteg a családi program), az Egerszeg-orientált szervezésben (más városokból, Keszthelyt kivéve, meglehetősen visszafogott volt az érdeklődés), a kicsit kései meghirdetésben (már sokaknak volt lekötött programja erre a hétre), és a visszafogott hírverésben (bár több médiához is eljuttattam a felhívást, egyedül a Zalai Hírlap közölte le) látom.

A jövőre nézve nagyon remélem, hogy hagyomány lesz a rendezvényből, és évről évre egyre többen csatlakoznak majd hozzá. Gondoljunk csak bele, annak idején hogyan kezdődött a szilveszteri futás, és mi lett belőle! Én személy szerint egyáltalán nem vágytam a szervezői szerepre, és nem is ragaszkodom hozzá, kizárólag azért vállalkoztam rá, mert úgy tűnt, idén máskülönben elmaradna az esemény. Társszervezőként a jövőben nagyon szívesen segítenék, mindenkinek az ötleteit szívesen fogadom is ehhez.

A jövő potenciális Megyefutás szervezőinek több dilemmával is szembe kell nézniük:
1. rövid szakaszok-hosszú szakaszok?
A hosszú szakaszokat úgy tűnik, kevesen tudják megoldani munka és család mellett, rövid szakaszokból viszont egyszerűen nem lehet körbeérni egy hét alatt.
2. reggeli futás-esti futás?
A délelötti szakaszok előnye lehetne az iskolák bevonásának lehetősége (persze ehhez iskolaidőben kellene rendezni), és hogy hétközben is lehetnének hosszabb szakaszok. Az esti futások hátránya, hogy sötétedésig még nyáron is csak néhány óra jöhet szóba, nagy előnye viszont, hogy azon futók is csatlakozhatnak, akik napközben dolgoznak.
3. Egerszeg orientáció-egész megye orientáció?
Idén tudatosan a megyeszékhelyre koncentráltunk, Egerszeghez közeli rajt és célállomásokat jelöltünk ki (főleg hétköznapokon), hogy legyen egy fix mag, akikre számíthatunk a futás során végig. Ez részben be is jött, hiszen az egerszegi futótársadalom (elsősorban persze az Aszfaltszaggatók vitték a prímet) minden nap szépen képviselve volt, azonban egyértelmű, hogy a többi városból a vártnál is mérsékeltebb volt az érdeklődés. Elsősorban igaz ez Nagykanizsára, ahonnan a teljes hét során mindössze egy darab jelentkező akadt, ebben azonban szerencsétlen körülmények (a Kanizsai Futóklub több programjával is ütközött a Megyefutás) is szerepet játszottak.
4. szerény rendezés-profi rendezés?
Amennyiben jutna idő és pénz (például pályázat útján) a Megyefutás előkészítésére, nyilván sokkal színvonalasabb rendezvényt lehetne tartani. Megmutatkozhatna ez (2009-hez hasonlóan) szponzori ajándékokban, médiamegjelenésben, hírverésben, a résztvevők költségmentességében, az őket elismerő díjakban, iskolák bevonásában, stb... Persze a pénzen kívül nem árt hozzá a szerteágazó kapcsolatrendszer sem.

Mindent egybevetve azt mondhatom, hogy a Megyefutás 2010 nem okozott csalódást, a résztvevőknek minden nap szép élményeket, olykor emlékezetes kalandokat tartogatott. Én boldog vagyok, hogy valamennyi szakaszon tanúja lehettem az eseményeknek, igazán örömmel kísértem végig a napról-napra változó társaságot, és sok szép pillanatra fogok emlékezni még évek múlva is.

Eddigi szakaszok:
Képek (16 db) hétfő Beszámoló (Korpa) Egerszeg-Kehida
Képek (35 db) kedd Beszámoló (Roli) Kehida-Szentiván
Képek (23 db) szerda Beszámoló (Endre) Szentiván-Teskánd 
Képek (26 db) csütörtök Beszámoló (Korpa) Teskánd-Söjtör 
Képek (8 db) péntek Beszámoló (Bandi) Söjtör-Dobronhegy
Képek (18 db) szombat Beszámoló (Roli) Kis Zala(egerszeg) kör
Képek (45 db) vasárnap Beszámoló (Roli) Keszthely-Egerszeg
Minden egy helyen: MegyeFutás 2010
Az első Megyefutás: MegyeFutás 2009

MegyeFutás 2010 - hétvégi napok


Az előzetes terveket némileg felborítva (a hétvégi útvonalakat jelentősen átrendezve), viszont az eredeti célt (fussunk együtt egy jót kellemes társaságban) mindenképpen elérve sikerült abszolválni a Megyefutás szombati és vasárnapi szakaszát is.


Haladjunk sorjában. Szombaton három komplett család (Némethék, Keszeiék, Sifterék) is jelezték részvételi szándékukat, ehhez kapcsolódtunk még ketten Rudival. Azonban a délelött különböző elfoglaltságok és a szüntelenül szakadó eső miatt kimaradt, így ebéd után láttunk neki a futásnak, és a fennmaradó szűk időben egy rövidebb egerszegi kört jelöltünk ki a mai napra. Janiék meghívásából a rajt és a cél helyszíne is a cserhegyi Németh-villa volt, ki autóval (Sifterék, Keszeiék), ki futva (Rudi), ki pedig futva-megyezászlóval közelítette meg a fél hármas találkozó helyszínét. Nyolcan (két Andi, Kriszta, Attila, Bandi, Jani, Rudi és Roli) vágtunk neki a TV-toronynak, majd a Panoráma úton leereszkedve a jánkahegyi újabb emelkedőnek. Végül a Zárdától még lefutottunk a Zrínyi útig, innen pedig már visszajöttünk a városba, és már csak az újabb hegymászás volt hátra, hogy együtt fejezhessük be a 14 km-es kört. A futás után Andi és Jani jóvoltából kellemes italozás-falatozás-beszélgetés következett. Összességében elmondhatjuk, hogy jól éreztük magunk együtt nyolcan, és a Zala megye zászlót körbevittük egyet a megyeszékhelyen.


Vasárnap reggel Korpa vágott neki a Dobronhegy-Zalalövő (pénteken a sötét miatt kimaradt) résznek, és ha már nekivágott, természetesen sikeresen (és milyen gyorsan: a 4:30-as tempó minden bizonnyal a megyefutás leggyorsabb része volt) teljesítette is a 24 km-t.


Ebéd után aztán két autó (benne egy segítő: Bogi és hat futó: Évi, Andi, Sólyom, Attila, Rudi és Roli) indult el Egerszegről, hogy találkozzon a Keszthelyen már türelmetlenül várakozó kis csapattal: Eszterrel, Verával, Dórával, Jánossal és Bálinttal. A Helikon parkon, a sétálóutcán és a kastélyon keresztül indultunk útnak, a sétálóutcán az éttermekben üldögélő vendégek ütemes tapssal biztattak bennünket. A futást és az autók vezetését összehangoló, logisztikai bravúrokat sem nélkülöző feladatot szépen oldottuk meg: változó létszámban és összetételben, de rendületlenül haladt a karaván: és a megyezászló egyre közeledett a megyeszékhely felé. Hévíz, Alsópáhok, Szentgyörgyvár, majd innen a Zala gáton Zalaapáti volt az útvonal. Apátitól alternatíva híján a főúton, hosszú és kemény emelkedőkön át haladt tovább a staféta. Igen kellemetlen napot fogtunk ki: a hirtelen meleg, párás idő nem igazán kedvezett a futáshoz, de ez nem szegte kedvét a csapatnak. Pacsa, Zalaszentmihály, Pölöske után (az időhiány miatt némi autós segítséggel) Búcsúszentlászló következett, ahonnan három elszánt futó (Vera, Gábor és Roli) vágott neki a legkeményebb, 6 kilométeres Búcsúszentlászló-Botfa szakasznak. Kemény emelkedők, szántás, sár, erdő vártak ránk, de végül aránylag gyorsan sikerült odaérnünk a szilveszteri versenyről jól ismert állomáshoz. Innen már csak jó négy kilométer várt ránk az aranyoslapi találkozóig: abban viszont még egy kemény emelkedőn, a Jánkahegyen kellett átmásznunk. Továbbra is hárman, Verával és Gáborral értünk le Aranyoslapra, ahol aztán jó sokan csatlakoztak hozzánk. Így aztán népes társaság (19 fő) kocogta vagy biciklizte le az idei megyefutás utolsó métereit.


A célban Keszi pezsgőzéssel, a Zalai Hírlap pedig fotózással várta a résztvevőket. A szervező (vagyis én, Roli) köszöntötte a nap (Görög Veronika, 48 km) és a hét (Sifterné Doszpot Andrea, 113 km) legszorgalmasabb km-gyűjtőjét. Így zárult az egy hetes rendezvénysorozat. Szervezőként szeretném megköszönni mindenkinek a részvételt, futóknak és segítőknek egyaránt!

2010. augusztus 7., szombat

5. nap Söjtör-Dobronhegy (Zalalövő helyett)

Nem indult könnyen a nap szervezési szempontból, mivel Roli esküvőre volt hivatalos a tervezett induláskor. Én (Bandi) úgy indultam Söjtörre, hogy egyedül futok Zalatárnokig. Arra gondoltam, hogy ne szakítsuk meg a zászló útját, ennyit illik vállalnom a projektből. Gellénházán a kocsiban tudtam meg, hogy lesz társam az elején is. Feri hozta egyik tájfutó tanítványát (Lukács Gergő) és biztosította a kíséretet Petrikeresztúrig. Az út első szakaszát jó tempóban (5:10) aszfalton tettük meg Hencsepusztáig Tófejen át. Ebben benne volt gyermekkorom legendás tófeji emelkedője is (söjtöri gyerek vagyok, erre szoktam bringázni annak idején). Majd elfogyott az aszfalt és megtettük első, de korántsem utolsó terepes-saras-emelkedős szakaszunkat. Szentkozmadombjára értünk, ahol érdekes régi elhagyott  házak és egy kastély látványa fogadott minket. Zalatárnokon már várt minket Timi és Roli, ahonnan egy rövid útvonalmódosító megbeszélés és frissítés után ismét terepre indultunk már hármasban elvileg a kék turistaúton. Gyakorlatilag a jelzést nem sok helyen találtuk meg. Bár az irányt végig tartottuk, kalandosan értük el Petrikeresztúrt. Volt benne kerítésmászás, kemény emelkedő sárban, őzcsapattal találkozás, völgyön átkelés, pincesorra felfutás ismét kemény emelkedőn, sáron leereszkedés. A faluban elbúcsúztunk a tájfutóktól, ketten vágtunk neki a következő szakasznak Milejszegig tervezve. Petrikeresztúrtól aszfaltos, de állandóan emelkedő főúton futottunk addig a pontig, ahonnan le kellett fordulnunk egy kb. 2 km-es földutas szakaszra.



Ezután kezdődött az eddigieknél is keményebb, már-már elkeserítőnek mondható rész. Hamar egy olyan "úton" találtuk magunkat, amit egy óriástraktor nyomvonalában tettünk meg, majd ez is elfogyott és a bozóton kellett átvágnunk. Majd következett egy a lápos területen megtett hurok után a csalános és a 3 m magas nádason való átkelés. (szerencsénkre a patak nem tartalmazott vizet). Innen megváltásszerűen földúton ismét futva közlekedtünk észak felé. Két falu templomtornyát láttuk, úgy gondoltuk, hogy Milejszeg és Nagylengyel, akkor balra megyünk toronyiránt. Ismét emelkedő - már eléggé készen voltam - szeméttelep és nagy büszkén futottunk be PÁLFISZEGRE, mint azt az üdvözlőtábláról leolvastuk. A "szimpatikus", két elhárított kutyatámadással fűszerezett falu után már várt minket Timi. Zászlós fotózkodás után 2,5 km-t vele tettem meg, majd a dobronhegyi csárdánál befejeztük a napot. Nekem így 29.6 km-em lett. Roli még kacérkodott a folytatás gondolatával, de inkább hazahoztak Kávásra.


Térkép ide kattintva: Söjtör-Dobronhegy terep

Keszei András


Kiegészítés (Lakatos Rolandtól):

Jómagam Zalatárnokon csatlakoztam Bandihoz és Gergőhöz a pénteki kalandos szakaszon. Ez volt az egyetlen rész, amit már nem jutott időm bejárni biciklivel, ráadásul tájékozódás és talaj szempontjából is rendkívül nehéz volt a Tárnok-Petrikeresztúr és a Milejszeg előtti erdei-mezei rész. Az elején jól jött Gergő tájfutó tapasztalata, de aztán Bandival ketten vágtunk neki a maradéknak. Mint utólag kiderült, rossz bekötőúton (túl korán) indultunk el, mentségemre csak annyi szolgáljon, hogy elég régi és pontatlan a túristatérkép. A vége az lett, amit Bandi már szemléletesen leírt: átvágtunk egy nagy területű, méter magas csalánerdőn, hogy egy még nagyobb területű, 3 méter magas nádasban találjuk magunkat. Amin keresztül csak azért tudtunk egyáltalán elindulni, mert valami vaddisznó csapás nyomán nagy nehezen járható volt. Semmit nem láttunk, és pont itt kezdett szürkülni: pár percünk maradt a teljes sötétségig. Csak remélni tudtuk, hogy sem vaddisznócsorda, sem áthatolhatatlanul mély víz nem vár ránk a nádas közepén. Egyetlen támpontunk a gps volt, ami alapján homályosan sejtettük a helyes irányt. Egyszóval piszok meredek szitu volt, de végül kikeveredtünk belőle valahogy Pálfiszegre. Nagy kaland volt, irigykedhet, aki kimaradt belőle! :)

Eddigi szakaszok:
Képek (16 db) hétfő Beszámoló (Korpa) Egerszeg-Kehida
Képek (35 db) kedd Beszámoló (Roli) Kehida-Szentiván
Képek (23 db) szerda Beszámoló (Endre) Szentiván-Teskánd 
Képek (26 db) csütörtök Beszámoló (Korpa) Teskánd-Söjtör 
Képek (8 db) péntek Beszámoló (Bandi) Söjtör-Dobronhegy 
Minden egy helyen:
MegyeFutás 2010

2010. augusztus 6., péntek

3. nap Zalaszentiván-Teskánd

Így utólag is gratulálok a tegnapi nap futóinak külön kiemelve Andi teljesítményét. Nekünk szerencsésebb időjárás jutott se túl meleg, se eső, így a 17.00 órás találkozó után a Pláza parkolóból 4-en indultunk Szentiván felé még autóval :) Jelesül Roland (főszervező), Feri (tájfutók képviseletében), Gizke (mozgó frissítő állomás képviselője) és Endre (e sorok szerény írója). Zalaszentivánon már várt minket két kerékpáros kísérőnk Emese és István (futókat buzdítók képviseletében). Az induláshoz a falu végét jelző táblához kocogtunk majd elindultunk 3-an közösen, hogy utána a megbeszéltek szerint az első etapot én vigyem végig. Az induláshoz egy zsemle színű kutya is csatlakozott de csak a fényképezés erejéig - gondolta meg van a magához való kutya esze mit rohangáljon ha nem kap kaját. Gizke, Roli és Feri az autóba pattanva elindultak az egervári várhoz. A szentiváni templomnál a biciklis kisérők és köztem kisebb vélemény különbség alakult ki a helyes irány vonatkozásában - Emese határozottan megindult Zeg. felé, pár métert a csorda ösztön hatására én is megtettem, de végig gondolva az út hosszát inkább vissza fordulva a Zalaszentlőrinc felé vettem az irányt, úgy is rólam nevezték el (sajnos Szentendrét nem érintettük). Az első kilométerek jól tellettek, néha beszélgetve - néha kicsit magamban elmélyedve tettük meg a 7-8 km-et. Vasboldogasszony határában már ismerős terepen futhattam hiszen itt dolgoztam 8 évet az egervári Tsz-ben. A várnál Feri barátunk friss erővel és elhatározással csatlakozott hozzám és folytattuk utunkat. Következett Egervár majd a faluban elfordulva Lakhegy felé megkezdtük első igazán komoly emelkedőnket. Emese bringával még repetázott is a domb első feléből visszagurult, meg nézni valóban meredek-e. Mi elhittük első látásra is így szépen haladtunk felfelé az első majd második emelkedőn. Lakhegyre felérve a község közepén várt minket a frissítés. Itt Roli is csatlakozott hozzánk kipróbálva, a lába hogy bírja. Kb. 2 km-t megtéve hármasban vittük a jelképes stafétát futva, majd a lakhegyi-vasvári út kereszteződésénél én az autó kényelmét felvállalva kiszálltam a trióból. Győrvári kanyarban egy frissítés után Roli, Feri és két bringás kísérőjük tovább indult Vas megyei levegőbe is beleszagolni. Mi tovább mentünk Petőmihályfára, hogy ott verjünk állomást. Nem tudom aludtam-e vagy csak nagyon elábrándoztam, de nekem nagyon rövid időnek tűnt amikor a kis csapat beszélgetését meghallottam - szerintem teleportáltak vagy mi, mert olyan hamar megérkeztek, gyors kapkodás víz, csoki és már száguldottak is tova Andrásfa felé. Ezen a helyen is kaptak egy kis utánpótlást, de már rutinosabban gyorsan kikészítettem mindent, mire befutottak terülj-terülj csomagtartó várta őket.
A következő állomás Nagykutas volt itt már én is vissza szálltam a ringbe és átvéve Feri helyét Rolival közösen készültünk az utolsó 10 km megtételére. Víz, banán, csoki hajrá - irány Kiskutas. Rövid szakasz volt se perc alatt ott voltunk, majd irány a kutasi pincék illetve Hatháza. Feri aki a gépkocsi parancsnoki ülést (anyós ülés) foglalta el Nagykutas óta, mondta Gizkének, hogy a hegyi út kiválóan járható így az autó is utánunk indult. Később beigazolódott: a tájfutónak a földút már sztráda, így mi futók gyorsabban haladtunk mint mögöttünk a frissítés. Biciklis kisérőink is saraztak egy csöppet, de mi futók száraz lábbal vettük az akadályokat. (Feri, ha olvasod a szivacs és sampon a hatházi első ház mellé raktam, ott áll a koszos autó is :) ) Hatházára beérve egy gólya álldogált peckesen a lámpa oszlop tetején. Kicsit aggódva futottunk felé mivel a gólyabélcsatorna vége az út felé nézett és félő volt esetleg ijedtében hátha kijön valami. No de nem volt gond szocializált gólya volt és méltóságosan szárnyra kapva, ott hagyta a földhöz illetve biciklihez ragadt halandókat. A reptéri kutyák ugatásától kísérve már nagyon közel voltunk aznapi célunkhoz, jött a körforgalom ezt is szabályosan a közepén futva tudtuk le, majd Andráshida, majd a Zala híd. Itt kedves biciklis kísérőink már nem bírva lassú tempónkat (fáztak is már kicsit) elbúcsúztak és haza felé vették útjukat. Köszönjük nekik kitartásukat. Rolival Teskánd felé fordulva a cél egyenes szagát megérezve kapkodtuk lábainkat és még sötétedés előtt a teskándi sportpályához érve teljesítettük a távot. Jó futás volt, remélem hagyomány lesz, és aki még nem futott itt a hétvége, hajrá ne hagyjátok ki.





Endre

Megyefutás 2. 2010-08-05 Teskánd-Söjtör

Csütörtökön már jóval népesebb, sőt, az eddigi legnépesebb mezőny indult neki a kb. 30 km-es szakasznak. A lányok-asszonyok becsületét Sifter Andi és Viki mentette meg, a másik nem képviselői közül pedig Fehér Feri két tájfutónövendékkel, Sergyán Gabi, egy civilben egyetemista és focibíró srác, Déri Miki és én gyülekeztünk a focipályánál. Kerékpáros kísérőnk HPeti2, míg autós Roland személyében mára is akadt. Miután elkészült a szokásos és az eddigiek közül a legszélesebb csoportkép, máris Rám felé vettük az irányt: Andi és Gábor vezetésével 5 perces tempóban futottunk.




Déri Miki Babosdöbréténél elköszönt tőlünk, aztán egy rövid frissítés és egészségügyi szünet után következett a "félelmetes" rámi szerpentin. Ez nekem mindig kissé a hegyvidéki környezetet idézi, jobbra-balra erdőség, lent a falu, előttünk a kanyargó út.

Nagylengyelnél a tájfutó különítmény vett búcsút tőlünk, akiket Roland visszaszállított a rajthelyre, mi pedig immár öten érkeztünk meg Gellénházára, ahol előbb egy, majd máshol már két megtermett, de amúgy békés kutya mellett oldalogtunk el.

Innen irány a Sárhidára vezető MOLos átkötőút, ahol sík résszel már nem is találkoztunk, ellenben hullámvasútszerűen változó szintkülönbséggel. Ekkor megjelent Jani is drótszamarán (ha nem sértődik meg ezen), de mint kiderült csak azért, hogy a Vikivel összeveszhessen:-) (talán olyan megfontolásból, mert előzőleg mindenki mindenkivel félreértette egymást a tekintetben, hogy melyik Andrea a sok közül jön/nem jön a futásra)

Az utolsó domb tetejéig a focibíró sráccal emberesen megnyomtuk a kilométereket, a végén már a felfeléken is közel 4 perces tempóval haladtunk.



A többieket természetesen bevártuk a tetőn, én pedig innen vissza a város felé, míg a többiek Söjtör irányába indultak tovább. (innentől nem tudom mi történt velük, de jó eséllyél még sötétedés előtt beérhettek).

Nekem a nap során összesen 37km jött össze, amelyből éppen 18-at tudtam a Megyefutás keretein belül elszámolni.

Még képek itt.

korpa

2010. augusztus 4., szerda

Running in the rain - a keddi hősök: ANDI, EDIT, JANI, OLI

Amikor Zalaegerszegen találkoztunk, hogy nekivágjunk (egyelőre kocsival) a második szakasz teljesítésének éppen rendesen rákezdett az eső. Elindultunk, bíztunk abban, hogy amire Kehidakustányra érünk, a tér és időbeli ugrás megteszi hatását és szép idő vár ránk. Nos, a hőmérséklet kellemes (futáshoz ideálisnak mondható 16 fokos) volt, azonban ott is kezdett szemerkélni, és nyugatra tekintve (onnan fújt a szél) igencsak baljós jeleket véltünk felfedezni csúnya sötét felhők képében.


Minderről tudomást sem véve vidáman vágott neki a kis csapat a Kehidakustány-Zalaszentiván szakasznak. Két hölgy (Andi és Edit) valamint két úr (Jani és Olivér) indult el északra, Zalaszentgrót irányába, hozzájuk csatlakozott biciklivel egy ügyes keszthelyi triatlonos fiú, Bálint. Én pedig autóval próbáltam követni a társaságot.

Egy hihetetlenül hosszú falun, Zalaszentlászlón keresztül vezetett az utunk, az eső itt már egyenesen szakadt. Hősiesen kitartott mindenki, sőt, kívülről úgy tűnt, élvezik is a bőséges égi áldást. Egyedül Bálintnak volt kellemetlen az eső a bringán ülve, így ő végül el is köszönt tőlünk, és gyorsan igyekezett szárazabb helyet találni magának.

Zalaudvarnok (ez már Szentgrót része) után biciklisúton folytathatták a futók a stafétát, nekem pedig közben ki kellett találnom, hogy a kiadós csapadék következtében vélhetően sártengerré változott erdei szakasz helyett merre vezessen az útvonal. Sajnáltam, hogy ki kell hagynunk a szép és vadregényes Csáford-Zalaistvánd részt, de az az igazság, még tiszta időben sem lett volna egyszerű a teljesítése. Így végül más lehetőség nem lévén, Zalabér felé irányítottam a társaságot. Zalaszentgróton Olivér tartott egy kis pihenőt (segített nekem a fotózásban), a többiek pedig a biciklisútról néhány pillanatra megcsodálhatták a város halastavát. Az eső egy rövid időre megállt, de utána újra eleredt egy kicsit, s innentől nagyjából a nap végéig gyengén szemerkélt.


Edit és főleg Andi változatlan lendülettel haladt előre Zalabér felé, és Jani is szép tempóban haladt utánuk-mellettük. Zalabéren Olivér is újra beszállt, úgyhogy a falut elhagyva mind a négyükről készülhetett szivárványos-futós kép. Ugyanis az időközben lebukni készülő Nap kikandikált a felhők alól, és csodaszép (szinte teljes félkör alakú) szivárványt festett a nyári égboltra.

Felemelő érzés volt figyelni a hősöket, amint dacolva az immár 2-3 órás futás fáradtságával, a változatlanul szomorkásan szemerkélő esővel és az egyre erősödő sötétedéssel, csak haladtak és csak haladtak és csak haladtak előre. Ráadásul szemmel láthatóan jókedvűen! Pókaszepetk környékén aztán előbb Jani, majd Edit és Olivér is beszálltak az autóba, hiszen hősiesen küzdöttek egész nap, de a sötétben már igazán nehéz volt tájékozódni is, nemhogy futni. Valamennyien 30 km közelében vagy inkább fölötte teljesítettek!

Innentől egyetlen futóban volt minden reménység, hogy a mostoha körülmények ellenére mégiscsak sikerül a keddre kijelölt célállomás, Zalaszentiván elérése. Őt azonban ezen a napon semmi nem állíthatta meg! Vaksötétben követtük autóval Andit, de amikor melléértünk, mindig meggyőződtünk, hogy fölösleges az aggodalmunk: elszántan, frissen szökdelve haladt előre, és kedvesen mosolyogva viszonozta biztató szavainkat. Kemendolláron már tudtuk, hogy hiába lépte már túl jócskán eddigi leghosszabb futótávját, akkor sem állna meg a célig, ha Egerszegig kellene futnia.


Végül azonban Zalaszentiván határában fogadtuk, és megállítottuk a nap hősét! Több mint 37 km-t teljesített pihenő nélkül, végig lendületes tempóban, fel volt dobva, mi pedig nagyon büszkék voltunk rá! Minden dícséretet megérdemel, de hadd mondjam el, a magam részéről a legnagyobb tisztelettel vagyok mindenki felé, aki helytállt a mai futáson. Ugyan még nem tudhatom, milyen időjárás lesz a hátralévő napokon, de megkockáztatom, hogy messze a legnehezebb körülmények vártak a keddi futókra. Azonban valamennyien hősiesen teljesítették a feladatot, én pedig boldog vagyok, hogy részese lehettem ennek a kalandnak!

Roli

MegyeFutás 2010 linkek:



2010. augusztus 3., kedd

Megyefutás 2. 2010-08-02 Zalaegerszeg-Kehidakustány

Tavaly még egyáltalán nem, ám idén már az első napon csatlakoztam a Roland által szervezett megyekerülő akcióhoz. Így tett még Varga Dóra keszthelyi, Lőrincz Endre vonyarcvashegyi és Gróf Olivér (hogy kijöjjön, hogy egyedül én voltam egerszegi) bécsi lakos is. A futás a Vizslaparkból indult, ám én csak - miután az előzetesen szintén nevezett Edit egyszerűen elrohant mellettem - Csácsban csapódtam a társasághoz, hogy aztán toljuk neki, mint a meszes:-). Roland előző napi focisérülése következtében és legnagyobb bánatára ezúttal csak a gázpedálnak lépett jól oda.


A város utáni első szakasz Csács-Mária forrás-Pethőhenye útvonalon haladt, még éppen elviselhető melegben, némi kutyatámadással fűszerezve. Ismertem a dögöt, megbeszéltük a dolgot. Néha magas fűben, máskor erdészúton, a végén kavicsos mianevén futottunk kényelmes tempóban, míg én dobtam egy pisit, az Endre frissen lopott bébikukoricát tálalt fel a tenyeréből, ha lehet, ne próbáljátok ki az amúgy falevél ízű, lédús csemegét.

Pethőhenye végén Roland várt már türelmetlenül bennünket, ám írjuk a javára, hogy néhány fénykép elkészítésével még minket is meglepett. Innentől Dóri beszállt hozzá, mi pedig hármasban másztunk fel a nemesapáti havasokba, ahol néhány falubeli olyan látványosságként tekintett ránk, mintha valahol félúton a Jeti és a Loch-nessi szörny között megálltunk volna fejlődéstörténetileg...


Olivér a falu végén szintén pihenőt tartott, így egy rövid frissítést követően immár ketten Endrével csaptunk a böglyök közé. Ezen a 4 kilométeren aszfaltot nem, vagy csak nagyon messziről láttunk, találtunk viszont zsákutcába torkolló földutat, útbaigazító bácsikát és arányaibanjelentős szintkülönbséget. Az egyik ilyenen, miközben learatott búzaszálaktól csúszóssá vált 30-35% körüli kaptatón haladtunk a perzselő napsütésben, fejenként tucatnyi bögöly szúrt ki és meg magának mindkettőnket, megszállottan támadtak, csíptek-haraptak, miközben alig 7 perces sebességgel voltam képes csak haladni egyébként is. A fejpántommal próbáltam elhajtani őket, de a friss vér és az izzadtságom "illata" jól nyomon követhetővé tett a nyílt búzamezőn. A tetőről lefelé átvágtunk (saját ötlet, Endre meg is dícsért érte) egy derékig érő susnyáson is, hogy aztán innen már műúton fussunk be szülőfalumba, Bezerédre.

A Tour de France-on ilyenkor az a szokás, hogy a falubelit előreengedi a boly, majd a népes rokonsága az út mellett köszönti rég nem látott fiát. No, itt ilyenről ezúttal szó sem volt, sőt már annak is örültem, hogy az egykori csirkekeltetőnél portyázó kutyák békén hagytak bennünket:-)
Most itt sorolhatnám a falu nevezetességeit, de az az igazság, hogy legnagyobb megrökönyödésemre még az általam előre beharangozott vegyesboltot és kocsmát is elbontották, mióta utoljára ott jártam, így hitelességemet teljesen elveszítve tértünk be a telkünkre (már ha tényleg a miénk volt, gondolhatta az Endre) egy izotóniás italra és némi frissen érő őszibarackért. A nap éppen lemenőben volt, mi pedig a falu végén futottunk össze csapatunk autós különítményével. Kallósdnak már négyesben vettük az irányt, ahol - és most dögöljön-meg-a-szomszéd-tehene-is alapon mondom - végre a többiek is megtapasztalhatták a böglyök társaságát:-) Olivér egyet észrevételnül olyan agresszíven agyonvágott, hogy a ZASZ-os pólójának vállrésze elázott a vértől. Jól futható erdőszéli földúton szeltük a kilométereket, majd már Kallósd belterületén frissítettünk az autóbol egy utolsót.

Innen már csak a befutó volt hátra: szürkületben, kellemes hőmérséklet mellett, ekkor már kissé gyorsabban közeledtünk Kehida felé, ahol még jópár étterem és fagyizó mellett kellett sóvárogva elhaladnunk, míg egyszer csak a fürdő közelében megálltunk. Ez a kép már itt készült.

Ezután Endre nagyvonalú meghívására (aki egyébként 32km-rel a legtöbbet futotta) majdnem mindenki bedobott egy sört (mennyiségügyileg én nyertem:-) ) és Endréék Keszthely, mi pedig Egerszeg felé vettük az irányt.

Gratulálok minden első napos teljesítőnek, Dórinak különösen, nekem nagyon tetszett az útvonal, bár az is igaz, hogy erősen elfogult vagyok.

2h37m / 28.5 km, pulzust nem mértem, talán most nem is kellett:-)

korpa