Keszthelyi Kilométerek félmaraton 2010-05-30

Végre újra egy népes verseny, közel egy hónapot kellett rá várni, de Keszthely rendszerint remek hangulattal és sok ismerőssel kecsegtet. Kijelenthető, hogy talán ennyivel korábban még egyszer sem.

A felkészülésem ezúttal sajnos nem volt zökkenőmentes: csak pár napja múlt el egy kissé hosszadalmasra sikerült torokgyulladásom, mert azokon a hideg esős napokon nem működött itthon a fűtés, így a család épeszűbb része több napig az anyóséknál is aludt. Az épeszűbb. Én persze futottam ennek ellenére is, de néhány kifejezetten erős gyorsító edzésem vagy elmaradt, vagy nem túl ideális módon későbbre tolódott; de úgy ám, hogy amikor viszont nekiálltam, egyszerűen le kellett rövidítenem, annyira cudarul éreztem magam már a vége felé.

Szombaton még elindultam egy kisebb helyi 2870m-es futáson, ami kissé intenzívre sikeredett, hála a szinte végig előttem haladó fiam-lehetne típusú tájfutónak, de reméltem, hogy mindez nem állíthat másnap majd megoldhatatlan feladat elé.

Kissé tartottam a nagy melegtől, de mit szóljanak akkor a maratonisták – gondoltam, így gyorsan abba is hagytam az önsajnálatot. Reggel – ha létezik egyáltalán ilyesmi – jó erőben keltem, kis reggeli még hét előtt, macskák szertartásszerű megetetése, az ilyenkor szokásos emelt számú egészségügyi séta a mellékhelyiségbe, aztán irány Keszthely.

A helyszínen egerszegi, kanizsai, keszthelyi és vasi ismerősök köszöntése, a megszokott intenzív bemelegítés, hogy ne essen ramatyul az eleje, aztán már toltuk is neki lejtőn lefele. Eddig mindig emelkedővel nyitottunk, ahhoz képest idén szinte csak wellness-eltünk 2 kilométeren keresztül.

Lefelé a sétálóutcán

Mielőtt átengedtem volna magam a lefelé futás nyújtotta eufórikus gyönyörnek, határozottan magam előtt haladva megpillantottam egy Csurgó feliratú pólót. A rendszeres blogolvasók tudják, hogy ez sok jót nem jelenthet: abszolút outsiderként az illető megnyerte a Kanizsa-Karos versenyt, azóta is rémálmaim tárgyát képezi e kellemetlen emlék:-)

No, azért hamar túltettem magam ezen a sokkon és már fel is vettem valamiféle utazótempót. Néhány futót elkerültem a tóparton haladva, de se Mr. Csurgó, se a hozzá felfutó, majd aztán az őt meg is előző szürke mezes futó nem közeledett. Sőt, legnagyobb megdöbbenésemre, karosi legyőzőm még iramot is váltott néha, így jól visszaelőzte a másikat… Ez itt szórakozik velünk – gondoltam, valószínűleg ma is csak a hátát látom majd. Ez van.

Aztán a kastélyhoz vezető húzós kaptatón mégis mellé kerültem, egy ideig együtt haladtunk, még kezet is fogtunk (sőt, valamiért megkérdezte tőlem, hogy én vagyok-e az autószerelő(???) ), majd a lefelén már sikerült ellépnem tőle (talán a nemleges válasz zavarta össze?), így látótávolságban a feljebb említett másik futó maradt, olyan 60m-en belül lehetett. 36 percnél haladtam át a rajtvonalon újra, majd kezdtem kissé megzuhanni agyilag: belegondoltam, hogy a parton, majd a bringaúton, meg majd a városban visszafelé is milyen dög melegben kell majd tartani a sebességet, meg különben is, most előztem meg a mumusomat, hagyjanak engem békén:-)

Első kör vége

Ezután haladt el mellettem a maratoni első, majd egy félmaratonista is, akik nagyon „szépen” el is léptek, ám ekkor meg nekem sikerült beelőznöm a megzuhanó szürke pólóst, ami nagyot lendített kissé alábbhagyó lelkesedésemen. Innen már elég szenvedősre sikeredett a vége, most már borzalmasan esett a kaptató is, a lejtőn sem voltam képes visszahozni az elvesztegetett időt és az utolsó párszáz méter sem felhőtlen pacsizgatásokkal telt (erről jut eszembe, a Keszinek viszont köszönöm a sok útközbeni bíztatást).

A jó hír az, hogy 1:20:25 lett a hivatalos időm, ami remélhetőleg azt jelenti hogy a blumau-i PB nem csak kifutott eredményként értékelhető, a rossz pedig hogy Mr.Cs. előző nap Siófokon félmaratonozott (4. lett!) és így indult (a végére jelentősen le is maradt). Abszolút 8. (k.cs.5.)-ként végeztem, ahogy néztem, majd’ 400-an indultak.

5,3km-es tempóim: 3’44” - 3’49” – 3’54” – 3’54”, pulzus 169, ez talán betudható a torokbibinek.

Gratulálok minden teljesítőnek, különösen a maratonistáknak, Keszei Bandinak pedig jobbulást (az utolsó métereken nagyon leesett a vércukra, sajnos elvitték a mentők)

Egyúttal jobbulást a régóta sérülteknek.

Csoportkép a környéken találtakkal

Eredmények

Borvidék Félmaraton Szülővárosomban

Nehéz és szép félmaraton Szekszárdon. Mind fejben és mind fizikailag.

Olyan felemás érzéssel töltött el a Szekszárdon való futás, amire már több éve nem volt példa, előtte viszont rengetegszer.

Amikor decemberben beneveztem még nem hittem, hogy ennyire felkészületlenül fogok a rajtvonalnál ácsorogni.
Egy kicsit telve félelemmel, hogy mi lesz velem a hegyeken, amiket nagyon jól ismertem. Túlságosan is jól. A Kilátó volt például a kedvenc dombozó résztávom, amit volt hogy 20-szor is megfutottam. De a rajt pillanatában a 17,5 km köröli másodszori felfutás nagyon elborzasztott.

Nagyon nem esett jól, hogy egy csomó ember sétálgatott a városban és nem tudtam eldönteni, hogy ismerem-e őket, vagy csak úgy hiszem. A futók között találkoztam persze egy csomó ismerőssel, az a közel 900 ember között előfordul az ilyen.
A legfőbb szurkolóim pedig a családom volt. Kisfiam, KedveSem, Apukám, Nagymamám. Anyukám sajnos nem lehetett ott már velünk. Ezuton is köszönöm a szervezőknek az egyedi rajtszámot, ami nekem az Anyukám születési dátuma volt. Neki futottam ezt a távot, végig velem volt.

A verseny: A beígért tervezett győztes idő alapján szétválasztott rajtkorodonok nem voltak meg. Az elsőt 1:40 alá írták. Így én oda álltam a rajtvonalhoz. Amit nagyon kevesen akartak, teljesen szellős volt. Csodálkoztam rajta erőssen, hogy ez egy ekkora mezőnynél megtörténik.
A nem edzésem és a sárvári 90 percem után azt gondoltam, hogy egy célom van csak ;o)
1) Végig futni a hegyeket
2) 1:40 alá kerülni

Monspart Saci (Hajrá tájfutás!) jelenlétében történő visszaszámolás után az eleje nagyon meghúzta. A második bolyban haladó szekszárdi futók csak azt jegyezték meg, hogy fussatok csak, a végén majd úgyis meglátjátok. Hát én is szépen haladtam erő beosztós 3:50 körüli ezrekkel az első 5 km-es sík szakaszon, ami nekem nagyon unalmas volt. De ha végig a hegyekben futunk még durvább lett volna a teljes táv.
Aztán elkezdődött a dáridó: 5 perces kili felvelé, a következő 3 perc körül lefelé. Aztán ez párszor még megismétlődött. Sok sétálóval még a környékemen is. Pedig elég jól haladtam.
Az utolsó nagy kb 2 km-es felefelé a már említett Kilátóba már eléggé lassúra sikerült, de végig futva. A tetején láttam, hogy meglesz a tervezett idő is.
Azután a pálya olyan 20 km körül elhaladt a "házunk" előtt is. Ahol sírva fakadtam. Ám ez erőt adott és még két futót megelőztem a végső kisebb emelkedőn. Aztán az utolsó 300 m lefelé a célba már örömfutás volt. Nagyon sok szurkolóval.

A két tervezett cél sikerült: végül 96:10 lett az időm. 22. lettem.
Mi lenne, ha nem lennék kövér és még edzenék is?!
Jellemző a pályára, hogy erős mezőnyben 77 körüli lett a győztes idő. Szóval kemény volt.

A szervezők jövőre is megrendeznék a versenyt, ajánlom mindenkinek.
Bár előbb gyertek el az általunk rendezett Zalaegerszegi versenyekre. ;o)

Aztán visszatérve a gyermekkorom álomvilágából a mai sötét valóságba egy email várt zöld iksz-től, ami egyből kijózanított. Hogy sz*r ez az élet, ha hazug emberek teremtik.

Bad Blumau Lauffestival (Félmaraton) 2010-05-01

Blumau egy átlagos stájer kistelepülés Fürstenfeld árnyékában, azzal a közel sem átlagos jellemzővel, hogy Hundertwasser stílusú termálfüdőjének napijegye 46 EUR-t kóstál. Hogy hogyan jön ez ide? Hát úgy, hogy a 22EUR-s nevezési díj magában foglalta mindezt, no és egy hangulatos futóversenyt.

Egyedül érkeztem a helyszínre, mert végül minden potenciális jelölt visszamondta indulási szándékát.

Próbálkoztam már boldog-boldogtalannal (hú, remélem, most nem sértődik meg senki, akárki tenné, nem rá értettem:-) ), de csak nem jött össze a közös indulás. A jópár versenyszám közül a negyed- és félmaraton vonzotta a legtöbb résztvevőt, utóbbit éppen 200-an választották a munka ünnepének tiszteletére. Jut eszembe, tavaly ilyenkor Mesztegnyőn futottam egy rövidebb zöldgömbös rendezvényen, ahova az akkor még állapotos feleségem is elkísért.

De az már történelem, főleg ha rápillantok egyre inkább rosszcsont lányomra.

Nem úgy mint ami ma várt rám, történetesen 4db 5,275m-es karika Dorfplatz központtal: az első párszáz méter alattomosan emelkedett, majd hullámvasútszerűen átfutottunk a fürdő területén, hogy aztán egy több kilométeres kavicsos-murvás kanyargós szakasz következzen mielőtt az utolsó km már újra a faluközpontban végződött.

A rajt úgy telt, hogy 6mp alatt értem csak elindulástól a rajtkapuhoz, ami kissé furcsán hatott, hisz tömeges rendezvényen ezidáig nem kellett hasonlót megélnem.

Rengetegen szambáztak előttem, de mivel az 5 és 10,5km-esek is együtt vetették bele magukat a sportolás örömeibe, ez nem jött le annyira tragikusan. Olyan 20 fok és erősen szűrt napsütés jellemezte ezt az időszakot. A Therme terültén elhagytam a jó ismerős 53 éves(!) jennersdorfi Michael Strinit, aki állandóan elver ilyen távon, hisz 1:20-21 körüli stabil időket tud az „öreg”. Itt kérek tőle bocsánatot a kifejezésért, hisz a fizikuma egyébként inkább hasonlít egy borzasztóan jó erőben lévő 18 éves sportolóéhoz...

Ez, mármint az előzés, kissé elgondolkoztatott, hogy vajon jó lesz-e ez az öngyilkos taktika valamire, vagy csak indokolatlanul szétforgácsolom az erőimet. Az első negyed 19:21 lett, ami 3:41-es tempó, nem mintha ott és akkor ezt ki tudtam volna számolni fejben, csak most látom. Ekkor már sok-sok perce egyedül haladtam, noha előttem jópáran látszottak nem is olyan messze. A második kör már csak 3:45-ös lett, ám ez is minden várakozásomat felülmúlta, no és az is melengetett egyet a szívemen, hogy mindenki kiállt 10,5-nél, akit láttam.

Ez volt az a pillanat, hogy már kezdett zavarni az időközben előbukkanó nap és fogalmam sem volt, hogyan is állok helyezésügyileg. Természetesen mp3-mal doppingoltam magam (bocs, Oli, amúgy köszönöm, hogy beneveztél:-)), így csak mintha félfüllel (se) hallottam volna egyesektől, hogy „dritter Platz”-harmadik hely. Ekkor már folyamatosan köröztem a nordic-osokat és a lassabb futókat, amit a szűk murvás részeken kifejezetten kellemetlennek éreztem.

a szűk, kavicsos szakasz

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy cukorkát osztogattam a pályaszéli kölyköknek futás közben, igenis küzdöttem a távval és a pályával. Arra gondoltam, ha a kör végén a kijelző remek időt mutat, akkor „feladom” a küzdelmet, ráállítom a pulzusmérőmet a tempó kijelzésére és „sima” 4 percesekkel letudom az utolsó etapot, hisz az is egyéni rekord lesz, különben is minek annyit fejlődni, csak nehezebb lesz majd azután tovább javítani:-)

Hát éppen 59 percet mutatott a 15,75km-es résztávnál a nagyóra, szóval nem búslakodhattam, de azért bevillant, hogy még innen is könnyedén fejre állhatok a végéig egy ilyen, számomra nagy sebesség mellett. Szerencsére nem így történt, és bár erősen számoltam vissza a métereket lelkesen (már ha volt lélekjelenlétem),és 1:19:16-os nettó idővel meg is érkeztem az istentudja hányadik helyen. Érkeztemre – hogy finoman fogalmazzak – nem futott be a helyi tűzoltózenekar, sőt még a nevemet se említették sehol.Sok-sok lekörözött is abban az időben haladt át a fotocellán, csak én ugye megálltam, esetleg ez nem látszott?:-)

Két és fél percre rá már robogott is be a természetesen korcsoport-győztes Michael, újabb másfélre pedig a szombathelyi Rosta Csaba, akit még soha nem sikerült legyőznöm és mindkettejükkel jól átbeszéltük ilyen-olyan tapasztalatainkat. Ezután a kisérőzenekar hirtelen el is játszotta kedvenc blues-slágeremet, a tradicionális Have You Heard-et.

Miközben haladtam vissza már az autóhoz, még hallottam, hogy a hangos bemondta abszolút harmadikként Attila Korpis Zsalaegerzseg-et, amit bátorkodtam magamra venni.

A pódiumra kétszer is felkapaszkodtam a korcsoport ezüstből kifolyólag és összességében ezzel a gyümölcskosárral gazdagabban térhettem haza.

De ami sokkal fontosabb, hogy 1:28, 1:25, 1:23, 1:22 után immár 1:19-es időt is magaménak tudhatok, noha ezt az eredményt jóval későbbre irányoztam elő magamnak. Nem mintha lusta lennék vagy hanyagolnám az edzéseket, de meredeknek tűnt még mindez. GPS mérés alapján 21.0 km-re jött ki a táv, ami jó hír, hisz a sok kanyar és a terep miatt megfelelhet így egy félmaratonnak. Gyorsan tegyük hozzá, hogy tavaly ezzel csak 14. lettem volna (talán mindenki felvonuláson feszített?), de idén úgy tűnik a vaktyúknak is termett némi babér:)

Eredmények

Amint látszik, sok esélyem nem adódott feljebb lépni...

Saját adataim

korpa