2010. március 29., hétfő

Hetedik

Sorozatban "elkövetett" hat győzelmem után a hétvégi sárvári félmaratonon újra rajthoz álltam

Hónapok óta a két áprilisi ultraverseny (100 km-es magyar bajnokság ill. 12 órás futás) lebeg előttem a célkeresztben, de március végén még szerettem volna egy felmérő versenyen indulni. Vonzónak tűnt a grazi félmaraton, a pozsonyi maraton, és a sárvári félmaraton is, mivel azonban mind egy hétvégére estek, kettejükről le kellett mondanom. Maradt Sárvár, ahol már régóta szerettem volna versenyezni egyet. Az ideális forma szempontjából a lehető legrosszabb volt az időzítés, hiszen egy hete még sorozatban futottam a maratoni távokat edzésként, a héten pedig hosszú hónapok után először belevágtam a tüdőszaggató gyors edzésekbe is. Kettős, súlyos terhelés alatt voltam tehát éppen, és hiába próbáltam magam csúcsformára hangolni szombatra, igazán nem nagyon sikerült.

A rajt előtt kiderült, a korábbi versenyeken egyeduralkodó Garami Árpi nincs jelen, ez tovább erősítette az egerszegi dobogós reményeket. Lássuk, mit hozott maga a verseny!

A rajt előtt elmagyarázták a pálya vonalvezetését, hol merre kell majd kanyarodni. Mivel azonban már az első kanyarnál elhibáztam volna, így a lassú kezdés ellenére nem mertem előre menni, hanem beálltam az élboly mögé. Később aztán beállt a tempó 3:45 körüli kilométerekre, ami nagyjából megfelelt az előzetes terveimnek. Ami viszont komolyan aggasztó volt: a pulzusom 168-170 között mozgott, pedig a héten végzett edzéseimből kalkulálva 158-159 között vártam volna ennél a sebességnél. Aggódtam, vajon tudom-e majd végig tartani, de lassítani nem akartam, nem szerettem volna leszakadni az élmezőnytől.

Ami egy idő után 4 főnél stabilizálódott, Korpa és még néhányan látótávolságból követtek bennünket. Rajtam kívül volt még egy fiatal veszprémi futó, és két vas megyei, egyikük (Fábrics Gabi) az ősszel Bagodon közvetlen mögöttem ért be 1:23-al. A másikuk már a harmadik km-nél meglehetősen kapkodva próbált levegőhöz jutni, ami előrejelezte későbbi sorsát: már a negyedik km-nél leszakadt. Maradtunk hárman teljesen együtt, egészen 5 és fél km-ig: itt Gábor nagyon lassan, de kezdett lemaradozni. Nem úgy a veszprémi fiú: az addigi 3:45-ös tempóra fittyet hányva felgyorsított úgy 3:20 környékére. Pillanatok alatt összeszedett úgy 200 m-nyi előnyt.

Ennél a pontnál már elsírattam magamban a tavaly ősz óta tartó veretlenségi sorozatomat :-) Arra próbáltam figyelni, hogy amíg bírom, tartsam a tempót és a második helyet. Ikervárra érve elértük a váltópontot, s látom ám a veszprémi sporttársat a pálya szélén pihengetni. Ekkor esett le, hogy váltóban indult a VEDAC színeiben. Némileg feldobódva haladtam tovább a sótonyi emelkedő irányába. Még az emelkedő előtt utolértem a váltót, a második tagjuk, egy hölgy, kb 4 perces tempóban haladt. Jött a domb, némileg lassabb tempóban, de aránylag könnyedén felértem a tetejére. Az átlagtempó itt 3:51-et mutatott, s innen már csak nagyjából lankás lejtő volt hátra a célig.

Sikerült is tartanom végig a sebességet, közben 17-nél elhúzott mellettem a veszprémi váltó harmadik tagja. Egyéni ellenfeleimet már rég nem láttam, pedig ott voltak valahol 400-500 m-rel mögöttem. A célba 1:20:05-nél csaptam be, gps órám 20,85 km-nyi távot és 60 m-nyi emelkedőt mért.

Még alig fújtam ki magam, már robogott is be Korpa. Mindketten örültünk a kettős Aszfaltszaggatós győzelemnek, pedig még nem is tudtuk, hogy a lányok is megcsinálják ugyanezt a bravúrt, Évi és Ági révén. És többi csapattársaink is igen előkelő helyeken értek célba, nyugodtan mondhatjuk, hogy uraltuk az amúgy népes és meglehetősen színes (sokan érkeztek Vas megyéből, Sopronból, Győrből, Budapestről, stb..) mezőnyt. Asi is büszkén feszített, mint az Aszfaltszaggatók hivatalos kísérője és vezetője ezen a versenyen! :)


A szép eredményeket végül zsíros kenyérrel, vidám hangulatú köcsögátvétellel (gy.k.: eredményhirdetéssel), na és sárvári termálfürdőzéssel ünnepeltük meg. Hajrá ZASZ!

2010. március 27., szombat

8. Sárvári félmaraton 2010-03-27

2010-em első, kimondottan országúti versenyét Sárvárra időzítettem. Már tavaly is kacérkodtam annak őszi felvonásával, de akkor még egy szerencsétlen sérülés sebeit nyalogattam (nem szó szerint, mert nem ér le a nyelvem odáig), melynek keretében saját magam voltam képes egy kővel megzúzni bal bokámat.

Mivel idén nagyjából már sikerült elkerülnöm a vasúti töltés durva felszínét, ilyesféle kínos közjáték ezúttal nem szólhatott közbe.


Az időjárás-jelentések (amiket egyébként sarlatán áltudománynak tartok, mióta megjött a jobbik eszem nem túl régen) erős szelet és jókora esőzést hazudtak szombatra. Ennek egyáltalán nem, de várakozásaimnak teljes mértékben megfelelően szikrázó napsütés és koranyárias hőmérséklet késztette a futók nagy részét már-már megbotránkoztatóan lenge öltözet választására.


A ZASZ népes tábora ezúttal a szokásosnál is erősebben rányomta a bélyegét (bár ezt negatív értelemben szokták használni) az eseményre, hát még a dobogósok összetételére, de erről majd később szólok bővebben. Bár váltóval ezúttal nem riogattuk a többi résztvevőt, az egyéni mezőnyt – nem túlzás kijelenteni – számunkra legalábbis szívet melengetően uraltuk.


A futásról: mivel idén még adós vagyok az igazán gyors edzésekkel, nem nagyon lehetett tudni, milyen tempót bírok majd közel 21 km-en keresztül. Ennek megfelelően a szokásos nem-elfutni-az-elejét-akármi-is-lesz hozzáállással indítottam, és bár már tudja az órám a sebességet is, egyszer sem nézegettem verseny közben.

A legeleje, ahogy arra számítottam, fokozatosan, bár első ránézésre nem túl meggyőzően távolodott.


Összesen 3 egyéni futó és 3-4 váltó alkotta az élmezőnyt olyan 150m-rel előttem. Már az első váltópont előtt „összeszedtem” néhányukat, de a Fábrics Gábor (aki tavaly a saját versenyünkön megelőzött) már legalább egy kiterített rekortánnyi különbséggel látszott távolodni. Roli elszakadt addigra már tőle, de a hosszabb egyenesekben őt is láttam hébe-hóba.

A 12 km-nél található kaptató előtt már közelítettem közvetlen ellenfelemhez (Asi bemondása alapján a 2. váltópontnál 40mp volt már csak a hátrányom), ám igazán csak a Sótony utáni hullámvasút hozta meg az áttörést kettőnk versenyében: egyre közelítettem hozzá, ám már-már idegesítően lassan csökkent csak a távolság. Olyan 18km-nél előztem meg és amikor utána is hátranézett, éreztem, hogy már inkább a harmadik helyének stabilitását ellenőrizte.


Innentől lelkileg megerősödve, némileg fáradtan, ám jó tempóban értem a főútra, majd onnan a célba, ahol Roland mögött jó 500m-rel másodikként meg is érkeztem 1:22:08-as idővel. Ez ugyan egyéni legjobb időm félmaratonon, ám a táv mégiscsak 20,85km-t tett ki.

Akkor, ahogy ígértem, visszatérve a ZASZ-os egyeduralomra: az 50 fős férfi mezőnyben az abszolút első 5-ből 4 tőlünk érkezett, a nőknél pedig az első két helyet béreltük ki ezúttal.

Nagy gratuláció mindenkinek!

Az eredmények szinte azonnal felkerültek a Sárvári Kinizsi honlapjára, ami rendkívül jól szervezett adatösszesítő munkára utal, főleg ha hozzátesszük, hogy az időket kézzel mérték.

Eredmények

korpa

2010. március 8., hétfő

Hatodik győzelem zsinórban



Tavaly október óta, mióta Timi barátnőmmel együtt vagyunk, vasárnap előtt öt különböző versenyen indultam. Az alábbi eredményekkel:

Bagod, Zalai Futóparty (beszámoló)
21,1 km 1:19:48 1. hely
Egerszeg, TV-torony futás
1,8 km 0:06:55 1. hely
Győr, Sri Chinmoy Maraton (beszámoló)
42,3 km 3:04:26 1. hely
Egerszeg, Mikulás Futás
2,3 km 0:08:03 1. hely
Egerszeg, Szilveszteri Maraton (beszámoló)
40,9 km 2:54:20 1. hely

Előbb-utóbb persze nyilván találok majd legyőzőre, de amíg lehet, szerettem volna folytatni ezt a szép sorozatot. Nem futamodtam meg a kihívás elől vasárnap sem, amikor rajthoz álltam a számomra némileg szokatlan terepen, de annál szebb vidéken rendezett 2. Göcsej Galopp futáson.

Elöljáróban hadd dicsérjem meg a rendezést: Sólyomék nagyszerűen kijelölték a pályát, pontos térképeket kaptunk a kezünkbe, az állomásokon mindenhol kedvesen fogadtak bennünket a fagyoskodó szervezők, és a célban finom és meleg étellel vártak mindenkit.

A tavalyihoz hasonlóan idén is az 55 km-es távot választottam. Sajnos technikai nehézségek miatt nem sikerült élnem Rudi kedves segítségével: nem tudtam feltölteni az órámra a helyes útvonalat, ami segített volna navigálni és gyakorlatilag kizárta volna az eltévedés lehetőségét. Amiben viszont bízhattam: a térkép, a jelek és a tavalyi emlékek...

Heten vagy nyolcan vágtunk neki a távnak a reggeli mínusz négy fokos fagyban. Rögtön ketten álltunk az élre: hamar összehaverkodtam Pap Gáborral, aki Győrből érkezett, tavaly harmadikként ért célba. A kellemes emlékek miatt jött idén is. Olyan jól elbeszélgettünk, hogy közben elbambultunk és már a harmadik km-nél eltévesztettük az utat. Jódarabig észre sem vettük, csak amint leértünk egy nagy völgybe, amiről hiába próbáltunk felidézni emlékeket 2009-ből.

Nagy nehezen visszakeveredtünk az útra, éppen az első frissítőnél, az addigi üldözőink (Rudi, Endre, Tomi, Varga Zsolti) éppen akkor hagyták el az állomást. Utolérve őket nem bírtunk magunkkal és ismét előre mentünk, hogy aztán egy kanyart elnézve megint csak mögéjük kerüljünk. Innen azonban már nem találkoztam többet a fiúkkal, kivéve Zsoltit, aki utánunk eredt, sőt, tájékozódási rutinját kihasználva néhol élre is állt.

A második állomástól (közel Zalalövőhöz) viszont már újra Gáborral araszoltunk elöl, hol egyikünk, hol másikunk vette észre előbb a jeleket. Ami a futást illeti, úgy tűnt, jobban bírom erővel, az emelkedőkön rendre könnyedén szereztem jókora előnyt, azonban itt még nem akartam előreszaladni. A nap néha kisütött, az idő kezdett melegedni, és az addig keményre fagyott talaj kezdett felolvadni: kezdődött tehát a tavalyira emlékeztető dagonyázás. Kustánszeg előtt, egy kisebb emelkedőn leszakadt Gábor, és a frissítő állomásig percnyi előnyt gyűjtöttem. Ami innen egyre csak nőtt..

Ez egyben azt is jelentette, hogy a hátralévő cirka 30-32 km-t egyedül kellett megtennem, és ez mindvégig éles koncentrációt igényelt a tájékozódás miatt. Ez végül nem is ment rosszul: csak egyetlen helyen tévesztettem el az irányt, de szerencsére ott ismerős voltam, és könnyen visszakeveredtem a helyes útra.

Amúgy nagyon élveztem a futást, a tájat meg különösen. Számtalan vaddal találkoztam, főleg szarvasokkal (Becsvölgye mellett kb 50-60 fős csorda vágtatott el úgy 100 m-rel előttem), de egy ízben két fekete vaddisznót is némi csörtetésre késztettem. Becsvölgyétől különben döntően északi volt az uralkodó szélirány, ami azért érdekes, mert meglehetősen zord szél fújt abból az irányból egész nap. Míg a táv első felében a nyílt helyeken ez segítséget, addig a második felében ez egy újabb leküzdendő akadályt jelentett.


Haladtam tovább, a táv már 36 km-nél járt, amikor a negyedik állomáson dumcsiztam egyet a hideg szél elől egy buszmegállóba menekült segítőkkel. Kislengyel előtt két meglehetősen vad kutya adta tudtomra világosan, hogy nemkívánatos a jelenlétem a portájuk környékén. Jó darabig elkísértek, de szerencsére nem kellett elővennem a zsebemben lapuló riasztómat. A kustánszegi emelkedőn vesztettem el a jelet, és jócskán túlfutottam a dombon, túlmentem a temetőn, ahol be kellett volna menni a faluba. Ehelyett egy fenyőerdő közepén találtam magam, ami jóformán járhatatlan (de mindenképpen "futhatatlan" volt). Nagy nehezen azért átvergődtem rajta, hogy aztán az iskolaudvaron kössek ki.

A tó mellett (43 km-nél) volt az ötödik állomás, még egészen jó erőben éreztem magamat. A tavat elhagyva figyeltem nagyon, és sikerült is megtalálni azt a helyet, ahol tavaly rossz irányba keveredtünk. Ezúttal a helyes ösvényt választottam, a Németfalu előtti sáros emelkedőn azonban meglehetősen keservesen ment csak a haladás. Utána viszont a lejtmenet, majd a gyönyörű völgy Bödéig mindenért kárpótolt.


Az utolsó frissítőtől már csak 4 km volt a célig: még az utolsó kaptató is viszonylag jól esett, sem a tempóm, sem a pulzusom nem tört meg, szinte az egész távon szépen egyenletesen tudtam haladni. Végül a célba 5:03-nál értem, majdnem kerek 55 km-t mért az órám. Azaz a tavalyi időmet kb 20 perccel javítottam meg, igaz ezúttal kevesebbet "tréfálkoztam" (Endre tanított meg az eltévelyedés eme terepfutós szinonimájára).

Ami viszont döntő különbség a tavalyi formámmal való összehasonlításban: egy évvel ezelőtt olyannyira elfáradtam, hogy nem volt erőm visszamenni az eredményhirdetésre, muszáj volt aludnom egy nagyot a verseny után. Ehhez képest idén tettem-vettem egész délután, és csak éjfél körül kerültem ágyba. És aztán másnap reggel gyakorlatilag izomláz nélkül ébredtem, délután már nyomtam egy pörgős 18 km-t, ami nagyon frissen és könnyedén esett.

Mindez jelzi, hogy amíg tavaly szinte teljes egészében felkészületlen voltam egy ekkora távra, addig idén jóval előrébb tartok az ultraversenyekre való erőgyűjtésben.

És még mindig veretlen vagyok tavaly október óta! :-) Azért adok bőven alkalmat a közeljövőben a riválisoknak a veretlenségem megszakítására: terveim szerint még márciusban elindulok a sárvári félmaratonon, aztán áprilisban a 100 km-es ob-n, majd szintén Sárváron a 12 órás versenyen, májusban pedig Siófokon és Keszthelyen félmaratonon és maratonon.

Göcseji Galopp 33km 2010-03-07

A tavalyi 15km-en megesett csúfos kanosszajárásomból nem kellően okulva, ezúttal egy "krisztusi korú" táv nyerte el a teszésemet és még néhány eltévedni vágyóét. (emellett 4, 15 és 55km-en is lehetett kerülni egyet). Sólyomék kitettek magukért a szervezés terén, legalábbis a színesben nyomtatott térképük megállta volna a helyét bármely...hmm...színes-térkép gyűjteményben, de a GG-s jelzéseik is jó sűrűn jelezték az eltéveszthetetlennek tűnő útirányt.

A reggeli fagypont alatti zimankót csak tetézte a futót olykor gorombán arcul csapó északias szél, mely főleg a táv utolsó harmadában jött rosszkor. Az előző éjjeli kisebb hószállingózás nyomai visszaköszöntek az árnyékosabb erdészutakon, a fehérkés lepel, míg bele nem léptél és csúsztál el az alatta lévő sárban, kifejezetten szépen festett erdei környezetében.

A kilenc fős mezőny - szellőssége ellenére - vasiakból, budapestiekből és zalaiakból tevődött össze. Az első néhány kilométerig együtt is maradtunk, majd ki-ki a maga tempójában haladt az eleinte csontkeménnyé fagyott keréknyomokkal csipkézett mezőgazdasági utakon. Én futottam két sárvári sráccal az elején, mögöttünk talán egy magas pesti spori és a Keszei Bandi következett. Egy-egy kérdőjeles útválasztás kapcsán még összeértünk, de úgy éreztem, ha kissé növelem a sebességet, egyrészt még nem fog a földöz vágni és talán el is tudok lépni valamennyire.

Ez pontosan így is történt és bár egy olyan szakasz következett, ahol bizonyos részeken összefüggő pocsolyás és mocsaras területen kellett szlalomozni, a különbség egyre nőtt. Hanyag favágómunka eredményeképpen gallyak és csuklómnyi vastagságú ágak között vezetett az útvonal, majd a kék kereszt elvezetett egészen Erdeifaluig.

Itt, a térkép szerint, kék vonal jelzésre illett volna csatlakozni, de jobbra tekintve csak egy kerítéssel elzárt házhoz vezetett út (talán az volt maga Erdeifalu...), így folytattam utam a kék kereszten és nagyon úgy tűnt, hogy az a helyes irány, hisz - és bár itt emlékezetem eléggé hiányos - a GG jelzések továbbra is megfigyelhetőek voltak. Hátratekintve megnyugodtam, hogy a távolban bár, de biztosan követtek a sárváriak.

Ezután a már megszokott, erősen sáros hullámvasút emelt a pulzusomon, majd következett a Kustánszeg előtti frissítőpont, ahol elvált az 55-ös táv. A falu elején két agresszív kutya lendült támadásba és ugyan ott nyomta a zsebemet a gázsprayes kutyariasztó, a nagy szélben szerencsére nem kellett használnom.

A tó megkerülésekor fordultam stabilan északi irányba, ahol az erős pofaszél mellett erősen lápos tópart fogadott, ahol a haladás inkább hasonlított cuppogós gólyalábazáshoz, mint versenyfutáshoz. Ezek után egy elragadó erdei szakasz és egy a közelben megrettent szarvas bontotta meg az amúgy sem ingerszegény környezet nem létező monotóniáját, majd Németfalun keresztül a Bödére vezető átmenet szintén kellemes erdei és ligetes fílinget kölcsönzött az akkor már kifejezetten élvezetes futásomnak. (Számos 15km-es túrázót itt már másodszor kerültem el a távok egymásba futó mivolta miatt.)

A bödei frissítő után már ismerős terepen közelítettem meg a Kávás feletti hegyi hajlékokat és egy kifejezetten megható fűves horhoson át (úgy értem, hogy a tavalyi eltévedéskor egy sokkal barátságtalanabb durva meredeken ereszkedtünk vissza a faluba) meg is érkeztem a kiindulóhelyre, ahol óvatosan megjegyeztem, hogy bizony az én távom 2:19-es idővel nem igazán üthette meg a 33km-es, amúgy jogos elvárásokat.

Mögöttem negyed órával értek be a többiek, majd jóval később azok, akik nagy valószínűséggel a teljes távot teljesítették, köztük a Keszei Bandival, akivel gyorsan meg is beszéltük, hogy egy vasárnapi edzés keretében megmutatja, hogy ő merre járt.

Hiányérzet mindenképpen maradt bennem a fentiek okán, hisz úgy érzem, mindenképpen belefért volna erőnlétben az a kihagyott hurok, mert a terepes edzéseim is hosszabb távra voltak kihegyezve. Azt nem mondom, hogy majd jövőre végre egyszer nem tévedek el, mert ennél jobban kitáblázott terepet nehéz lenne elképzelni.

Természetesen, ha igény mutatkozik rá, szívesen visszaszolgáltatom a díjakat és készülök a jövő évi versenyre - térkép- és túristajelismeretből:-)

korpa