Szilveszteri hegyimaraton

Hosszú kihagyás után úgy döntöttem, hogy indulok a Szilveszteri hegyimaratonon.
Először a 41km-es távot céloztam meg.
Nagy szerencsémre a Peti rám való tekintettel leszállította a közösen teljesítendő km-k mennyiségét 24km-re.
Még az is nagy merészség lett volna az éves megtett km-eim alapján.
Szerencsére közbejött egy olyan dolog, hogy az Olivér helyett Peti elvállalta az egyik friisítőhely üzemeltetését, így még lejjebb mentünk és maradt a 10km.
Az előzetesen kitúzött tervünk az volt, hogy 1:05:43-as időt fussunk.
Ez így leírva számomra elég gyenge időnek tűnt. Útközben kiderült, hogy a Peti is egy kicsit elkalkulálta magát és jobb lett volna a kerek 1 óra.
Miután eldördúlt a startpisztoly meglódult a mezőny.
Észre sem vettük, hogy jóval a tervezett tempón belül indítottunk.
De vitt minket a tömeg.
Ez nálam meg is bosszulta magát az emelkedőn, többször is meg kellett állnom.
A Peti ezzel szemben annyira felerősödött, hogy lazán végig tudott volna menni, de az előzetes megegyezés miatt megvárt. (nem szerette volna kifizetni a nevezési díjam :)) )
Ja! Könnyű annak aki 16kg-ot ledob magáról.
Rajtam meg van kb 10kg felesleg. Na jó, ha már 6-al könnyebb lennék, azzal is elégedett lennék.
Majdnem el is felejtettem, a Zsolt is velünk futott, de a hosszú lábaival jól otthagyott minket.
A Jánkán az elején kicsit fartlekeztem a Peti nem nagy örömére. (Ő ment volna végig)
Út közben a Peti felvetette, hogy akár 1 órán belül is beérhetnénk, de sajnos egy kicsit későn szólt, így lehetetlen volt azalatt beérnünk.
Ha kb 15 perccel előbb veti fel a kérdést, akkor megerőltetem magamat és beérünk.
Így is kb 1:02 1:03 alatt beértünk volna, de akkor a tervünktől nagyon eltérünk.
Nem egészeszen sportszerűen lassítottunk, sőt a Deák parkolójában már csak nagyon lassan sétáltunk.
Így utólag nagyon szép élmény volt.
Köszönöm a Petinek, hogy bevitt a célba a "hátán"!

Minden résztvevőnek gratulálok!
Boldog Újévet kívánok!

Mountain Man futás 2008-12-31

Úgy gondoltam, hogy a legutóbbi, ráadásul épp a saját versenyünkön nyújtott szégyenteljes teljesítményem után illene valamiféle érdemleges edzésmunkával elütnöm a december 31.-ig hátralévő időszakot.

Sokat fordított negatív hozzáállásomon az a körülmény, hogy régi-új munkahelyemen köszöntöttem az ősz első napsugarait, melynek következtében futásaim újra kezdtek értelmet nyerni. Nem voltam reggeli futópadozásokhoz kötve, nem kellett szélsőséges időpontokban alibi-lépcsőzőgépekkel és ellipszisjárókkal hadakoznom. (ejnye, pedig még TV is beépítésre került beléjük)

Na szóval, valamit a versenyről is: számos egyesületi tag komolyan képviseltette magát és klubját az eseményen, igaz komolytalanul talán senki sem:-) (majd jövőre Tóbiás) Mindegyik táv kellően népszerűnek bizonyult: én, mivel alig egy éve adtam fejem futásra, a sokaknak nevetségesnek tűnő 10km-t pécéztem ki előszilveszteri hangulatomban.

Egyetlen más egyesületi tagot sem szeretnék név szerint kiemelni, hogy végre más is vegye a tollat (technikailag fejlettebbek a klaviaturát) és örvendeztessen meg minket egy saját szemszögből leadott beszámolóval – zárójel bezárva

A néhány nappal azelőtt elvégzett tesztfutás eredményére alapozva 41-42 perc közé lőttem be magam előzetesen, melynek megfelelően nem terveztem komolyabb élbolyról történő leszakadást. (ilyet elég könnyű nem tervezni, de hasonlóan egyszerű megszegni). Az emelkedő aljáig ha nem is toltam neki a csövön, de ott topogtam a legelején, ám a dombom két sporttárs, akik amúgy apa-fia is lehettek volna, (még hogy korcsoportos megkülönböztetés a sportban) egyenletesen távolodni látszottak, sőt az egyik maratonista is úgy döntött, hogy mit neki az öregúras tempóm. A toronyhoz közeledve stabilan beállt az eleje és köztem korábban kialakult jó háromkamionji távolság, ám lefele menet visszaelőztem a hosszú távot futót, akit akkor még közvetlen vetélytársnak néztem.

Az aranyoslapi rész talán sikerülhetett volna lendületesebbre is, ha nem holt térben mozgok, bár azért épp hogy látni véltem az előttem araszolókat a távolban. (én tudtam volna úgy araszolni!)

A Jánkán a kereszt előtt megpillantottam a fiatal ZAC-os srácot, amint sétálgat az erdőszélen, majd hirtelen megindul felfelé és már a hűlt helyéről is lemaradtam. Ugyanezt megjátszotta a hegygerincen is, csak ott már a sétálgatós fázisában csíptem el, így sikerült előzésre szert tennem. (utólag tudtam meg, hogy szúrt az oldala és átmeneti emésztési rendellenességeket is tapasztalt)

A Zárda előtt még láttam az elsőt valahol a messzeségben, de éppen egy perccel kikaptam tőle, ami teljesen reális, főleg, hogy idén a Bécs-Bp. –en futott 1h17m-es félmaratont.

Deáktól Deákig 41m01s lett az eredményem, ami éppen egy perccel üti a tavalyi produktumomat, na persze idén is volt gyorsabb nálam, mint eddig mindenkor. Absz. 2., korcs.1.

Óriási szerencsémre – és most szót ismétlek – szerencsém volt kerékpárral végigkísérni Csácstól a befutóig a Roli (na, mégiscsak megneveztem valakit :-) ) szereplését, aki nagyon okos erőbeosztással több mint 4 perces hátrányt dolgozott le a táv harmadik részében, a fentebb már említett jónevű futóval szemben és nagyon szép 3h07m-es idejével méltán állhatott fel a dobogó legfelső fokára!

Mindenkinek gratulálok ehhez a szép naphoz!

korpa

Éjszakai futás, avagy kerüljük meg a disco fényeit 2008-10-29

Tamás kezdeményezésére több egyesületi tag is kezdte átszervezni a szerda éjszakáját és bár arra az időpontra talán más kellemes időtöltést is be lehetett volna iktatni (szinglik szórakozásból, házasok kötelezettségből), mégsem hiszem, hogy bármelyikünk megbánta volna most annak elmaradását.

Sajnos az óriási érdeklődés elmaradt az esemény iránt, azért 4-en csak megjelentünk a fél kilences találkozóhelyen, Tamás, Roli, Rudy, korpa, hogy a 30km-es etapnak óvatlanul nekivágjunk. Aznap hajnalban már megmutatta magát az eső, de közvetlenül az indulás után zendített csak rá igazán. A fejlámpáink sugarai optikailag még fel is erősítették a cseppek sűrűségét és nagyon úgy tűnt, kiadós égi áldással kell számolnunk. Rudy túrázási tapasztalataiból és a zalai dombság agyagos talajából kiindulva úgy döntött, hogy a körülmények sárdagasztássá minősítenék az eredetileg éjjeli futásnak meghirdetett programot és a TV-toronynál a panoráma út felé vette az irányt.

Így most már mint szétázott fényforrás folytattuk tovább utunkat a Kandikó irányába abban bízva, hogy alábbhagy az égi áldás,no meg hogy a környékbeli kutyák szövetsége nem ezt az éjjelt nézte ki magának éjszakai futók megtépázására.

Rudy-val szerencsére az eső is távozott, a hőmérséklet megfelelt a nyári estéken megszokottaknak és a szélcsendben könnyedén szeltük a kilométereket, miközben a helyes irány megtartásáról Tamás Garmin-ja gondoskodott.

A vonalvezetés elsősorban túristaútakon vezetett, érintve Becsalit, Babosdöbrétét, Bödét, Boncodföldét és Beskándot, csak hogy a B betű nyomvonalán visszaérjünk az uszodához:-) Közben a csodás hegygerinceken átívelő útvonalról letekintve végig láthattuk valamelyik disco eget pásztázó fényeit (hja, szerda egyenlő főiskolás buli…), melyet így a végére teljesen megkerültünk..

Megdöbbenve realizáltam, hogy a számomra új, világító szemű vadállatok milyen békésen keresztezik utunkat, de még a felénk az ellenszenvüket hangoskodva kifejező kutyák szemei is csak úgy ragyogtak fejlámpáink fényében. Néha meg csak annyit vettünk észre, hogy a bozótból tekintget ki egy szempár, tulajdonosa valamilyen emlősé lehetett, nyugtáztuk magunkban, bízva abban hogy vaddisznóék családi körben és nyugalomban töltik a szerda éjszakájukat.

Rolinak és Tamásnak holmi 30km nem igazán kottyanik meg, míg én 21km-rel tartottam egyéni távolsági rekordomat, melyet Boncodföldénél sikerült is átlépnem.

A tempó nagyon kellemes élményt nyújtott (5-6 perc), csak az előző napi céges foci izületeimre mért csapásait nem sikerült még teljesen kihevernem.

Útközben változatosan érdekes témákról sikerült szót váltanunk, hisz a közel 3 órás közös időtöltés és a mérsékelten megemelkedett pulzusszám mindezt megengedte.

A város határában meg is jegyeztük, hogy de jó is lenne megismételni a futást immár többeknek a részvételével, hisz bőven akadnak az egyesületben olyanok, akik szeretik annyira a zalai tájat, hogy közben egy frissítő szaladgálástól sem riadnak vissza.

korpa

Futparty a rendezés szemszögéből

Nagyon szépen sikerült a tegnapi futóverseny, aminek fényét csak kicsit árnyékolta be a lebonyolítás kisebb-nagyobb hiányossága.
Ami számomra teljesen nyilvánvalóvá vált: csak megfelő hozzáállással érdemes nekifutni egy ilyen vállalkozásnak.
1. A versennyel kapcsolatos egyeztetéseket a lehető legkorábban meg kell kezdeni.
2. Megbeszélésen a segítőknek kötelezően részt kell venni a munka megfelelő összehangolása érdekében.
3. A segítőknek a megbeszélésen meg kell szabni a konkrét feladatot.
4. Amit lehet, azt a verseny előtti napokban elő kell készíteni
5. A segítők létszámát mindig felül kell tervezni, hogy az esetleges "többlet" nevezés kezelhető legyen.
6. A segítőknek tartaniuk kell magukat az előzetesen megállapított feladatokhoz. Változás esetén meg kell vizsgálni azt, hogy ennek ténye miben befolyásolhatja atöbbi tevékenységet.
7. A verseny előtti kommunikációt komolyabban kell venni, változások esetén azokat azonnal jelezni még akkor is, ha esetleg még feltételes módban értendő.
8. Ha valamelyik területen nehézzé válik a munka, akkor másik területről be kell segíteni.
9. Mindig minden területen kell biztonsági tartalékot biztosítani.
stb.

Szerintem mindenki tudna még ehhez hozzátenni, aki ott volt, részt vett vagy segített a versenyen.

Egyéb dolgok:
1. A versennyel kapcsolatos ötleteket nem a közvetlen verseny előtti időszakra kell időzíteni
2. Lehetséges szponzorok megnevezésével vele jár a szponzor megszerzése is.
3. Ahhoz, hogy minél több nevező legyen az is kell, hogy mi is sok más versenyen induljunk.
4. A baráti körben nagyobb reklámot kell csinálni a rendezvénynek.
5. A plakátok kihelyezéséhez keresni kell a lehetőségeket.
6. A helyi ismertséghez ismét be kell iktatni a közös edzéseket, amelyek ne csak az aszfaltra korlátozódjanak, hanem legyen benn rekortán illetve terep is.
7. Népszerűsíteni kell a testmozgást illetve a futást.
8. A futóegyesületekkel szorosabbá kell tenni a kapcsolattartást azon tagjainkon keresztül, akik egyszerre több egyesületnek is tagjai.
9. Vidéki egyesületekkel lehet közös futást rendezni versenyen kívül is, ezzel növelve a futóbarátságot.
stb.

Most nem is szándékozom többet írni, nem szeretném a blogger rekordereink babérjait elhódítani.

Személy szerint az a célom, hogy ha létszámban a jövő évi verseny nem is lesz nagyobb, de lebonyolításban és díjazásban mindenképpen verje meg az ideit.

Zalai futóparty 2008-10-26

Elnézve az írások szórványosságát, még az a csúfság is megeshet, hogy a saját versenyünkről nem kerül fel beszámoló, így – mivel úgyis nyertünk egy órát a minap – feláldozom a rám eső többletet az egyesület oltárán.
A patetikus felvezetőt nem is akarom tovább színezni, hisz nagyon is jól tudom, hogy saját nézőpontomból a verseny ennél már csak akkor sikerülhetett volna szánalmasabbra, ha a frissítőpontokon egy feles házipálesz leküldésével vágok neki a hátralévő kilométereknek – de nem, talán akkor sem…

Történt, hogy a választható távok közül ha a 3km mellett döntök, Asiék hirtelen ki is emelnek az egyesületi tagok listájáról, a 25 pedig meghaladni látszott képességeim határait. Hivatkozhatnék erős munkahelyi leterheltségre, hétvégi itthon-nemlétekre, érdemi edzések elmaradására, de nem teszem. (hisz már szinte mindenkinek elsírtam magam a verseny előtt :-) ) Mindegy is, a 15km ha nem is ideálisnak, de legalábbis teljesíthetőnek tűnt.

A tavasszal egy ekkora távnál még jogosan elvárt órán belüli időeredmény így jelentősen szelidült, és elnézve a rajtlista ismerős neveit (sajnos élőben is be tudtam azonosítani a hozzájuk tartozó fejeket), már a helyezések tekintetében sem kergetőztem hiú ábrándokkal.

A bemelegítés jóval kurtábbra sikeredett, mint szokott (figyelitek, újabb kifogás, ebben nagyon jó vagyok:-) ), de aki ismeri a Binder Tomi élménybeszámolóit, könnyen el tudja képzelni a warm-up komolyságát.

Utálom a rajt pillanatát, főleg ha ilyen közvetlenül érint, ez most sem volt másként, mégha a Keszi is dörrentette el a jelképes startpisztolyt. (itt jegyzem meg, hogy résztvevői szemmel nézve is a szervezés, a frissítők, meg minden kifogástalanra sikeredett)

A meglepettség legkisebb jele sem látszott rajtam, amikor észrevettem, hogy az élmezőny tempója valahogy (felülről) üti azt az iramot, amire lábaim az elején beálltak. (egy idő után szó szerint is) A Binder Tomival hamar sikerült közös nevezőt találnunk a helyes sebesség kiválasztása terén, mely éppen arra volt elég, hogy se előre, se hátra ne kelljen kacsintgatnunk felzárkózó vagy az élről épp leszakadó sporttársak irányába.

A fordítónál túlszaladtam egy jó aszfaltszaggató-szélességgel, de csak mert még abban a szent pillanatban sem tudtam eldönteni, végigkocogjam-e a 25-öt (meggyőződésem, hogy nem tudtam volna), vagy leszakadva, saját tempóban befejezzem a 15-ös távot. Utóbbit sikerült is maradéktalanul végrehajtanom, melyre büszke nem lehetek, főleg hogy a Tomi is elfutott előlem, melyre még soha nem volt precedens. (innen is gratulálok neki!)

Az stopper 1ó 03perc-nél állt meg , összetett 7. hely, ami annak ismeretében is szomorú, hogy akivel az év során.a cerr-kupában nagyokat meccseltem, közel hat perccel megelőzött. Gondolkodtam, ez a különbség éppen olyan mintha egy atlétikapályán 4-szer lekörözött volna, illetve amikor ő beért, én épp vánszorogtam át Bagod valahol közigazgatási határán. Súlyos.

Gratulálok az összes Aszfaltszaggatónak, nem kiemelve senkit, (bár örömmel olvasnék másoktól is beszámolót) és különösképpen azoknak, akik a szervezésben jeleskedtek, mert tudom, hogy milyen komoly előkészületeket igényelt a rendezvény.

korpa

Jungfrau, a svájci hegyimaraton

A történet nem idén, hanem még 2004-ben kezdődött, amikor Rozmán Sanyi ajánlására úgy döntöttünk Czernó Peti barátommal, hogy belevágunk a kalandba, a Jungfrau Marathon verseny teljesítésébe. Tényleg kaland volt akkor ez a vállalkozás, hiszen lényegében semmit nem tudtunk a versenyről, azon kívül, hogy 1800 m az emelkedő. Idén már két sikeres teljesítés (2004 és 2006) tapasztalatának a birtokában vághattunk bele a felkészülésbe, úgy június eleje környékén.

A három hónap alatt kb 1000 km edzésprogramot végeztem el, többnyire az átlagosnál nehezebb (hosszú vagy gyors vagy emelkedős, esetleg ezek kombinációjából álló) napi edzésekkel. Peti sérülések és egyéb okok miatt csak nagyjából a tervnek a felét végezte el. Én jobban vigyáztam, odafigyeltem többek között a megfelelő táplálkozásra, így elkerültek a sérülések, végig jó erőben és végig jó kedvvel csináltam végig a programot. Amit viszont mindig közösen csináltunk, azok az ausztriai edzések voltak: majdnem heti gyakorisággal egy napra elutaztunk a Bécsújhelyhez közeli Schneeberg-re, ahol valamennyire szimulálni lehetett a Svájcban ránk váró körülményeket.

Aránylag jó előjelekkel vágtam neki tehát a 42 km-nek szeptember 6-án, hiszen egy sikeresen elvégzett edzésmunka állt mögöttem. Célom a 4 órán belüli eredmény volt. A hangulat fantasztikus volt már a rajtnál: 4100 futó startolt el legalább ugyanennyi szurkoló, zenészek, táncosok, helikopterek buzdítása közepette. A táv első 10 km-e teljesen sík, aztán a következő 15 km is még csak "light"-osan emelkedik. Ezen a szakaszon sikerült ugyan tartanom az előre tervezett tempót (4:20-as átlag az első 25 km-en), de már éreztem, hogy nem ok minden, hogy nem esik olyan könnyedén a dolog, ahogy itt még kellene. Petit a rajtnál láttam utoljára, hiszen ő 4:50-es tempót tervezett az elejére.

Aztán 25-nél odaértünk a hegy lábához, következett az emelkedő...Az emelkedő, ami teljesen frissen is nagy falat, hát még 25 km-el a lábunkban! Az első két km élesen emelkedett, minden erőfeszítésem ellenére is csak 9:30-as ezreket sikerült futnom, és közben úgy éreztem, erőm végére értem. Aztán egy kicsit engedett a hegy, de továbbra is lassan, botorkálva, teljesen kimerülten haladtam csak előre. 30 km-nél már úgy éreztem, vége a világnak, és ekkor beértünk egy kis hegyi falucskába, Wengen-be. A faluba csak kirándulóösvényen vagy vonattal lehet feljutni, így el lehet képzelni, a nyugodt kis település életében mekkora esemény amikor átfut rajta 4000 ember! A falu apraja-nagyja kint volt az utcákon, szinte sorfalat álltak a futóknak, rengeteg hangszer, zászló és felirat volt a kezekben, és valami eszméletlen, fergeteges biztatást adtak minden egyes futónak, aki áthaladt a főutcájukon. Ilyet eddig csak TV-ben láttam korábban! Én is szinte új erőre (szinte szárnyakra) kaptam ettől! De ez tartott vagy 500 m-ig, aztán újra csak a hegy, a monoton emelkedő, a szenvedés maradt...Végeláthatatlan km-ek voltak még előttem, nagyon-nagyon lassan akartak jönni a negyedkm-ek (merthogy 250 m-enként volt jelezve a megtett távolság). Frissítőtől frissitőig haladtam, lassan-lassan azért kezdett közelebb kerülni a 40, mint a 30... Aztán a 38-41 km-ek között olyan brutális emelkedő várt bennünk, ahol már képtelenség volt futni (nemcsak a meredekség, hanem a rossz, sziklás talaj miatt is). Mindenki sétált (vagy inkább mászott felfelé a sziklákon), beálltam én is a sorba. A legnehezebb km 13 percre sikeredett.

Végül aztán, 4:08-as idővel értem be, ezzel 173. lettem a 4100 induló és 3800 célbaérkező között. Csak érdekességképpen: a félmaraton még 1:34 volt, pedig nagyságrendekkel könnyebben esett az első 21 km. A hölgyeknél egyébként magyar győzelem született: Simona Staicu-t ágyúlövéssel köszöntötték a célbaérkezésekor, 3:38-nál. Már lezuhanyoztam, mire Peti megérkezett, 4:51-el, teljesen elfáradva. Az idő is teljesen télire fordult a végére: az első 30 km-en jól ki lehetett izzadni a 20 fokon, a végére pedig gyakorlatilag egy nagy felhőbe futottunk bele, kb 5 fok lehetett és nagyon hideg szél fújt.

Mindent összevetve harmadszorra is hatalmas élmény volt a Jungfrau, annak ellenére is, hogy némileg csalódott voltam a tervezett eredmény elmaradása miatt. Azt hiszem, a 4 órához a jó felkészülés mellett még az is kellett volna, hogy tökéletes napot fogjak ki, ez ezúttal nem sikerült.A versenyen kívül egyébként még 3 teljes napot töltöttünk Svájcban, egy tíz fős társasággal. Gyönyörű helyeken kirándultunk, egy nap a genfi tavat is megkerültük. Aki további részletekre, szép képekre is kíváncsi még, javaslom az oldalamat böngészni: my-journeys.freeweb.hu A korábbi két évről már fent van a beszámoló, és előbb-utóbb felkerül majd az idei is.

Csákvár

A sárvári 12 órás futásom után másnap már azon gondolkodtam, hol és hogyan tudnám megdönteni az egyéni csúcsomat. A csákvári 12 órás futás OB volt a következő lehetőség. Meg is ragadtam a lehetőséget és az elsők között neveztem a versenyre. Ahogy telt múlt az idő az edzés kilométerek nem úgy gyűltek, mint ahogy az előre elterveztem, így sajnos a nevezésemet módosítanom kellett a 6 órás futásra. Az előző heti Velencei tavi Szupermaraton ideális tesztverseny volt, így pontosan tudtam mire számíthatok. A verseny után 53-54 km-re saccoltam magam, ennyit tudnék lefutni, ha minden rendben van.

Pénteken a verseny előtti napra szabadságot szerettem volna kérni, de főnökeim unszolására mégsem mentem szabadságra, így péntek délután indultam el Csákvárra. Csákváron nem kis tájékozódási bravúr volt megtalálni a verseny központot. A nevezés viszonylag gyorsan ment, de a chip letéti kauciója sok embert meglepett. Valaki csak 1500Ft-ot hozott magával, így el kellett mennie automatát keresni, hogy vegyen ki pénzt a kaucióra. A nevezők jelentős része már a verseny előtti nap (pénteken) átvette a rajtszámát. A vk-ba újonnan érkezők üdvözölték a már ott levő versenyzőket. Amikor Löw Andrisék megérkeztek hirtelen meglepődtem, egyik nagy példaképemmel végre találkozhatok. Másik nagy meglepetés az volt amikor odajött hozzám kezet fogtunk és bemutatkoztunk egymásnak. Pár szót beszélgettünk is, meglepett az, hogy mennyire közvetlen az emberekkel, semmi lekezelőség, semmi nagyképűség nem látszott rajta. A vk.-ban kisebb csoportok alakultak, én a Löw Andris vezette Sparthatlonos csoport beszélgetését figyeltem. Ők úgy beszéltek a 245km-ről mint én egy 10 kilis versenyről, nekik szinte már természetes az, hogy szeptember végén elmennek Görögországba nyaralni, és ha már ott vannak akkor lefutják azt a Sparthatlon nevű versenyt. 5 csillagos szállást foglaltam magamnak, a sportcsarnokban. Matracon hálózsákban való alvást választottam a verseny előtti éjszakára. Nem túl kényelmes megoldás, de ezt is ki kell egyszer próbálni. Kb. 20-an választottuk ezt a megoldást. Este nem sokat tudtam aludni, mert valaki mindig zörgött, de nagyjából kipihentem keltem fel. Mivel kaját elfelejtettem vinni, reggel nekem gyors bolt keresés volt az első feladatom. Mivel volt egy pékség a közelben ott vásároltam magamnak, ez jó ötlet volt mert frissen sült ételt tudtam enni, még a kifli meleg volt amikor ettem. A rajt helyét már könnyen megtaláltam. Sok régi ismerős arccal találkoztam akikkel Sárváron, Veszprémben vagy az Ultrabalatonon találkoztam. Sok emberrel váltottam szót és sok sikert kívántunk egymásnak, hogy a kitűzött célt teljesítsük. A verseny előtt elmentem körbefutottam egy háztömböt. A futás nem igazán akart menni, az okát nem tudom, de itt már rossz érzésem volt a verseny végére vonatkozóan. Sebaj nagy tervekkel és merészséggel álltam oda a rajtvonalhoz. A start pisztoly eldördül. A mezőny közepe tájára helyezkedtem és valahogy úgy alakult, hogy Löw Andris mögött futottam. Az ő tempóját nem sokáig bírtam kb. másfél körig voltam a nyomában, utána leszakadtam, de így is 5 és fél percen belüli kilométereket tudtam futni. Ez a tempó nem tűnt gyorsnak számomra, jó pár kört teljesítem ilyen tempóban. A gondok ott kezdődtek, hogy elkezdtem szomjazni és a frissítő pontnál meg kellett, hogy álljak. Nem sok időt veszítettem, csak pár másodpercet, de elég volt ahhoz, hogy a lendületemet megtörje. Utána már nem éreztem olyan jól magamat futás közben, pedig még így is tudtam 6 percen belüli kilométereket futni. Közben az él boly (Ossó Zoli, Löw Andris, Vozár Attila) szinte 4-5 körönként adott egy kört a mezőnynek, teljesen más tempót futottak ők hárman mint a többiek. Néha tettem egy kósza kísérletet arra, hogy az ő tempójukat felvegyem. Löw Andris mellet közel egy kört bírtam futni, de lehagytam. Megállt frissíteni én meg mentem tovább, igaz 200 méter múlva visszaelőzött. Az idő nagyon gyorsan telt. Mindig számoltam, mikor mennyit hogyan kell futnom, hogy az 50 kilométer meglegyen. Az 5-ik óra előtt pár perccel beláttam semmi esélyem már, hogy meglegyen az 50 kili, ezért a tervet 45 körre (ami 46 kilométernek felel meg) módosítottam. Kiszámoltam milyen köridők kellenek (9:20 perc/km) és én utána mindig pont ennyit futottam egy kicsit se gyorsabban és lassabban. Valami hiba azért csúszott a számításba, mert több mint 1 kilométerrel többet futottam (47.2 km), de sebaj ennyit én is tévedhetek. A 6 órásoknak véget ért a verseny, én leültem egy fa alá az árnyékba és ott vártam a pályabírókat, hogy a tört körömet kimérjék. Az előttem elhaladók mind gratuláltak és én ezt egy Hajrá! buzdítással viszonoztam.

Verseny közben minden maximálisan tökéletes volt, a frissítés, a szervezők hozzáállása, mindenről csak jót lehet mondani. Egyedül a WC az egyedüli hiányosság, de ezen nem nagyon lehet változtatni, mert ezt a részt csak mobil WC-kel tudják megoldani és az meg nem a legtökéletesebb megoldás. A verseny végén volt egy jó felirat. Az egyiken az állt, hogy JÓ a másikon, hogy INKÁBB A MÁSIKAT VÁLASZD!

Szerintem Magyarországon nekünk van a legjobb egyesület nevünk. Nem tudom ki találta ki (ezt valaki majd megírhatná, hogy miért ez lett tényleg az egyesület neve) de nagyon jó. Mindenki mondott rá egy frappáns mondatot. Nekem a legjobban most az tetszett, hogy: AZ ASZFALTOT FELSZAGGATOD, A FÜVET FELSZÁNTOD! Az ilyen kedves beszólások azért jók, mert az ember monotóniáját egy kicsit megtörik és pár pillanatra jó kedve lesz.

Összefoglalás: A versennyel elégedett voltam. Sajnos jobbra nem futotta 2 fő ok miatt ok miatt: A verseny hetében megfázással bajlódtam, ami miatt megfelelő edzésmunkát nem tudtam végezni. A másik ok a munkahely. A pénteki nap pihenőnapnak kellett volna lennie, hogy fejben és testileg is teljesen kipihent legyek. De ezeken megpróbálok változtatni és szerintem lehet is és már a következő versenyemre ezen elvek alapján készülök.

Nyári hónapok

2008. június 8 - 2008. augusztus 9.

Már többször gondoltam rá, hogy irok picit ide a blogba, és mivel mindig elmaradt most egy kis összefoglalóval jelentkezem. Mint az Alaszkás táblázatból kiderül, a futást nem vittem túlzásba, de mivel az allóképességemet, keringésemet mégiscsak nagyrészt a futásnak köszönhetem, gondolom senki sem fog bántani ezért a beszámolóért...

Föhrenberge-Marsch, Mödling, Ausztria - 2008.06.08

A 18 állomásból álló "Marathoncup 2008" leghosszabb túrája a "Föhrenberge-Marsch", melyen teljesen tapasztalatlanul, de legalabb motivaltan elindultam. 1 db sima rövidgatya, 1 technikai felsö (olyasmi mint a ZASZ-os mez), futócipö meg 1, még a nadrágomnál is normálisabb fekete hatizsák, amiben vittem magammal kb. 2-3 szendvicset, penztárcát, 1 vékony futófelsöt, 1 kis kabátot, 1 db fényképezögépet. Ja meg a pecsételös lapot meg a térképet. A pénztárca azért kellett, mert csak egy minimális nevezési díj volt, a frissítéseknél viszont a vizen kívül mindenért fizetni kellett. A futófelsöre nem volt szükség, a kis esökabátot viszont a végefele magamra húztam amikor már bedurvult az esö.
Az elég kemény szintes pályán részben gyalogoltam, részben kocogtam/futottam. Jó élmény volt nagyon, bár a mértéktartásnak nem éppen a legjobb példája, hogy a legdurvább túrával indítottam.

Sportág: Vándorlás/Teljesítménytúra
Táv/szint: 50 km/ 1600 m

II.sZALAdEGERSZEG Városi Futóünnep 2008-06-15

Itt a 10.000 méteres távon indultam, de nem igazán voltam elégedett a teljesítményemmel. Talán az idöeredményem nem is volt olyan katasztrofális, de valahogy nem voltam elég laza. Talán még benne volt a lábamban azaz 50 km. Lényeg, hogy a jó teljesítménytöl messze voltam!
A hangulat itt is jó volt, kár h nincs eredménylista. Emlékeim szerint Roli például egy hatalmas eredményt eresztett el!
Én meg úgy döntöttem, hogy a futást picit mellözni fogom, ami egyéb elfoglaltságaim miatt nem is volt gond...

Fertö-tó átúszás 2008-07-12

A Balaton-átúszásra készülés szempontjából pont jókor került megrendezésre ez a 3800 méteres úszás. Nem akartam nagyon széthajtani magam, inkább egyenletesen úszni, hiszen ez elvileg egy rekreaciós úszás - de az évek során már azért rendesen begyorsult a tempó.
Picit cikkcakkban úsztam, szerintem összesen olyan 4 km-t, mivel nem volt nagyon kijelölt "pálya".

Sportág: Úszás
Táv: 3,8 km (4,0 km)
Idö: 1:30:38
Helyezés: 19. (össz. 103 résztvevö közül)

Balaton-átúszás 2008-08-02

Végülis mégsem lett nagy küzdés belöle. 2km körül picit depis lettem vmi miatt és mivel nem volt nálam óra, csak utólag derült ki hogy nem is voltam olyan lassú. Beért az egyik barátom, aminek nagyon megörültem. Tulajdonképpen ettöl az örömtöl aztán újra észhez tértem, így iratlan szabálynak éreztem, hogy onnantól végig figyeljek a haverra és a végén is megvárjam.
Egyéni csúcs persze nem lett már belöle, de számomra abszolút elfogadható idöt úsztam és a legfontosabb úgyis az volt, hogy együtt voltunk barátaimmal és sportoltunk egy jót

Sportág: Úszás
Táv: 5200 m
Idö: 2:07:03

Vármaraton 2008-08-09

Lsd. Asi beszámolóját. Max. annyit füznék hozzá, hogy (remélhetöleg) ez volt a visszatérésem a futóvilágba! Mindenesetre aszfalton, sárban, téglatörmeléken is kiprobálhattam, hogy tudok-e még futni. Az meg, hogy második lett a váltónk egyenes csúcs!!! :-)

u.i.: bocs az ékezetekért, de német bill.zeten írtam ezt a bejegyzést

3. Vármaraton

Az idei évben végre sikerült egy váltót is kiállítanunk.
Sajnos a 4 fő elég nehezen jött össze sérülések, egyéb elfoglaltságok miatt.
Az eredeti váltó összeállítása a következő képpen nézett ki.
1. Tamás, 2. Peti, 3. Én, 4. Olivér.
A Peti a korai ultrázásai miatt kisebb sérülést szedett össze.
A héten még tesztelte magát, de sajnos kiderült, hogy még nem épült fel, így nem vállalta a váltóban való szereplést

Szerencsére a hét egyik délelőttjén a Guba Pisti bejelentkezett.

Nagyon megörültem, hiszen az egyik legerősebb futónkkal már komolyabb eséllyel indulhattunk egy dobogós helyezésért.
Ismét úgy döntöttünk, hogy az időmegtakartás végett az autót is visszük magunkkal.
Az Ági érdekelt volt a női váltóban így odaérkezésünkkor újabb szervezést kívánt az autóval való szállítás.
A nevezési központban kicsit tumultus volt, de az előnevezésünknek köszönhetően elég gyorsan végeztünk.
Menet közben kiderült az is, hogy a váltónkban egyedül a Pisti volt az, aki tulajdonképpen edzett az utóbbi időben.

Ekkor arra gondoltam, lehet, hogy tényleg csak örömfutás lesz?

Kis csúszással egyszercsak "eldördült" a startpisztoly és meglódult a mezőny.
Mivel a hosszabb úton mentünk az autóval, azonnal útbaindultunk Csényére a váltóhelyre.
A tavalyi évről emlékeztem, hogy van eltévedési lehetőség, így kicsit túl is mentem, majd visszafelé egyből a váltóhelyre mentem.

A csényei váltóhelyre a váltók közül a Tamás 2.-ként érkezett. Az Olivér jó szokását megtartva száguldva indult.

Menet közbe az autóból ki is szóltunk Neki, hogy kicsit lassítson, nehogy nagyon elfussa az elejét.

Az első váltó ekkor már annyira elhúzott, hogy nem volt értelme, hogy megszakítsa magát. Váton a Pisti vette át a váltóbotot, és nagy robogva elindult. Útközben tapasztaltuk, hogy sorra megy ell a többi futó mellett. Persze Ők egyéni futók voltak.

Az Olivérrel elmentünk a Kőszegpatyi váltóhelyre. Ott javasolák, hogy a hosszú nadrágról váltsak rövidre, mert melegem lett. Jól tettem, hogy hallgattam rájuk.

Beszélgettünk a többiekkel, és mondtam, hogy most már ideje lenne bemelegítenem.

Nagy meglepetéssel tapasztaltam, hogy ebből már nem lesz semmi, mert a Pisti már száguld is a váltóhely felé.

Gyorsan átvettem a rajtszámot, és gyorsan megindultam. Pár méter után jobbra fordultam és azt tapasztaltam, hogy szinte helyben futok annyira erős volt a szembefújó szél. Nagzon nem örültem ennek.

Szerencsére megláttam egy egyéni futót magam előtt (Popo- Sárvári Kinizsi SE) és megpróbáltam nem szemelől veszíteni. Ez olyannyira sikerült, hogy utol is értem. Mivel még elég sok volt hátra, - nem akartam, hogy kifogyjak a szuszból - lemaradtam és távolabbról követtem. Figyeltem, hogy a 3. váltó nehogy túl közel kerüljön.

Az útkanyarulatok és a távolság miatt csak annyit láttam, hogy ketten jönnek.

A befutásom után derült ki, hogy az egyik a maratoni női győztes Varga Éva volt, a másik pedig a 3.váltó befutóembere.

Ahhoz képest, hogy az utóbbi időben nemigazán futottam, egész jól bírtam a 12km-es távot.

Igaz egész úton azon gondolkodtam, hogy a legerősebb váltónkkal megszerezhettük volna az első helyet is.

Nem baj, majd talán jövőre.

Nagyon hangulatos verseny, Mindenkinek javaslom a részvételt.

Stinatzi félmaraton Cerr-cup 9. állomás 2008-08-09

Hosszú idő után érzem úgy, hogy érdemes leírni egy verseny tanulságait, kiváltképp, hogy annyi volt belőle, hogy azok számbavétele már futás közben lekötötte teljes agyi kapacitásomat.

Kellő félelemmel indultam neki gondolatban a távnak, hisz 15km-nél többet versenyen még soha nem futottam, azt is csak egyetlen egyszer és nem túl kellemes emlékekkel (Elvira futás). Mivel akkor is reménytelenül lassan teltek el az utolsó kilométerek, hát most is hasonlóan nehéz időszaknak néztem elébe, hacsak nem osztom be ésszel az erőmet - gondoltam.

Jó 180-an választották szombat esti kikapcsolódásként a burgenlandi megmérettetést, melynek különlegességet a sötétedésbe nyúló lebonyolítás adott, melyhez fáklyákat illesztettek a járdaszegélybe a 4,2km-es körpálya mentén. Bár megvilágítani az itthon is oly népszerű spanyol csigákon kívül nem sok mindent tudtak, de a vonalvezetést jól visszaadták.

Azt terveztem, hogy minden egyes kilométert 4 perccel teljesítek, azaz nem futom el az elejét, így majd a végén is marad szufla a lendület (még hogy lendület) megtartásához.

A táv maga egy elnyújtott emelkedőkkel és éles kanyarokkal tarkított, településen belül kijelölt körpályában mutatkozott meg, melyet 5-ször illett teljesíteni. Könnyű belátni, 17 perces körátlaggal lettem volna elégedett, ha tartom a tervezett tempót.

Viszonylag jól esett az első szakasz, és az sem lepett meg, hogy a rendszerint közvetlen riválisaim kicsit elléptek tőlem. Majd jól elfáradnak majd a végére, gondoltam naívan. 17 percen belüli idő, sínen vagyok, noha jó messze kerültem az elejétől, de ez ma nem érdekelt.

Kezdtem viszont érezni, hogy így még 4 karikát talán csak biciklivel tudnék teljesíteni, de nem gyalog. A második 4 km már sokkal nehezebben esett, valahogy mégis hoztam az összidőt, de csak mert az eleje pár mp-cel gyorsabban ment.

A harmadik körtől viszont elszállt minden erőm, úgy éreztem, egy adott tempót minden további nélkül tudok tartani, ami viszont éppen arra volt elég, hogy boldog-boldogtalan elfusson mellettem, asszonyok, gyerekek, idősek, fiatalok, szóval mindenki, akit leginkább nézőként, vagy csak kísérő családtagként szoktam normális esetben a pálya mentén látni.

Ebben az időszakban voltam a legmélyebben, de feladni semmiképpen nem akartam, inkább másfél órán belüli időre mérsékeltem időeredményben kifejezett elvárásaimat és számoltam vissza a kilométereket.

A legszörnyűbb az egészben, hogy egyáltalán nem érdekelt már semmi. Ha lépéseket hallottam mögülem, már azt vártam, hogy tulajdonosa mikor megy el mellettem, majd távolodik reménytelenül, csak ne idegesítsen már tovább, én meg majd befutok saját, szerény igényeim szerint…

Ez alól kivételt csak az utolsó 3 kilométer jelentett, amikor nem túl nagy meglepetésemre egy fiatal, Vasas-os lány húzott el mellettem, akinek a tempóját valahogy csak felvettem és amikor 400m-rel a cél előtt felfutott ránk egy másik sporttárs is, még maradt egy kevés erőm elfutni tőlük. Ez a sikerélmény erősen a „halottnak a csók” kategóriáját súrolta, éppen csak ahhoz volt elég, hogy elmondhassam, hogy legalább egy csöppnyi tartás szorult még belém.

A köridőim: 16:41, 17:21, 18:09, 18:26, 18:09 --- 1h28m46s total, 33. hely/5. kategória ---amire nem lehetek büszke és a következő félmaratoni versenyemig biztosan nyomasztani fog az emlék, mely sokkal inkább volt keserves mint élményszerű…

Eredmények

korpa

Ultrafutás már!!!

Mivel meg szeretném szerezni a bronzjelvényes túrázó címet az év hátralevő részében egész sok túrára fogok menni, na nem túrázni (gyalogolni) hanem lefutni az adott távolságot. A Rokin először a 70-es távot spéciztem ki magamnak, de mivel az augusztus végén rendezendő 12 órás futásra pihenten és jó erőben szeretnék menni, ezért csak a 40 kilis távra esett a választás.

Reggel korán kellett kelnem mivel Hahótról busszal mentem Nagykanizsára. Nagykanizsán most jártam életemben másodszor, az Erzsébet téren kívül semmit nem ismertem. Elindultam abban a reményben valahogy majd csak odatalálok a rajt helyre, meg útközben kérdezgetek. Ment előttem egy csaj, túratáska volt rajta, meg szabadidő ruhában volt, (meg még jól is nézett ki) gondoltam ő is a Rokira megy, így utána eredtem. Mentünk vagy egy jó kilométert mikor utolértem és már majdnem beszélgetni kezdtem vele, amikor hirtelen elfordult jobbra és bement a kórházba, így nem túl jól sikerült a mutatvány, magamra maradtam. De sebaj nekiálltam kérdezgetni járókelőket merre is menjek. Az egyik idősebb néni meg is kérdezte mit csinálok ott, elmagyaráztam, hogy tájékozódási túrára megyek, ha odatalálok a rajthoz. Sikerült is odatalálnom, gyors nevezés és feszült várakozás. Kb. olyan 100-an indulhattunk reggel 6 órakor tömegrajttal. Az elején mindenki csak sétált, majd hirtelen szökési kísérletek történtek. Az egyik ilyen szökési kísérletben én is részt vettem, de sajnos nem értünk haza, de egy gyorsasági hajrán a 3-ik helyet szereztem meg.

Részletek: az elején 2 srác egyből rákapcsolt, mire eszméltem már kb. 300-400 méter előnyük volt. Minden mindegy alapon nekiálltam felzárkózni hozzájuk. Közeledtem-közeledtem de 100 méternél közelebb nem férkőztem hozzájuk, de sajnos a tempó egy kicsit nagyon gyors volt nekem aminek később meg is lett a böjtje. Két választásom maradt, vagy megyek egyedül vagy bevárok valakit mögülem, hogy párban fussunk. A második verziót választottam. Mivel még sosem voltam teljesítménytúrán, a turista jelzéseket a legkisebb mértékben sem értettem, ismertem. Ezért Rudi javaslatára egy másik futó mögé álltam ill. mellé és így mentünk egy darabig. Nem volt túl beszédes kedvében a srác akit kispéciztem magamnak. Ha kérdeztem egy szavas válaszokat adott így többnyire csak én beszéltem. Palin felé mentünk a bicikli úton, mikor 3 kilométer körül észrevettem, hogy a Lubics Szilvi szembe fut velünk, majd megállít, hogy megkérdezze lehet e még nevezni? Nem tudtunk biztos választ adni, csak annyit, hogy próba szerencse. Aztán könnyes búcsút vettünk egymástól, mivel belement a szemembe egy bogár és nekiállt könnyezni a szemem. Utunkat folytatva tovább Palinnál a Kék út jelzésre kellett kanyarodni. Gyorsan itt a hátunk mögött hagytuk a várost és a semmi közepén futottunk homokos, kavicsos, aszfaltos utakon. A táj nem volt változatos, de annál szebb látvány. Az első ellenőrző pont Zsigárdon volt, ahova 3-ikként érkeztem meg, lesprinteltem a mellettem futót. Zsigárdon én 12 házat számoltam meg (lehet, hogy több volt). Az ellenőrző pont után ahol semmi frissítő nem volt balra kanyarodtunk, a változatosság kedvéért ismét az erdőbe mentünk. Jött egy nagyon homokos rész, olyan volt mint egy sivatag, csak a hőség hiányzott. Futni alig lehetett rajta, az ember lába mintha mindig kicsúszna. Hál Istennek „csak” két kilométeren keresztül kellett élvezni ezt a szakaszt. Beértünk Hosszúvölgybe, reméltem itt hosszan futhatunk le a völgybe, de nem völgybe futottunk, hanem emelkedőnek hosszan, miért is nem Hosszúpart lett a falu neve? A következő faluban Homokkomáromban történt az első emlékezetes eset. Egy idősebb férfi megállít, hogy meséljem el hova futok. Elmeséltem, majd mondja ős is lefutná ezt a távot, csak ne fájna a lába ennyire. A mellette lévő néni felnevetett majd én is és további jó utat kívántak. A partnerem nem állt meg beszélgetni, így elhúzott tőlem, visszacsúsztam a 4.-ik helyre. A hátát még láttam, de csak száz méterig utána soha többet. Az utamat egyedül kellett folytatnom. Útközben figyeltem nagyjából, hogy működnek a turista út jelzések és reménykedtem benne, hogy a látottakat hasznosítani is tudom. Egy hosszú emelkedő következett majd felértem egy mezőre. 4-es útelágazás volt. Merre tovább? Szerencsémre jött egy idős bácsi aki jó irányba terelt. Neki is persze el kellet mesélnem honnan futok hova és miért. Az út hála Istennek lejtős volt, így nagyon nem kellett erőlködnöm, hogy gyorsan fussak. Leértem, majd egy aszfaltos úton kellett futni. Reménykedtem, hogy sokáig tart még ez a jó út. A gondolataimba belefeledkeztem és nem kanyarodtam le a kék jelzésnél. Ismét szerencsém volt 300 méter után egy srác utánam ordibált, hogy nem jó irányba mentem. Vissza kellett fordulnom és mire odaértem a srác már elhúzott, így még egy helyet hátracsúsztam. Nagyon kemény kaptató volt, futási kísérletet nem is tettem, tudtam, hogy reménytelen. Az út annyira rossz volt, hogy terepjáróval is csak nehezen járható. Itt is pár kilométerig eltartott mire felértünk. A tetőn volt egy ellenőrző pont. Sehol senki csak egy háromszög alakú valami meg két toll volt kirakva. Nem tudom mit kell ilyenkor csinálni, örülnék ha majd valaki megosztaná velem ezt az információt. Saját kezűleg beírtam a rubrikába itt is jártam. Az út egy igen gazos részen vezetett, egy sáv volt járható, amit az előttem járok kitapostak nekem. Ezúton is köszönöm! Beértem egy völgybe. Hatalmas nagy volt. Vaddisznó hajtásokat rendezhetnek itt, mert körben vadászlesek sorakoznak, vagy 2 tucat, ha nem több. Egy pillanatra itt elgondolkoztam azon, hogy járt az egyik ismerősöm. Elment sétálni az erdőbe, mikor kiért egy mezőre 20 csőre töltött vadászfegyver közép pontjában volt, mivel vaddisznó hajtás volt. Ne egy kicsit itt meg is torpantam. A vizem amit magammal vittem elfogyott, meg hát a vadállatoktól félek, és ráadásul ez a vadászos dolog sem ment ki a fejemből. Az utat azért folytatni kellett. Itt ért el egy holtpont. A lábaim nem akartak engedelmeskedni, megtette hatását az elején való száguldás. De azért lassan kocogtam a lejtőn le. Hirtelen valami zörgést veszek észre a hátam mögött, a pulzusom a plafonba járt hirtelen a rémülettől, vajon mi jön mögöttem. Hátranéztem és örömmel vettem észre, hogy csak a Lubics Szilvi fut mögöttem. 6 kilométer hátrányt ledolgozott 22 kilométer alatt, nem véletlen 100 km-es OB harmadik. Végre egy kis társaság, gondoltam, mire a gondolat végig futott az agyamon már el is tűnt előttem. Amilyen gyorsan jött olyan gyorsan el is ment. A mezőről befutottam az erdőbe, már kezdett meleg lenni, így jó volt benn futni egy kicsit az erdőben. Itt a láb elé kellett nézni, mert könnyen bukfencezhetett volna az ember, nekem is majdnem összejött a mutatvány. Itt jó volt futni, nagyon jó földes út volt. Megérkeztem az oltárci vadászházhoz. Itt frissítő pont is volt. Reménykedtem, hogy majd megkínálnak minket a vadászok egy kis vadásztokánnyal, de sajnos csalódnom kellett. Megittam vagy egy liter folyadékot, mivel már nagyon szomjas voltam. A hátizsákos kulacsomba nem töltöttem nem akartam mások elöl meginni a vizet, így folyadék utánpótlás nélkül kellett megtennem a hátralévő tízen sok kilométert. Hosszú egyenes, majd hirtelen ismét be az erdőbe. Egy kis emelkedő. A lábaim már nem nagyon engedelmeskedtek így sétára kellett váltanom. Egészen a börzöncei hegyig erdőben mentünk. Itt a turista utat figyelve elindultam jobbra, de utánam kiabáltak nem jó irány. Hallgattam a többségre így visszafordultam. Mind kiderült jó irány volt amit mondtak, csak az ellenőrző pont jobbra volt. Itt egy kis kavar volt, mert az új sárga útvonalon mentünk, de még a régi sárga útvonalon volt az ellenőrző pont. Erre akkor jöttek rá az előttem haladók amikor már közel 2 kilométert megtettünk rosszul. Így séta vissza, ismét beírtam a rubrikába itt is jártam, majd vissza a jó útra. Nem vigasztalt az , hogy nem csak én rontottam el hanem más is. Mentálisan nagyon hátravetett az a tény, hogy 4 kilométert fölöslegesen tettem meg. A víz hiány meg csak tetézte a bajt. Reménykedtem abban, hogy a börzöncei hegyen valaki csak megkínál a börzöncei rettenetesből, de egy árva lélek sem volt a hegyen. Nálunk a baki hegyen ilyen nem fordul elő, itt minden fél kilométernél megkínálnak. Már rutinos vagyok ezen a téren, kiismertem a baki borokat, tudom melyik a guggolós bor, melyik a földre köpős bor, melyik a délután még vezetnem kell bor és melyik a jó minőségi bor. Börzöncén is gyűjteni szerettem volna a tapasztalatokat, de elmaradt talán majd jövőre. Az utamat már csak gyalog tudtam folytatni. Semmi erőm nem maradt egy cél lebegett a szemem előtt 14 kilométer (ha nem tévedünk el csak 10) és vége. Minden lépés már fájt. Néhány rossz lépés a bokámat nagyon igénybe vette így óvatosan kellett mennem. A börzöncei hegyről kiérve az Isten háta mögé tévedtünk. Méteres gaz volt mindenhol. Egy kitaposott út volt. Mivel igen lassan tudtam csak menni a mögöttem érkezők felsorakoztak, volt hogy 10-en jöttek mögöttem. 2-3 kilométerenként meg kellett állnom, a szomjúság meg a fájdalom miatt muszáj volt. A feladás gondolata foglalkoztatott, de hogyan, a semmi közepén vagyok ha feladom ide biztos nem jön értem autó ami elvinne a célhoz, így mindenképp még sétálnom kell. Azért gyűltek a méterek, mindenki biztatott aki elment mellettem és én mindenkitől egy kis vizet kértem, kaptam is mindenkitől, de nem mertem sokat inni, nehogy megigyam helyettük. Ilyenkor mintha szárnyra keltem volna, újra megjött az erőm és újra neki tudtam állni futni, de 500 méter után a kiszáradás miatt újra sétálnom kellett. Lassan beértünk a hahóti hegyre, de előtte volt egy kemény szakasz, egy nagy mezőn kellett menni, árnyék a közelben sehol, ami egy kicsit megviselt. Itt találkoztam favágókkal, az egyik viccesen megkérdezte: Nincs semmi bajom? Erre mit lehet válaszolni? Viccesen mondtam neki még nincs semmi bajom, majd megkérdeztem nem akar egy kicsit futni (igaz a 130 kilójával nehéz lenne). Utána még hozzátettem: igaz, hogy lehet ilyen hülyét kérdezni, (egy kicsi szünet) pardon csak maga volt itt! Nézett értelmesen ki a fejéből nem értette mit akarok mondani ezzel. A hahóti hegytől már csak 2 kilométer volt a cél. Innét minden métert számoltam és lassan megláttam a buszmegállónál a célt. Nagy meg könnyebülés, végre célba értem. Az emléklapot és a kitűzőt átvettem majd legszívesebben megittam volna egy nagyfröccsöt. Autóval voltam és nem akartam a jogsimmal játszani megmaradtam a szőlőlénél.

Ismét sok tapasztalattal lettem gazdagabb. Meg kell tanulnom beosztanom azt ami van. Nem fölélni a verseny első harmadában és utána lesz ami lesz. Jövőre már biztosan jobban sikerül. Remélem jövőre többen is képviseljük az Aszfaltszaggatókat. Jó kis edzés, a táj gyönyörű az esetek többségében, meg olyan helyekre eljut így az ember ahova másképp biztos nem megy el.

Alig várom már a jövő augusztust!

Nyári szünet

A nyaralási időszak elérte a blogunkat.

Ultrabalaton I. rész

Ultrabalaton 2008 I. rész

Anno amikor nekiálltam futni (2007. 11. 02.) ki akartam magam elé tűzni egy célt, amit 2008-ban mindenképp teljesíteni szeretnék. Olvasgattam különféle edzésterveket, egy kezdő futó milyen reális célokat tűzhet ki magának. A távok, amiket javasoltak nekem „rövidnek tűntek” és én valami komoly célt akartam kitűzni magam elé. Így akadtam az Ultrabalaton kiírására. Egyéniben durva lett volna azért, de csapatban teljesíthetőnek ítéltem meg a versenyt, úgy döntöttem részt veszek a versenyen. Egy fórumos oldalon szerveződő csapatba végül sikerült bekerülnöm. A csapatszervezésnél mindenki írt magáról, sportmúltjáról. (Maratont mindenki teljesített már, nem is egyszer, én meg még egy futóversenyen sem indultam, de sebaj, az önbizalom a fontos.) Telt múlt az idő, elkezdtem a felkészülést már januárban az Ultrabalatonra. Ekkor még úgy tűnt nagy fába vágtam a fejszémet, lehet, hogy túl vállaltam magam. De azért szorgalmasan futottam a kilométereket, még ha csak 6-7 kilométert bírtam is futni egyhuzamban. Versenyrutinom nem volt, elkezdtem gondolkodni rajta, ki kellene már próbálnom magam valami versenyen, egy kis tapasztalatgyűjtés miatt. Milyen verseny legyen? Találomra kiválasztottam egy versenyt, legyen a veszprémi 6 órás verseny. Kezdetnek megfelelő! Igaz csak váltóban, de így is több mint 2 óra jutott rám, ami a veszprémi pályán nem is olyan kis idő (a Tamásnak van tapasztalata róla). A jutalmam csapatban egy 3-ik hely, ami hatalmas nagy lökést adott. Ekkor elkezdtem keresgélni a versenykiírások között, milyen versenyen induljak még. A sárvári 12 óra nagyon megtetszett, eleinte csak váltóban akartam menni, de sehol nem szerveződtek csapatok és a kedvezményes nevezési határidő vége is közeledett, beneveztem egyéniben. Hatalmas nagy baromságot csináltam, de ha már beneveztem, végigcsinálom. A verseny előtt egy héttel mertem csak itthon is megmondani milyen versenyre megyek. Szerintem a versenyen nem vallottam szégyent, a tőlem telhető legjobbat kihoztam magamból, kitartásból, akaraterőből (mások elmondása szerint is) tökéletesen vizsgáztam. A verseny után már biztos voltam abban, hogy az Ultrabalaton nem jelenthet gondot, ha nem jön közbe semmi sérülés. Nagyon gyorsan teltek a napok és elérkezett jún. 21-22. Pénteken már mindenki megérkezett Tihanyba a csapatból, így az estét ismerkedéssel töltöttük. Valaki kitalálta este menjünk el egy laza kis futásra, lássuk, ki mit tud alapon. 100 méter után megegyeztünk abban, majd holnap a versenyen futunk, inkább menjünk el kocsmázni és nézzük meg a Horvátország- Törökország meccset.

Szombat: Gyors nevezés és orvosi vizsgálat volt a program. Az orvosi vizsgálat egy kicsit vicces volt, vérnyomásmérésből és a sztetoszkóppal való meghallgatásból állt. Fő a profizmus! A rajt 10 órakor volt, én voltam a csapatból az első induló. Nagyon meleg volt és az árnyékban támaszkodtam az egyik transzparensnél és beszélgettem. Egy kürtszóra lettem figyelmes, meg arra, hogy elindultak a futók. Lekéstem a rajtot. Gyors sprint, hogy legalább a mezőny végét utolérjem. Sikerült. Az első kb. 600 méter (lehet, hogy több vagy kevesebb, nem mértem) emelkedő. Viszonylag jó tempóban megfutottam. Körbenéztem kikkel, vagyok körülvéve és nagy meglepetésemre 4-5 női egyéni induló társaságában találtam magam. A helyzet úgy adta, hogy én voltam a nyúl nekik. Amilyen tempóban futottam olyan tempóban jöttek utánam. Nagyon jó érzés volt, de nem akartam leégni előttük, így magamhoz képest igen erős tempót kellet diktálnom. 5 kilométerig voltam nyúl, a részidőm 25 perc volt, ami nekem nagyon jó, tudtam, hogy ez nagyon megbosszulja magát. Az első 10 kilométer viszonylag egyenes volt, majd 4 kilométer alatt 200 méter szintemelkedés. Megpróbáltam megfutni de semmi esély nem volt rá, szégyen, szemre úgy kellet felsétálnom. Ami vigasztalt nem csak én sétáltam, hanem mindenki körülöttem. Az első szakasz utolsó 2 kilométere már lejtő volt így azt már viszonylag könnyű volt teljesíteni.

Folyt. Köv.

Még messze a vége, de már fájnak az ujjaim a gépeléstől, még a héten várható a folytatás.

"Felszaggattuk" Szombathely Fő terét

Múlt vasárnap került megrendezésre az OTP Maraton Staféta Szombathelyen.
Mivel még sohasem vettem részt ilyen típusú versenyen, fogalmam sem volt, hogy mire vállalkozom.
Az 5x 2km így szóban elképzelve nem tünt soknak. Kicsit végiggondolva az egészen, már kezdett fejtörést okozni, hogy hogyan tudom teljesíteni. Hiszen 2km futás után általában 20pec pihi jött.
Az első kör után beszélgettem a Tóth Tibivel (Sárvári Kinizsi SE), hogy ki volt az az "őrült", aki ezt kitalálta. Ő ráadásul egy térdmütát után vállalta be, de azt mondta:
"A verseny után teljesen más lesz a véleményed"
Ez így is lett, a végén már nagyon jól áreztem magam.

De hát addig mág el kellett telni egy kis időnek.

Igazából csapatunkban mindenkinek volt valami "kínja", ami miatt nem tudott 100%-os lenni.

Tamásnak enyhe combizom húzódása volt, a Sólyom szombaton indult egy 24km-es versenyen, án pedig még nem teljesen erősödtem vissza a sérülésem után.

A Bálint volt talán a kivétel, aki az utolsó körében is megfutotta ugzanazt az őrült tempót, mint az elsőben.

Sajnos a többiek által elért előnyünket a Sárvári Kinizsi SE erősságe Pongi mindig lefaragta, sőt meg is előzött.

Az utolsó körben sem volt esélyem ellene, így tréfásra vettem a figurát.
Amikor már majdnem utolért, elkezdtem hátrafelé futni és szurkolni Neki.

A végén a Szakos Peti meg is szekált, hogy nehogy elmondjam a csapattagoknak.

Összességében egy nagyon hangulatos verseny volt, ha jövőre beférek valamelyik csapatba, akkor ismét részt fogok venni rajta, immár tapasztalatokkal gazdagabban.

Duatlon ranglistaverseny Nagykanizsa 2008-05-18

Miután a kaszói OB futamra az előző héten realizált kisebb megfázásom okán nem futottam be (ha a szervezők olvassák, a megígért előnevezési díj visszautalása még mindig nem érkezett meg a folyószámlámra) és mert Kanizsa amúgy nagyon is az, de innen nézve azért nem a világ vége, joggal merült fel bennem a duatlon ranglistaversenyen való indulás lehetősége.
A cerr-cup radenci állomása ugyan előző napra esett, de a nevezési összeg olyan aránytalanul sokat könnyített volna az eurós bankszámlámon, hogy azt határoztam, hogy fájó szívvel, de kihagyom a megmérettetést. (a félmaratoni távot amúgy lehet, hogy le se tudnám futni…) De ahogy elnéztem az eredményeket, talán maradt a kupában az összetett pozícióm a helyén.

Hála a szintén ma megrendezett szentendrei középtávú triatlon OB-nek (vagy valami nagyon másnak), elég gyér számú mezőny gyűlt össze, ahhoz képest, hogy sokáig nem lesz újabb duatlon verseny, ami olyan úszni nem tudókat, mint jómagam, elkeseredéssel tölt el, hisz a teljes triatlon szezon irreleváns így számomra. (elég idiótán venné ki magát mellben letudni az első számot)

A szokásos koreográfiának megfelelően előbb az ifik(18 év alatt) és a hölgyek, majd a felnőttek, juniorok és szeniorok indultak egy mezőnyben. A futótáv részben egy régi laktanyán át vezetett, kábé úgy mintha a majdnem teljesen megboldogult zegi hadkieg.-en át jelölték volna ki. Nem mintha ez fontos lenne, de mutatja, hogy nem zárták le a teljes belvárost, mint 2 éve itt Egerszegen, így a rendezés során nem sok minden jelenhetett áthidalhatatlan problémát. A frissítőállomások látványa szerény ellátmányt ígértek, mégis a lelkes szervezők minden ponton nyújtózkodtak felénk egy pohárkával, sőt, mintha kicsit meg is sértődtek volna, ha nem vetted igénybe a szolgálataikat. (akkor engem most nemigen szerethetnek).

A versenyről: szokásomhoz híven, vagy reálisabban fogalmazva: formámhoz mérten, lassabban kezdtem mint jónéhányan, és mint oly sokszor, most is úgy éreztem, hogy a teljes létszám elhömpölyög tőlem. Szerencsére párszáz méter után fel tudtam venni egy elfogadható tempót, és tökegyedül, de látva az előttem lévőket tudtam le az 5km-t (17’30”, ha jól volt kimérve a táv, de gyanúsan hamar beértem).

A kerékpárt egy pécsi és egy zalatriatlonos sráccal kezdem el, tekertem le és fejeztem be, de a sok fordító miatt 4-szer kellett realizálnom, hogy egy Gáborral és Péterrel kerültem egy társaságba, mert épp annyiszor buzdították őket a fordulóknál, ahányszor engem meg nem :-)

34.3-as átlagot mentünk, ami nem túl jó idő, főleg, hogy nem volt nagy szél, bár néhány sunyi emelkedő azért meg-megdobta az ember pulzusát.

A maradék 2.5 km futás során a pécsi sporttárs kicsit ellépett tőlem (könnyedén meg is nyerte a szeniorok kategóriáját), de sikerült beérnem 1h02m52s-es eredménnyel, összetett 9.-ként, felnőtt 5. helyen.

Összességében elégedettebb vagyok, mint Somogyszil után, ám nagyon szomorú amiatt, hogy a következő duatlon futam csak ősszel lesz, megfordítva pedig amiatt, hogy úszás órán mindig átengedtek kettessel, pedig nyilvánvaló volt, hogy folyton letettem a lábamat a felmérők során, a fejemet soha nem emeltem ki és így a medence sarkában kötöttem ki egy-egy ’vak’ hossz után…

Eredmények

korpa

Összegzés meg minden egyéb

A hosszú futásaimat mindig úgy próbálom időzíteni, hogy szombatra essenek. E hét szombaton elvállaltam egy túlórát, így a hosszú futás elvileg elmaradt volna. De támadt egy nagyszerű ötletem. Mi lenne, ha munka után nem busszal mennék haza, hanem hazafutnék. Ha Egerszegen laknék akkor nem lenne nagy a távolság, de mivel Bakon lakom így ha csak hazafutok az is 17 kilométer. Még beleteszek egy két kitérőt és össze is jön 20-22km, ami már elfogadható. Reggel elaludtam és a gyors bemelegítés már meg is volt 200 méter sprint. Szerencsére a busz sofőr már ismer és megszokta, hogy majdnem minden reggel lekésem a buszt. Korán beértünk Egerszegre, a céges buszig majd fél órát kellett volna várni. Gondoltam egyet és ha már délután hazafutok, akkor reggel elfutok a cégig (bár ne tettem volna). Futottam vagy 200 métert és valamiben megbotlottam, hatalmas nagy hasast vágtam az aszfalton. Akik mögöttem jöttek jót nevettek, utólag már én is:) Na de nem olyan fából faragtak mind akit egy esés eltántorít, felálltam és futottam tovább. Laza 3 km reggeli futás, ébresztőnek pont megfelel. A cégnél aztán szem ügyre vettem magam, egy kis horzsolása térdemen, beütöttem az oldalam és egy kicsit fáj a bordáim környékén ha levegőt veszek valamint még a bal csuklóm nagyon fáj. Nem volt kellemes érzés, de hát ez van. A légzés közbeni oldal fájdalom nap közben elmúlt de a csukló fájdalom valahogy nem akar múlni. Remélem nem komoly. Ha hétfőig nem gyógyul meg magától akkor sajnos orvoshoz kell fordulnom. Fehér köpeny szindrómám van, borsózik a hátam ha már kórházba kell mennem (még ha csak látogatóba is) nem még ha engem kezelnek. Fél 2, végre vége a munkának irány haza. Gyors átöltözés futó ruhába, kulacs töltés és előre. Az első kilométer jól ment, igaz az lejtő volt:) Miután egyenes részre értem a kezem, pontosabban a csuklóm hirtelen elkezdett nagyon fájni. Nagyon kellemetlen volt, nem tudtam a futásra koncentrálni. Leültem pihenni hátra elmúlik, de a fájdalom tovább tartott. A futásnak lőttek. Arra jött egy ismerősöm, lestoppoltam, szerencsémre ő is ment haza, így engem is elvitt. Mostanában nem fogok a hazafutással kísérletezni.

A sárvári futás után eltelt egy hét, most már reálisan tudom értékelni a dolgokat. A futott 70 km nem sok, de:
-sokan még egy maratont sem futottak le, én meg majdnem (14 km híján) két maratont teljesítettem
-többen is a tapasztaltabb ultrafutók közül feladták a versenyt idő előtt én meg végigcsináltam
-valahogy el kell kezdeni, és fél éves futó múlttal azért ez az eredmény nem olyan rossz
-csak olyanok mondták, hogy kevés ez a futó teljesítmény, akik életükben nem futottak még 10 kilométert

A verseny után mikor mindenki gratulált az olyan érzés volt, mintha én nyertem volna, nagyon jó érzés.

A többiek semmit nem írnak a versenyről?

A veszprémi 6 órás futás után kedvet éreztem ahhoz, hogy kipróbáljam magam egyéniben is egy ultraversenyen. Miután megtudtam, hogy Sárváron lesz 12 órás futóverseny, nem is haboztam sokáig, beneveztem. Utólag jó páran óvatosságra intettek, de amit én egyszer a fejembe veszek, attól semmi és senki nem tud eltéríteni.

Sárvárra viszonylag korán megérkeztem, kb. fél 9 körül. Gyorsan elintéztem a nevezésemet, mielőtt hosszú sor alakult volna ki. A nevezés után elindultam felderíteni a terepet. Szinte fél méterenként találkoztam ismerősökkel. Mindenki biztatott és gratulált a bátorságomhoz, hogy megpróbálom a 12 órás egyéni versenyt. Fél 10 körül megérkeztek a még hiányzó Aszfaltszaggatósok is. A nevezési sátor mellett beszélgettünk, mikor legnagyobb meglepetésemre az egyik példaképem Bérces Edit odajött hozzánk.

10 órakor indult a verseny.

A Tamással együtt rajtoltam. Az első 2-3 kört mellette tettem meg. Majd valami oknál fogva felbátorodtam és úgy döntöttem ritmust váltók és egy kicsit gyorsabb tempóra váltok. Sajnos ez a döntés rossznak bizonyult, később ez a bátorságom megbosszulta magát. Az első két óra jól telt el, élveztem a futást. Dél körül az ultrások egyik problémája jelentkezett, a kidörzsölődés. A mellbimbómat kidörzsölte a pólóm. Itthon edzés alatt még nem volt ilyen problémám, így nem készültem ragtapasszal. Sok futót megkérdeztem, van e felesleges ragtapasza. Hárman is adtak ragtapaszt, de egyik sem volt hosszú életű, a következő kör végére mindegyik leesett. Ekkor jött szerencsémre Papp Dénes, aki meglátta milyen problémával küzdök, egyből a segítségemre sietett. Ezúton is köszönöm neki!!! A tapasz amit adott, már bírta a strapát. 1 óra körül elért az első holtpont. Azon gondolkodtam normális vagyok-e? A 12 óra még 9 óra múlva fog letelni, egy örökké valóságnak tűnt. A kilométerek lassan teltek. Úgy döntöttem elkezdek zenét hallgatni, ami nagyon jó döntésnek bizonyult. Újra megjött a kedvem a futáshoz. Zene hallgatás közben az adott számot elkezdtem fütyülni vagy énekelni, a körülöttem futók nagy megelégedésére. Kaptam is szép bókokat: „Jó a hangom, csak rossz hallgatni”, meg ilyenek. Jól éreztem magam. Közben befutottak Asi-ék is. Az Aszfaltszaggatók szurkoló tábora tovább nőtt 3 emberrel és egy pingvinnel! Sok biztatást kaptam Asi -éktól is, ami szintén nagyon jól eset. Köszönöm!!! 4 óra körül az oldalam nekiállt szúrni, a futást abbahagytam és sétára váltottam. 2-3 kör kellett mire elmúlt a szúrás, de utána nem tudtam rávenni magam, hogy fussak. Így nekem a verseny maradék része már gyalogló versenyhez volt hasonlítható. A többi versenyzőt is kezdte utolérni a „végzet” és jó páran gyaloglásra váltottak. A gyaloglás a legjobb lehetőség a beszélgetésre. Mindenki aki arra sétált amerre én, nekiálltam vele beszélgetni. Sok embert megismertem ezzel a módszerrel és ráadásul még az idő is gyorsabban telt! Többek között beszélgettem Lencsés Évával, aki a 69 évével a legidősebb induló volt. Hlinica Lászlóval, akivel csapatversenyben az Ultrabalatonon indulok. Balogh Ádámmal, akinek szintén sokat köszönhetek, mert ő vett rá arra, hogy még az utolsó 2-3 körben fussak. Az Ádám elmesélte az orvosi kórelőzményét. Az orvosok azt tanácsolták neki, maratont illetve maratonnál hosszabb távon ne fusson. Igyekszik betartani az orvosi utasításokat, néhány apróbb kivétel azért akad. A versenynaptárját is az orvosi tanácsokkal összhangban próbálta meg összeállítani. Indulni fog a Terep 100-on, az Ultrabalatonon, a Bécs-Budapest szuper maratonon, jövőre meg a tervek szerint a Sparthatlonon.

22 óra. Vége a szenvedéseknek. A verseny után mindenki gratulált, hogy az első ultraversenyemet teljesítettem.

Vasárnap volt az eredmény hirdetés, amin mindenképp szerettem volna részt venni, ezért úgy döntöttem Sárváron alszok. Pantocsik Feri (Panferik) intézte a szállást nekem is. Fél 11 körül szerettünk volna elindulni, de csak szerettünk volna. Az autó aksija megadta magát. Mindennel próbálkoztunk, de nem sikerült az autót indulásra kényszeríteni. Éjfélkor úgy döntöttünk, hogy az én autómmal megyünk a szállásra és vasárnap próbáljuk meg az autót életre kelteni. A szállásra érkezve megint nagy szerencsénk volt. A szoba kulcsa, bent ragadt a zárba. Se kivenni, se elfordítani nem lehetett a kulcsot. Fél 2-ig próbálkoztunk valahogy ön betörést végrehajtani, de nem jártunk sikerrel, nem maradt más lehetőség, be kellett törnünk az ajtót.

Vasárnap fél 11 körül értünk vissza a verseny helyszínére. Újra gratulációk hada fogadott.

Sok tapasztalattal lettem gazdagabb, és ezeket augusztus 30-án a csákvári 12 órás országos bajnokságon már hasznosítani fogom.

Még egyszer mindenkinek köszönöm a sok bíztatást, amit a verseny előtt és alatt kaptam.

3.Moravski Tek 2008-05-03

A sárvári ultratávú futások árnyékában rendezték meg a cerr-cup 3., Moravske toplicei fordulóját, 11.6km-es távon, 44’23” idővel összesítés 17., korcsoport 4. lettem, így sajnos pár másodperccel lemaradtam a dobogóról. Úgy látom más sajnos nem nagyon írt mostanság ide, ezért szívesen olvasnék sárvári versenyről írásokat. Peti2 már feni is a tollát, ahogy hallom:-)

A versenynek nem volt saját honlapja, eredmények csak excelben.

cerr-cup összetett állás

korpa

Nagykanizsa-Zalakaros 2008-04-27

Idén egyesületünk két férfiváltóval és ugyanennyi egyéni versenyzővel képviseltette magát a Nagykanizsa-Zalakaros futóversenyen, így a tavalyi, elmondások szerint nem csekély létszámtól jócskán elmaradva lett képviselve az Aszfaltszaggatós vonulat.
Az időjárás ideális jellegét a megélénkülő szél sem tudta igazán kimozdítani, főleg annak tükrében, hogy előző nap zivatarszerű égzengés rázta meg a környéket. A nevezés és rajtszámfelvétel a buszállomás árnyékában rendben lezajlott, viszont a váltóhelyek autós megközelítése (7 és 13km magasságában) csak sokadik próbálkozásra sikerült, köszönhetően annak, hogy nem vettük igénybe a 'céges' busz hivatásos soförjének nevezési díjban már megfizetett szolgáltatásait és hogy megbízható(nak hitt) térképolvasóink végtelenül gyenge napot fogtak ki:-)

Egyéniben Ági és Sergyán Gábor vette fel a messze nem reménytelen küzdelmet a 20km-es dimbes-dombos útvonallal, míg az egyes váltó Roli-Olivér-Korpa, a kettes Horváth Peti2-Zsolt-Asi összetételben riogatta az ellenfeleket.
Megdöbbenve vettük észre, hogy néhány csapat elképzeléseinkkel ellentétben mérsékelten riadtan indult meg a rajtból kilőve, de tartva az előre meghatározott iramokat, mindkét váltó és az egyéni indulóink is nagyon szépen teljesítve letudták a közel félmaratoni távot. Asitól tudom, hogy a túlzottan erős kezdéséből adódó kiszáradása nyomán jelentős deficittel zártak az útjába eső frissitőállomások, de egy útszéli tölgyes is kárát látta kissé széteső emésztésének:-)

A befutó után a termálfalu ingyér' fogadta megfáradt szervezetünket, ám a közel 40 fokos gyógyvíz azt a maradék energiát is kiszívta belőlünk, amit az autókig ránk váró gyalogútra tartogattunk.

Az eredményhírdetés a Kanizsai Napok rendezvénysorozat keretein belül került megrendezésre, de nagy bánatunkra nem zártak ki előlünk szabálytalan váltás miatt senkit. (Pedig esküszöm, a többiek a csapi dombtető előtt elváltottak már:-) )

Az eredmények azt tükrözik, hogy tavaly erősebb mezőny gyűlt össze, mégis az Ági és az egyes váltó bronzérme jól fog festeni az egyesület képzeletbeli dicsőségfalán, de a Gábor abszolút hatodik helye és a kettes váltó teljesítménye is nagyon szép tett volt a síknak erős jóindulattal sem nevezhető útvonal fényében.

A fotók Asi színpadközeli produkciójának eredményei, a meghatódottságtól megremegő kezeit a képek minősége jogosan sínylette meg:-)






korpa

Sveti Jurij ob Scavnici 9km 2008-04-19

A Közép Európai Régió Kupa (cerr-cup) második állomásaként a szervezők egy helyes kis szlovén tavacskát (amolyan Gébárti tó kaliberűt) és annak környékét jelölték ki helyszínül, pontosabban egy 3km-es körpályát, melyből a férfiaknak hármat, a hölgyeknek kettőt kellett teljesíteni. Ellentétben az übersbachi útvonallal, akadt itt mindenféle talajtípus: füves rét, erdei köves út, aszfalt, földes szakasz, fahídon átkelés, azaz egy tájfutó igazán otthon érezte volna magát. Mivel egy húzósabb emelkedő is a versenyzők útját állta és a szél is gorombán odacsapott, túlzás lett volna rekreációs kirándulásként felfogni az eseményeket.

A rengeteg magyar, szlovén, osztrák és horvát résztvevő (a férfimezőny 97-et számlált) tette igazán nemzetközivé a futamot, a bemelegítés perceit csak a magyar fülnek kissé idegen, ám a Muravidéki Magyar rádió repertoárjában biztosan megtalálható szlovén popzenei betétek zavarták meg némelyest.

A versenyről: a rajt után hamar körvonalazódtak az erőviszonyok, jellemzően az első kilométer emelkedője szedte szét a mezőnyt, magam két szlovénnak látszó sporttárssal vettem üldözőbe egy hátulról osztráknak tűnő (SV Güssing feliratos mezben tempózó) úriembert, és mivel szerencsésen alakultak erőfeszítéseink, az erős szembeszeles szakaszon már be tudtunk állni libasorba. A kör végén 3:32-es kilóméteridőket jelzett a pulzusmérő, és bár jobb lett volna gyengébben kezdeni, egyedül csak gyötrő kínok és túlzott energiaráfordítás árán tudtam volna legyűrni a szeles részeket.

A második 3 km annyiban módosította környezetem összetételét, hogy akkorra már csak hárman maradtunk egymást segíteni, de a nációk sokszínűsége megmaradt. 3:41-re nőttek a kilóméterek, de a kör végén sikerült pár másodperces előnyt szereznem a többiekhez képest.

Orvosi eset lett volna meglepődni azon, hogy a jól ismert emelkedővel indul az utolsó szakasz is, az viszont azonnal taccsra vágta az átmenetileg kialakult lelki egyensúlyomat, hogy a dombtetőn már le is dolgozta hátrányát a szlovén-osztrák delegáció, így a befutó előtti jó mérföldnyi távolság annak jegyében telt el, hogy ki tudja hármunk közül legjobban regenerálni egyre fáradó szervezetét. Végül sikerült megelőzni a végig nagyon jó tempót futó sporttársakat és 3:39-es átlagkilóméterekkel a 10. helyen (kategória 5.) végezni.

Összesített eredmény

Cerr-cup állása Hauptklasse

korpa

Somogyszil Duatlon OB sprint futam 2008-04-05

Mivel a tavalyi bringásszezon után örömmel vettem tudomásul, hogy a futásokat újra bírják a térdeim, eldöntöttem, hogy megpróbálkozok ezzel az egyszerűségénél fogva is csodálatos sportággal és mivel a kerékpározás is megmaradt a szívem csücskében, adta magát, hogy a kettőt kombinálva a duatlonba (is) belekóstolok. 3 éve már indultam a zalaegerszegi futamon, azaz pontosan második alkalommal álltam rajthoz szabadidősként (mivel nem rendelkezem lincencel nem fogadták el a ZASZ-os egyesületi hovatartozásomat :-( ) ilyen versenyen.

OB futamról lévén szó, a magyar triatlonos egyesületek nagy számban képviseltették magukat, így az összes induló száma is több százra volt tehető, ezen belül a sprint (5k futás-20km kerékpár-2.5km futás) ranglista futamon 100 feletti versenyző várta a rajt pillanatát. Örömmel ismertem fel a Zalatriatlonos delegációt, a fiatalabb generációt (Kádár Márton, Marai Péter, Cserjési Szilárd és a többiek), akikkel már a szilveszteri futáson is jót meccseltünk, illetve a Déri Miklóst és a Kárász Palit is. Így már annyira nem is éreztem elveszettnek magam.

A versenyről: végtelenül megnyugtatott, hogy sikerült ezúttal nem elfutnom az elejét és az sem zavart, hogy hosszú sorokat láttam magam előtt nagy rössel megindulni. A második kilóméternél már látszott, hogy az edzettségükhöz képest túlzott tempót bevállalók egy része már jelentős oxigénhiánnyal küzd, ezt kihasználva sikerült az első futás végére több pozíciót is javítanom és 3’36-os ezrekkel befutnom a depóba. Ott addig akadozott a fülembe a napszemüvegem, hogy bár sterilre tisztította azt, felrakni már nem sikerült. Hasonlóan ’ügyesen’ bántam a sisakommal is, utóbbit azonban már nem helyezhettem a fűbe, így erős felindultságomban már be is nyeltem egy fél perces felesleges időveszteséget.

A kerékpározás ennek megfelelően és a tavalyihoz képest kevésbé acélos edzettségem miatt nehezen indult, de végül az utolsó 15km-t egy 5-8 fős bolyban teljesítettem, viszont az összedolgozás teljes hiánya miatt a kelleténél (azaz a létszámból adódó aránynál) jóval többet kellett vezetnem. Úgy érzem, itt bent maradt jó 2-3 perc egy harmonikusan dolgozó bolyhoz képest. A depóban aztán láttam, hogy a Polar 6 perc múlva készül elütni az egy órát, tehát igyekeznem kellett.

A második futás alapesetben végtelenül rosszul szokott esni, de ma valahogy jól éreztem a lábaimat. A kerékpáros csoportomtól végül sikerült elszakadnom és lényegében egymagam tudtam le a végét 4 perces kilométerekkel, sokat jelentett volna, ha ott még egymást húzva többekkel sikerült volna együtt maradnunk, egy fél perccet ott is lehetett volna egymáson javítani.

Az eredményem (1h04m14s) végül a 37.helyre sorolt be, amin lesz még mit faragni (kerékpárban, depózásban és az utolsó futásban látok még perceket), de második próbálkozásra az is nagy örömöt jelentett, hogy a zalaegerszegiek között nem tri-/duatlonosként a legjobb időt sikerült elérnem.

Ha a fent leírtak alapján valakinek megtetszett a lehetőség és lenne kedve kipróbálni ezt a változatos, ám nagyon intenzív (90% feletti átlagpulzus várható) sportágat, csatlakozhatna hozzám a következő verseny (máj 4 , Kaszó, Somogy megye) alkalmával.

korpa

4. Sárvár-Fürdő félmaraton

Lehet, hogy nem is nekem kellene beszámolót írnom, hiszen csak a 2.számú váltónk befutó embere voltam.

DE! Ez volt az első versenyem a sérülésem óta, ami után a talpam már nem fájt.

Nagyon jó érzés!

A versenyre mindenki időben érkezett. Igaz az előnevezők közül többen is visszamondták illetve volt olyan is, akiről csak a helysznen tudtuk meg, hogy nem jött el.

Az idő kicsit csípős volt, ennek ellenére sokan döntöttek a rövidnadrágos futás mellett.

4 egyéni futó illetve 5 váltóban futóval képviseltük egyesületünket.

Az 1. számú váltónkat erősebbre szerveztük, hogy a dobogóra felkerüljön.

Tamás annyira megfutotta a 2.szakaszt, hogy két másik váltó emberét is megelőzte.

Azzal, hogy onnan már egészen a célig befutott, nagyon meggyötörte a Janit, akinek a nyelve a sok lógatástól annyira kiszáradt, hogy muszáj volt némi sörrel leöblíteni annak érdekében, hogy a kiszáradástól megóvja a szervezetét.

A hölgyek között az Ági az első helyen végzett.

A további eredmények majd a Sárvári Kinizsi SE honlapján elérhetőek lesznek.

Középen a női győztes, azaz Ági

A 2.helyezett férfi váltó. (Pisti, Tamás, Jani)

Az egyik futással foglalkozó honlapon láttam a veszprémi 6 órás futóverseny kiírását. Egyedül a 6 óra soknak tűnt, ezért döntöttem úgy, hogy csapatversenyben kéne rajthoz állnom. A HUNRUN.COM csapatba még kerestek futókat és kaptam az alkalmon. Én lettem a csapat egyik tagja. A csapattársaim Krisz (a HUNRUN.COM szerkesztője) és Vass Gergely (leendő Ironman).
A futómúltjuk sikerekben gazdag, tehát nagy bátorság volt hozzájuk csatlakozni, de nem bántam meg.
Úgy beszéltük meg, hogy péntek este már elmegyünk Veszprémbe, egy nap ráhangolódást tartunk. A tájékozódó képességem hagy maga után kívánnivalót, ezért indulás előtt beszereztem egy GPS navigációs készüléket. Mint utóbb rájöttem enélkül sokra nem mentem volna. Én 5 óra körül érkeztem meg. A csapattársak sehol. Telefonálok mikor jönnek, a válasz nemsokára érkezünk. Este fél 12 körül meg is érkeztek. Jó kis esti programot találtak ki. Az aznap vett videokamerát és fényképezőgépet próbáltuk ki. Érdekes program volt. Hajnali 2 óra körül nagyjából rájöttünk, mit hogyan kell használni. Gyors fürdés és alvás mert holnap illetve ma verseny. A reggeli ébresztő nagyon kellemes volt. Mit együnk reggelire? Irány a Tesco. Mindenki bevásárolt magának, vissza a szállásra, kaja és iránya versenyközpont. A verseny előtt 10 perccel meg is érkeztünk. Gyors nevezés. A váltó első tagja elment bemelegíteni, Krisz beállította a kamerát (a HUNRUN.COM-on közvetítették a versenyt) én meg elmentem feltérképezni a pályát.
A rajtnál nekem jutott egy nemes feladat. Fotóznom kellett a rajtot. Egész sok és egész jó képeket sikerült készítenem, erről meg is tudtok győződni a HUNRUN.COM-on. Mindenkit fényképeztem aki éppen arra futott. Tamást is egész sokszor lencsevégre kaptam, elvégre klubtársam.
Úgy egyeztünk meg, hogy a csapatban mindenki két órát fut. Nekem jutott az utolsó két óra. Igen lassan telt az idő, alig vártam már, hogy én is futhassak. Az időt fényképészkedéssel és beszélgetéssel próbáltam elütni. 12 óra, az első váltás ideje. Az idő egész jó volt nagyjából délig. Dél körül elkezdett esni az eső. Végre egy kis változatosság, el tudom képzelni a futók mennyire örültek neki. Én behúzódtam és a sátorból néztem, hogy a többiek hogyan futnak az esőben. Fedett helyről jó volt nézni, de imádkoztam azért, ha én futok akkor ne essen. Az imáim meghallgatásra találtak. 2 óra előtt nem sokkal az eső elállt. Nekiálltam a bemelegítésnek. Ha itthon futok nem szoktam bemelegíteni, bár tudom ennek később még meglesz a böjtje. De most úgy gondoltam nem veszem félvállról és rendesen bemelegítek. Kb. 20 percet nyújtottam, tornáztam meg ilyenek. 2 óra. Megkaptam a „stafétabotot”. Irány előre. Figyelmeztettek, hogy az eleje egy kis sunyi emelkedő, nem meredek, de a 2.-ik óra után már egy kicsit illetve nem is kicsit nehéz lesz. A tanácsokra ügyeltem és igyekeztem betartani amit tanácsoltak. Az első kör egész gyorsan lement. Egy kör 1388,5 méter. A kört szerintem egész jól sikerült kialakítani. Bár egy két furcsaság azért akadt. Ami nekem nagyon tetszett az az emelkedő végén található temető. Gondolták, ha valaki nem bírja akkor majd oda beugorhat egy kicsit. A frissítőpontnál a 4.-ik kör után álltam meg. Nagyon bőséges volt a választék, Nehezen tudtam választani. Italnak a málnát választottam. Gondoltam lassan futok az elején és úgy iszom meg a frissítőt. Nem volt jó ötlet, mert az egész rámburult. A szép fehér pólón, amit erre az alkalomra kaptam egy jó nagy piros folt lett.
Szerintem egész jól ment a futás. A csapattársak és akikkel ott összebarátkoztam folyamatosan biztattak, ami nagyon jól esett. A futók között is akadtak, akik amikor látták , hogy nehezen megy az emelkedő, bíztattak. Aminek örülök, és büszke vagyok, hogy egy két kedvencem illetve példaképem is bíztatott, többek között Frank Tibor és Tölli Tamás.
Az utolsó 10-15 percben állandóan az órámat néztem. Alig akart vége lenni a versenynek. 4 óra. Vége. Nagy megkönnyebbülés. Sikerült! „Vége a szenvedéseknek.”
A verseny után tésztaparti. A menü lángos volt. A szervezők mintha tudták volna a gondolatom, hogy lángost ennék szívesen. Mindenki ment kajálni. Hosszú sorok kígyóztak.
Fél 5. Eredményhirdetés. Először a női kategóriában adták át a kupát és az érmeket. Majd következett a csapatverseny eredményhirdetése. Szinte most is a fülemben hallom: A 3.-ik helyezett a HUNRUN.COM csapata. Kihúztam magam, kimentünk, kezet fogtunk a szervezőkkel és átvettem a kupát a csapat nevében. Villogtak a vakuk, kattogtak a gépek, mintha az olimpiai éremátadáson lennénk (na jó ez egy kis túlzás, de azért fényképeztek minket). Majd a többi dobogósnak is átadták a serleget. Mindenki gratulált mindenkinek, mindenki büszke volt a teljesítményére. A verseny után volt egy fogós kérdés, kié legyen a kupa, amit kaptunk. Aminek örülök, hogy mindenki egyöntetűen arra szavazott, hogy enyém legyen a kupa, mivel ez volt az első futóversenyem. A kupát kölcsönadtam mindenkinek, hogy a kupával közösen készítsenek képet magukról. Az eredményhirdetés után elkezdett sötétedni, és búcsúzkodnunk kellett egymástól. Megbeszéltük a sárvári 12 órás futáson találkozni fogunk. Egész gyorsan hazaértem, és otthon nagy büszkén újságoltam, hogy a dobogó harmadik fokára állhatunk fel. Másnapra könnyű edzést terveztem. Egy kis bicajozás a Vadása tóra, ami 88 km. A túrán találkoztam egy kedves ismerősömmel Rudival. Jót beszélgettünk tekerés közben, és jó volt újra együtt tekerni a bringaklubosokkal.

Hétfőn sajna munkanap volt, korán kelés meg minden rossz. Az az egy dolog vigasztalt, hogy sokan gratuláltak a Veszprémben elért eredményemhez.

Síri csend

Nagyon úgy néz ki, hogy ez a kezdeményezés is kudarcba fullad.
A kezdeti lelkesedés nagyon gyorsan lelohadt, pedig nagyon bíztam benne, hogy egy ilyen lehetőséget nem szalasztunk el, hogy a futás során szerzett élményeket megosszuk másokkal.

Remélem, hogy a futó versenyidény megkezdésével az írási kedv is nőni fog az élmények sokasodásával.

Talán a holnapi sárvári verseny kicsit felébreszti téli álmából a társaságot.

Nem is értem, hogy miért nincs senkinek sem írni valója, hiszen sokan készülnek a versenyre, és biztos lehetne tapasztalatokat szerezni mások edzési módszeréből.

Vasárnapi futások

Az utóbbi időben a közös futások vasárnap 15,00-kor indulnak.
Úgy tűnik, hogy a korábbi lelkesedés kicsit alább hagyott, csak a Gábor és a Pisti a rendszeres résztvevő, az én biciklis kíséretemmel.

Tegnap kicsit változott a felállás, hiszen nagy örömúnkre Bálint is megtisztelt minket a jelenlétével. Igaz a futás elején a természet törvénye az erdőbe szólította a Bálintot.
Meglátjátok merre járhatott, mert ott biztos zöldebb a növényzet. :)

Ennek következtében, illetve a Pisti Vakaros hegyi száguldása miatt a Bálint jelentősen lemaradt. A többiek teljesn fair play módon lassítottak, de így is akkora előnyre tettek szert, mint a Vakaros hegyi út- Posta u. kereszteződés és a Flex távolsága.

Azt tudtuk, hogy a Bálint jó futó, de a lejtőn való száguldása még a Pistit is meglepte.

Engem a Botfai siratófal annyira megfogott, hogy csak a Balatoni úthoz vezető úton értem be Őket.

Kicsit elkezdtem cukkolni a Pitit, így az lett a vége, hogy 17km/órás átlaggal kezdtek el száguldani. A Gábor le is maradt, igaz nem sokkal. Később a Bálint is lemaradt a Pistitől, szerintem a hosszú futások miatt nem akart egy esetleges sérülést megkockáztatni.

Nagyon jó hangulatú futás volt a szeles, de szép időben.

Nagy kár, hogy csak ennyien voltunk.
Bízom benne, hogy a tavaszi napsütéses időszak azért sok embert kicsal majd a szabadba.

Egyéni csúcs

Az előző nap kemény volt a munkahelyen és estére vendégeket is vártunk. Az utolsó pillanatban lemondták a látogatást, ezért a feleségemmel egy igazi békés főzőcskézős-lépcsőháztakarítós-Columbo-nézős estét rendezhettünk és ráadásul egy pohár finom tokajival zárhattuk a napot. Aznap pihentem, mert kicsit éreztem a bal térdem, de csütörtökre mindenképpen hosszú kört terveztem, ezért nem mulasztottam el ötre állítani az órát.

Nem kezdődött túl jól a nap. A vekker hangjára nem ébredtem fel azonnal, előtte félálomban még felvillant egy kép: egy durva szintrajz képe, ami kicsit megijesztett: nem az Everest-et akarom ötperces tempóban megmászni, csak kilométereket szeretnék gyűjteni laza tempóban, hogy ne kelljen nagyon felébrednem, mielőtt hazaérek.

A készülődés a szokásos módon telt, de a reggeli szemétszállításra kirakott kukák mellett (arra tettem az órát, hogy hamarabb meglelje a műholdjelet) nem volt kedvem a megszokott rövid gimnasztikára sem: mire előhalásztam az mp3 lejátszó fülhallgatóit és megtaláltam a lejátszás gombot, már kész is volt az óra.

A futás is döcögősen indult: az Apocalyptica pörgős dalai nem villanyoztak fel és az első száz méteren nem találtam a léptek ritmusát. Elkönyveltem magamban, hogy ma túlélésre kell játszanom. Az első emelkedő (aminek a legyőzése már az első kilométeren meggyőz arról, hogy valahogy a többi kaptatút is legyűröm) megvolt, aztán nyomtam tovább anélkül, hogy az időkre koncentráltam volna. Közben másik zeneszám következett, ez teljesen magával ragadott, szinte megszűnt a külvilág. A lépteim kisimultak, erőlködés nélkül haladtam. Talán kicsit jobban magamba fordultam a kelleténél, mert a város szélénél egy sötét, földesutas szakaszon megakadt a bal lábam és estem egy nagyot. A kezeimre érkeztem, aztán a bal térdem és a bal oldalam ért le. Egy pillanat alatt felpattantam és futottam tovább. Két másodperc alatt felmértem a károkat. Mindkét tenyerem felhorzsolódott és fájt, a bal lábamon földes lett a nadrág, és a térdem is megütődött. A könyökem is fájt. Egy röpke pillanatra felmerült a gondolat, hogy visszaforduljak, de mivel nem volt ízületi sérülésem vagy izomhúzódásom, tovább nyomtam.

A Posta út melletti kerékpárút jól ki volt világítva, itt ránéztem az órára és meglepődve láttam, hogy nem is állok olyan rosszul: Öt kilométernél ötperces átlagnál jártam. Az esés sem testileg, sem lelkileg nem viselt meg, hát nyomtam tovább jó tempóban. A Karácsony-hegyi mászás előtt még összeszedtem pár másodperc előnyt, és jó taktikának bizonyult lassítani a legmeredekebb részen, mert a maradék két kilométerny emelkedőn nem csak botorkálni tudtam.

Tíz kilométernél csak 33 másodperccel voltam 50 percen kívül és itt láttam meg az esélyt a csúcsjavításra. Teljesen rendben voltam - semmi fájdalom, semmi húzódás - és mivel a német metálbanda időközben átadta a mikrofont a Queen együttesnek, Freddy Mercury hangjába kapaszkodva még nagyobb tempóra kapcsoltam. A lejtős részen egy 4:05-ös és egy pontosan 4 perces kilométert nyomtam és bár Bozsokon lemerült az akkumulátor és csak a környezet zajai szórakoztattak, tartottam a tempót.

A vasúti felüljárón sprinteltem az emelkedőn és nem engedtem a tempóból a lejtőn sem. A lámpaváltásra várva volt öt másodpercem kifújni magam és kicsit megtisztítani a nadrágot, aztán jött az utolsó 1100 méternyi városi szlalomozás.
Az eredmény magáért beszélt. Olyan gyors voltam, hogy még nyújtan is volt időm, mielőtt felmentem a lakásba, felébresztettem a feleségem, megmutattam neki a sebeimet és elmeséltem neki, hogy milyen gyorsan futottam.

Gondolkoztam azon, minek köszönhető, hogy ilyen jól sikerült a futás (4:45-ös kilométerátlag). Talán a szuperkompenzáció miatt lehetett, de nem vagyok biztos benne. Mindenesetre ez különösen érdekessé teszi az edzéseket: hajnalban felkeléskor nem tudhatom, hogy fog végződni a futás. Vagyis hogy jól vagy annál is jobban, mert a kedvenc zenéim vagy a madárcsicsergés, a kergetőző macskák, a parkerdőben megugró őz mind garanciái a kellemes időtöltésnek.